Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból

Az Egyesült Államok első politikai szexbotránya

2021. szeptember 27. - DJP

Alexander Hamilton Height, Weight, Age, Wife, Children, Biography & MoreAz Egyesült Államok történetében az első politikai szexbotrány az 1790-es években tört ki, amikor Alexander Hamilton, aki éppen pénzügyminiszter volt, viszonyt kezdett egy Maria Reynolds nevű nővel.

Maria New Yorkban született 1768-ban középosztálybeli szülőktől, apja Richard Lewis kereskedő, édesanyja Susanna Van Der Burgh volt. Talán megjegyzendő, hogy Suzanna sokadik generációs leszármazottja George W. Bush későbbi amerikai elnök is.

Maria 15 éves korában férjhez ment a néhány évvel idősebb James Reynoldhoz, majd két év múlva megszületett a lányuk, Suzan. A lányuk születése után Philadelphiába költöztek és James különböző jogi (háborús kártérítési) ügyekkel foglalkozott.

1791 nyarán Maria felkereste Hamiltont Philadelphiában, hogy férje, James Reynold elhagyta őt és lányukat egy másik nő miatt, s teljes szegénységben élnek. Azt is mondta, hogy a távozása előtt a férje fizikailag bántalmazta. Anyagi segítséget kért, hogy lányával hazatérhessen New Yorkba.

Hamilton még aznap meglátogatta a nőt, s 20 (más források szerint 30) dolláros támogatást nyújtott neki, amely abban az időben jelentős összegnek számított. Hamilton későbbi beszámolója szerint a nő egyértelművé tette, hogy hajlandó lenne más módon meghálálni a segítséget. Az év további részében Hamilton többször is meglátogatta a Mariat, bár közben nyilvánvaló lett, hogy a férje valójában nem hagyta el.

Később azt mondta Hamiltonnak, hogy a férje a megbékélést keresi, s a Pénzügyminisztériumban szeretett volna állást kapni. Ennek érdekében egy találkozót is megszervezett a férje és Hamilton között. Ezt Hamilton visszutasította, de közben Maria megírta neki, hogy a férje számára kiderült a kapcsolatuk.

Reynolds dühös levelet írt Hamiltonnak, s ahelyett, hogy pénzügyileg támogatta volna a feleségét és lányát, megzsarolta Hamiltont 1791 decemberében, aki akkortájt megdöbbentően hatalmas összeget, 1000 dollárt fizetett a hallgatásáért - részletekben. Hamilton többször meg akarta szakítani a kapcsolatukat, de a nő szívszorító levelekben kérte a további segítségét, miközben ő rendszeresen látogatta a nőt.

James Monroe idézet (10 idézet) | Híres emberek ídzeteiAnnak azonban, hogy betért a Reynolds-házba, többször tanúja volt egyik politikai ellenfele, Jacob Clingman is.

Hamilton egy egész éven át folytatta a kapcsolatát Mariaval, miközben újabb kisebb-nagyobb összegeket fizetett a férjének. Közben az is kiderült, hogy Maria és a férje valójában összejátszottak, s a politikust csak palimadárnak használták.

1792 júniusában azonban a nő férjét más ügyekben letartóztatták és kérte Hamilton segítségét, aki nem volt hajlandó beavatkozni. Maria és férje hamar rájöttek, hogy Hamilton nem fog többet fizetni, így más módszert alkalmaztak.

James Reynolds (Clingman segítségével) levelet írt James Monroe-nak és Frank Muhlenbergnek, amelyben arra utalt, hogy tudomása van arról, hogy a pénzügyminiszter pénzügyi szabálytalanságokat követett el. Azt állította, hogy az a pénz, amelyet ők (a felesége és ő kaptak) a szövetségi kincstárból került ki, vagyis Hamilton sikkasztott. Hamilton bevallotta a hűtlenségét, de tagadta a sikkasztást, s társai hittek neki. Mivel így elismerte az ügyet, az ekkor nem jutott túl bizonyos politikai körökön, ugyanakkor sokan megvetették amit tett, s tulajdonképpen politikai hulla lett. Ellenfelei könyörtelenül kihasználták botlását, amely miatt soha nem lehett elnök, pedig esélyes volt.

Thomas Jefferson – WikipédiaMonroe elküldte a leveleket Hamilton politikai ellenfelének Thomas Jeffersonnak, aki pletykákat kezdett el terjeszteni Hamilton magánéletéről. Az ügyet végül egy James Thompson Callendar nevű újságíró hozta nyilvánosságra 1797-ben. Hosszú és tekervényes ügy keletkezett, s végül Hamilton 1797-ben megírta a Reynolds-röpirat néven ismert pamfletjét (95 oldalnyi terjedelemben), amelyben elismerte a házasságtörést, de tagadta a pénzügyi visszaélést, s felvetette, hogy egy összeesküvés áldozata lett.

"Az igazi bűnöm egy szeretetteljes kapcsolat a feleségével, méghozzá jelentős ideig az ő magányosságával és megértésével, hacsak eredetileg nem a férj és a feleség és a tőlem pénzt kicsaló terv kombinációja hozta létre."

Ennek hatására Maria, aki egyébként 1793-ban elvált James Reynoldstól és férjhez ment Jacob Clingmanhoz, pária lett, így a nyilvános megaláztatás elől 1797-ben Angliába menekült. Hosszú évek múlva egyedül tért vissza Angliából, s egy ideig a Maria Clement nevet használta, miközben egy dr. Mathew nevű orvosnál dolgozott, aki később feleségül is vette. Később csatlakozott a metodista egyházhoz, s lányát egy bostoni bentlakásos iskolában neveltette.

Hamilton ugyan bebizonyította, hogy saját pénzéből fizetett a zsarolóknak, hogy elkerülje a családi botrányt, de a helyzete nem lett sokkal jobb.

A hírek nyilvánosságra kerülésekor Elizabeth Schuyler Hamilton éppen a hatodik gyermekükkel volt terhes, s mélyen lesújtotta férje hűtlensége.

Alexander Hamilton felesége, Elizabeth Schuyler Hamilton.  (Hitel: ART Collection/Alamy)

djp

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hi-sztori.blog.hu/api/trackback/id/tr4616702118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása