A London Carriage Dispute egy diplomáciai incidens volt, amely 1661. szeptember 30-án történt Londonban a Francia Királyság és a Spanyol Királyság között. 
Azon a napon kellett megérkeznie Londonba az új svéd nagykövetnek, és szokás szerint a király kocsijának Gravesendben kellett találkoznia vele, és elkísérnie a Tower-Wharfba.
A király és az új nagykövet hintója mögött az összes többi nagykövet hintói sorakoztak és követik. Ebben az esetben azonban a spanyol és a francia nagykövet is tudatta, hogy egyenesen a svéd hintó mögé vágynak. (a kép csak illusztráció)
Miután mindkét fél követelte egy ideig képviselőinek elsőbbségét a protokoll szempontjából, a konfliktus kiéleződött. Mind Godefroy d'Estrades francia nagykövet, mind Charles de Watteville spanyol nagykövet igényt tartott arra, hogy kocsisor a menet élén lovagoljanak.
Korábban az ehhez hasonló helyzeteket úgy oldották meg, hogy egyik felet sem hívták meg, de ebben az esetben ez lehetetlen volt.
Attól tartva, hogy a londoniak belekeveredhetnek, mindkét nagykövet kérvényt nyújtott be II. Károlyhoz, aki azonnal rendeletet adott ki, amely megtiltotta minden angolnak, hogy belekeveredjen a vitába, halálbüntetés terhe mellett. De Watteville báró (a lenti képen) és d'Estrades márki is megígérte, hogy egyik oldalon sem lesz lőfegyver náluk.
A svéd nagykövet érkezését délután három órára tervezték, és a Tower-Hill zsúfolásig megtelt. Szinte egész London eljött, hogy szemtanúja legyen a várható küzdelemnek, és szinte egész London a spanyolok oldalán állt. A Tower-Hill azonban nemcsak nézőkkel volt tele, hanem rengeteg gyalogos és lovas fegyveres őrrel, hogy a nézők ne keveredjenek bele az esetleges mészárlásba.
A spanyol kocsi előnyös helyzetbe került azzal, hogy öt órával a megbeszélt időpont előtt érkezett, a nem sokkal később megérkező franciák nemtetszésére. Mindkét kocsit fegyveres erők kísérték, a spanyolokat ötven karddal felfegyverzett ember, a franciákat száz gyalogos és ötven lóháton álló ember őrizte, s az ígéretekkel ellentétben a franciák pisztolyokat és karabélyokat viseltek.
A kitűzött óra közeledtével a hangulat meglehetősen feszültté vált, és amint a svéd nagykövet beült a király hintójába, és a saját hintója beállt a sorba, elszabadult a pokol. A spanyolok az útra álltak, hogy elzárják az utat a franciák előtt, akik így rájuk lőttek és karddal a kezükben üldözték őket. Bár ők voltak nagyobb számban, a spanyoloknak sikerült visszaverniük őket. Három lovat, és egy francia kocsist öltek meg, de mindez még csak most kezdődött.
A francia hintót d'Estrades márki fia vezette, aki súlyosan megsebesülve kiugrott belőle, és kardot rántva sürgette franciáit, hogy tegyenek hasonlót, de hiába. A spanyol hintó a franciák zűrzavarát és figyelemelterelését használta fel, hogy a svédek mögé helyezkedjen, és máris vidáman haladt. 
De a franciáknak még mindig volt valami a tarsolyában. Fegyveres embereket helyeztek el mindenfelé Tower-Hillben, és most újabb támadást indítottak.
Odaugrottak, hogy tönkretegyék a hintó kerekeit, de a spanyolok elég okosak voltak ahhoz, hogy bőrrel bevont vaskerekeket használjanak. Nyilván nem sikerült átvágniuk rajtuk, így viszont ismét a spanyolok támadták meg őket. Utóbbiak nyerték a küzdelmet, kocsijuk folytatta útját, őket fél óra múlva a francia hintó követte, már csak két lóval.
Az áldozatok számát nem tudták pontosan kiszámítani, de egyesek tizenkét halottról és negyven sebesültről beszéltek, valamint egy halott angolról, akit egy eltévedt francia lövedék ölt meg.
A francia király azonnal reagált: a franciaországi spanyol nagykövetet kiutasították az országból, a spanyolországi francia nagykövetet pedig visszahívták. XIV. Lajos nyilvános bocsánatkérést követelt a spanyol királytól és Franciaország abszolút elsőbbségét Európa minden ügyében és minden udvarában.
Mivel XIV. Lajos jól tudta, hogy Spanyolország fizetésképtelen, és nem maradt csapata, miután 1659-ben elveszítette a Franciaországgal vívott hosszú háborút a pireneusi békében, így Spanyolországnak nem volt más választása, mint hogy minden követelést elfogadjon.
IV. Fülöp spanyol király leváltotta és bebörtönözte Watteville londoni nagykövetet, és Gaspar de Tevest, Fuentes márkiját. Fél évvel később, 1662. március 24-én de Fuentes márkit rendkívüli nagykövetként küldték Spanyolországból Franciaországba, hogy Spanyolország kérésére bocsánatot kérjen, és Franciaország elsőbbséget biztosítson minden ügyben és minden bíróságon Spanyolországgal szemben. Ebből az alkalomból látványos fogadást rendeztek, és a különböző európai udvarok huszonhat küldötte nézte a pápa nunciusával együtt, amint XIV. Lajos az összes jelenlévő nagykövetet a hír terjesztésére utasította. (a kép csak illusztráció)
Annak érdekében, hogy senki ne feledkezzen meg róla, XIV. Lajos érmet adományozott. Az egyik oldalon koronás feje látható, a másikon, hogy milyen kedvesen fogadja a bocsánatkérést egy alázatos külsejű de Fuentes márkitól.
A londoni kocsivitát a „Napkirály” első jelentősebb szereplésének tekintik az európai politikában. A vitával XIV. Lajos azt is célozta, hogy megmutassa egész Európának, hogy ő nemcsak Európa leghatalmasabb királya, hanem politikailag is tapasztalt ember.
Az esetet egy kortárs szemtanú, az angol Samuel Pepys, 1661. szeptember 30-án és október 4-én említette a naplójában, s ez egy érdekes hangulatjelentés, mert azt írja, hogy: „ És mi természetesen mindannyian szeretjük a spanyolokat, és gyűlöljük a franciákat. ”
Később a Royal Gobelin Manufaktúra egy nagy gobelint is készített a bocsánatkérésről.
