Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból

A pápa, aki a paráznaság közben halt meg - XII. János

2021. május 12. - DJP

A kora középkori pápaság történetének egyik legbotrányosabb korszaka volt a pornokrácia, amelynek utolsó pápája volt XII. János. 955. december 16-án alig 18 évesen szentelték fel,  s őt tartják a történelem legrosszabb pápájának - pedig jelentős a mezőny

12janos1.jpgA pápai trón elfoglalása úgy sikerülhetett, hogy apja II. Alberich spoletói herceg elismerte törvénytelen gyermekének, hiszen egyik ágyasának volt a fia. 932 és 937 között születhetett, nem sokkal azután, hogy apja 932 decemberében éppen legyőzte saját anyját, a hírhedt Maróziát és mostoha apját, Hugót. Ekkor Alberich feleségül vette saját féltestvérét, Aldát, akitől legalább egy fia született. Ezután születhetett Octavianus. Alberich rábírta II. Agapát pápát és a klérust, hogy a fiú legyen a pápa utóda. Ő már az ötödik pápa volt, akit a herceg "kérésére" választottak meg.

Ezt az sem akadályozta meg, hogy a herceg 954-ben elhunyt, s Octaviánus lett Róma hercege. Hatalmas vagyon, hatalom és befolyás hullt az ölébe, majd még nagyobb hatalmat kapott, hiszen Agapát pápa halála után ígéretükhöz híven, megválasztották a fiatal herceget pápává.

Pápaként felvette a János nevet, s próbálta megkülönböztetni a világi és egyházi életét. A világi életben Octavianus maradt, az egyháziban pedig János.

Mondani sem kell azonban, az új egyházfő teljesen műveletlen volt, s egyáltalán nem tisztelte a keresztény hagyományokat, nem érdekelték a lelki tisztaság, szegénység és jótékonyság kérdései. Valóságos bordélyházzá változtatta a Lateránt.

12janos3.jpg

A legfontosabb teendői az ivászat, a paráznaság (férfiakkal és nőkkel vegyesen), a vadászat és a szerencsejáték voltak, s a pápaságot egyáltalán nem tisztelte. Egy ízben egy gazdag fiút, aki tíz éves sem volt Todi püspökévé nevezett ki. Egy másik alkalommal egy szubdiakonus éretlennek nevezte a viselkedését, ezért a pápa előbb kasztráltatta, majd kivégeztette. A saját gyóntatóját is megvakíttatta, aki belehalt a sérüléseibe. Szexuális étvágya is nagy volt, így unokatestvérei és nővérei is odakerültek az ágyába. Azokat a nőket, akik csak imádkozni jöttek a templomba, egyszerűen megerőszakolta a "csak Isten tudja miért" magyarázattal.

Nagyon szerette a szerencsejátékot is, amelynek űzése közben azonban Jupiterhez és Vénuszhoz könyörgött - amely kissé furcsa volt egy pápa szájából.

Ezek a szokások a zarándokok nagyobb részét elijesztették Rómából, így a város bevételei megcsappantak, miközben a pápa féktelenül költekezett. Az épületeket nem gondozták, így azok állapota folyamatosan romlott - a pápának pénzre volt szüksége.

i_otto.jpgA fentiek mellett háborúzni is szeretett, így megtámadta Ottó német császár hűbéresét, II. Berengár itáliai alkirályt, akitől azonban csúfos vereséget szenvedett, s aki ellentámadásba lendült. Berengár egyébként is szerette volna már régebben megszerezni Rómát, ahonnan elűzték Hugót, s még a koronát is ellopta tőle.

A pápa a német császárhoz fordult segítségért, bevádolta az alkirályt. Ottó kapott az alkalmon befolyása kiterjesztéséhez, és Berengár megregulázáshoz. Hatalmas sereggel vonult be Itáliába, így Berengár visszahúzódott váraiba. Ottó ekkor már megszerezte Csehországot, legyőzte a franciákat és jelentősen kiterjesztette birodalmát. Berengár a vazallusa volt, de nem örült a helyzetnek, szabadulni akart Ottó fennhatósága alól. 

Ottó 962. január 31-én megérkezett Rómába, ahol elismerte Jánost, mint pápát, aki cserébe február 2-án római császárrá (is) koronázta Ottót, s így létrejöhetett a Német-római Birodalom. A pápának nem volt más választása, hatalma korlátozás alá került.

A császár az a fajta ember volt, akit a pápa nem tudott elviselni, jámbor, tiszteletreméltó, de ugyanakkor hatalmas és félelmetes. Ottó átlátott a pápán, s követelte, hogy változzon meg - János kényszerből ígéretet tett erre.

Február 12-én a pápa Ottó sürgetésére egy zsinaton megalapította a Magdeburgi Érsekséget és a Merseburgi Püspökséget, sőt kiközösített egy érseket, aki megpróbálta visszaszerezni a reimsi érseki címet.

taksony.jpgA császár dolga végeztével két nap múlva hazaindult, de a pápa nem tudott nyugodni, s újabb terveket alkotott a pápai terület növelésére és Ottó megbuktatására, s persze cselekedett is.

Leveleket és követeket küldött Ottó ellenfeleinek, többek között a Bizánci Birodalomnak és a magyar fejedelemnek (Taksonynak) is - szövetséget ajánlva, de az egyik követ elárulta terveit Ottónak - aki nem örült a hírnek. Közben a pápa tárgyalásokat kezdett Adalberttel, Berengár fiával, s a császári címet ígérte neki, ha segíti Ottó ellen.

Ottó ahelyett, hogy sereget gyűjtött volna, elment vadászni Tivoliba, és követeket küldött a pápához, de a pápa ellene fordult seregével.

Ez már sok volt a rómaiaknak, fellázadtak a pápa ellen, aki 963 november 2-án elmenekült. November 6-án egy ötven itáliai és német püspök által tartott zsinaton szentségtöréssel, gyilkossággal, fajtalankodással és sok mással vádolták meg, ő pedig cserébe kiközösítette a zsinat tagjait. Ottó ekkor maga vádolta meg hitszegéssel és árulással, így a zsinat újra összeült december 4-én, s megfosztották hivatalától, helyére pedig egy világi személyt választottak, a kincstári kamarást, Leót (aki szintén nem volt igazán jó választás, de erről majd máskor). János a császár fejére vérdíjat tűzött ki.

12janos.pngA leváltott pápa nem nyugodott bele a hivatalvesztésbe és felkelést szervezett, de 964. január 3-án a felkelést vérbe fojtották. A rómaiak nem szerették Ottót, mert német volt és próbálták megszerezni a vérdíjat is. János újra lázadást szervezett, amelynek során Ottó távollétében Leó elmenekült és János újra felült a pápai trónra. Bosszúként több bíborost megcsonkíttatott (pl. kasztrálás, jobb kéz levágása, orr és fül levágása) vagy halálra kínzatott, s február 26-án egy újabb zsinatot hívott össze. Ez, amelyen alig harmincan vettek részt, a novemberi zsinat minden határozatát megsemmisítette és kiátkozta Leót és híveit is. Ekkorra Ottó már elfoglalta Berengár várait és elfogta őt magát is, ezért újra Róma felé fordult, rendet tenni. A pápa (a korábban megkorbácsoltatott) Otgar püspököt küldte hozzá követként, akit Ottó szeretett és tisztelt, hogy közben járjon érte, de erre azonban már nem volt szükség, mert a helyzet váratlanul megoldódott.

János, aki éppen megint pápa volt, nem tudott uralkodni férfiasságán. Egy korabeli krónikaíró szerint, május 14-én éppen házasságtörést követett el, amikor a hölgy férje meglepte őket és meggyilkolta (egyszerűen kidobta az ablakon). Egy másik krónika szerint, halálát agyvérzés okozta, amelyet a szexuális együttlét alatt kapott .

Végül is mindegy, de az bizonyos, hogy pápaként szex közben meghalni eléggé rendkívüli esemény.

Források

DJP

A bejegyzés trackback címe:

https://hi-sztori.blog.hu/api/trackback/id/tr7716557640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mcc 2021.05.13. 17:19:42

Nez izélj már, ez hogy kerül ide: még az olasz koronát is ellopta tőle.

DJP 2021.05.13. 17:20:16

@mcc: olasz nélkül :)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.13. 19:30:16

A régi Valláskritika Virtuson is sorra ki voltak elemezve ezek a bűnözők.
Mert abban egyértelműen bűnözők, hogy csalással és mások becsapásával szereztek befolyást és hatalmat. Az persze érdekes, hogy az intézmény a mai napig fenn áll, pedig az alap bűnözői trükk nem változott.

Andy73 2021.05.14. 08:41:12

@TanNé: az intézmény, vagy legalábbis az egyház a világ végéig fenn fog állni. Legalábbis Jézus szavai szerint, és eddig így is történt. A világi politikai intézmények sokkal rövidebb ideig tartanak, pl. az egyházat üldöző kommunista diktatúrák.
Az tény, hogy ez a pápa botrányos életet élt, méltatlan volt a tisztségére, a halála pedig megérdemelt volt, ha tényleg így történt. A történet tényleg érdekes és tanulságos a mai embereknek is.
Ez azonban a cikk szerint is a legrosszabb pápa volt kétezer év alatt, több mint ezer éve, egy teljesen más korban. A pápák és a papok többsége egyáltalán nem ilyen, sok szent, sőt vértanú is van köztük, akik méltók voltak a hivatásukhoz.

DJP 2021.05.14. 13:55:18

@Közegné Hatós Ági: Abban mindkét krónikaíró egyetértett, hogy házasságtörés közben halt meg - s nem tudok harmadik kónikáról ...

DJP 2021.05.14. 16:58:20

Kedves kommentelők - mivel az utolsó néhány (nem megjelent) komment eléggé eltért a poszt témájától és vallásfilozófiai és társadalomkritikai kérdéseket taglalt (ki-ki a vérmérseklete szerint) ezért jelzem, hogy az ilyen kommentek nem fognak megjelenni - ha rajtam múlik. Mind a két oldalnak lenne gondolkodni valója az ügyön, az egyház támogatóinak és ellenzőinek is, de ha lehet ne itt :)

gigabursch 2021.05.15. 07:48:39

Mozgalmas életpálya volt, az biztos.

Dan da Man 2021.05.15. 18:25:03

Az igazán szomorú számomra az, hogy voltak (vannak és mindig lesznek) emberek, akik az ilyen rohadékoknak engedelmeskednek. Mert egyedül nem tudna senkit sem megkínozni és megcsonkítani. (Illetve megpróbálhatná, aztán biztos lenne, aki ellenállna.)

Sajnos a sztori végének első verzióját túlságosan "wishful thinking"-nek tartom (mert ezt korábban is megtehette volna valaki, akinek van egy kis vér a pucájában). A második meg túlságosan isteni igazságszolgáltatás. El tudok képzelni ellenben egy olyan verziót, ahol a sok ellensége közül valaki megteremtette a lehetőséget, hogy megszűntessen egy akadályt. Ez nyilván konteó, de semmivel sem valószínűtlenebb, mint a másik két verzió...
süti beállítások módosítása