Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból

Francis Bacon fagyasztott csirkéje - az empirizmus megteremtőjének halála

2021. augusztus 31. - DJP

A nem túl unalmas életúttal rendelkező Bacon apja, I. Erzsébet főpecsétőre volt, míg nagyapja VI. Edward nevelője vagyis eléggé közelállt a királyi családhoz. Alapos nevelésben részesült, s Cambridge-ben végzett a Trinity College-ban, majd 1577-től már a párizsi angol követ mellett dolgozott.

Tovább

Imre herceg és 990 évvel ezelőtti rejtélyes halála

Alig halt meg Imre herceg, máris elindult a legendaképzés a halála körül, amely a mai napig tart, hiszen még ma sem tudjuk pontosan mi is történt, hogyan is távozott az árnyékvilágból. A történelmi dokumentumok sem sokat segítenek ebben, hiszen az egész életéről nagyon kevés hiteles adat maradt…

Tovább

A leghangosabb vulkánkitörés - a Krakatau

A Szunda-szorosban, Jáva és Szumátra között fekszik a Krakatau-szigetcsoport, amely már a korábbi évszázadokban is számtalanszor volt aktív. Ismert a 416-ban, 535-ben és 1680-ban történt kitörése, amelyek közül a legutóbbit Johann Wilhelm Vogel meg is örökítette naplójában. „Csodálkozva néztem…

Tovább

A legismertebb ókori vulkánkitörés - a Vezúv

Az egész történelem egyik legismertebb, de az ókor egészen biztosan leghíresebb és legtragikusabb természeti katasztrófája volt, a Nápoly közeli Vezúv kitörése 79. augusztus 24-én. Minden idők egyik legismertebb vulkánkitörése, a hirosimai és nagaszaki atombomba erejétől százezerszer erősebb…

Tovább

Szent István örököse és öröksége

Az előzményekAz első évtizedek és Az utolsó évtizedek. István talán abban a hitben halt meg, hogy sikerült feleségét és Pétert kibékítenie, s talán azt is gondolta, hogy a magyarok elfogadják királyuknak. István talán abban a hitben halt meg, hogy sikerült feleségét és Pétert kibékítenie, s talán…

Tovább

Szent István király uralkodása II. - az utolsó évtizedek

Szent István király uralkodása I. - az első évtizedek Gizella bátyjának haláláig (1024) jó kapcsolatban volt a császársággal, de Konrád (tartva Gizella fiának esetleges trónkövetelőként való fellépésétől) többször is hadat vezetett Magyarország ellen, István azonban a felégetett föld taktikáját…

Tovább

Szent István király uralkodása I. - az első évtizedek

Az első királyunk szülei Géza fejedelem és Sarolt voltak, s születése után (kb. 969-975 között) eredetileg a Vajk nevet kapta, amely egyes történészek szerint hőst vagy vezért jelent törökül. Végül is az apja fejedelem, anyai nagyapja pedig erdélyi gyula (ez török méltóságnév) volt. Géza nagy…

Tovább

Árpád-házi Szent Piroska - a világszép császárné

Piroska (vagy Prisca) vagy ahogyan Bizáncban ismerték Eiréne, Szent László magyar lovagkirály elsőszülött lányaként született Esztergomban 1088-ban. Eredeti nevét arról a vértanúról kapta, aki Szent Pál első híve volt Rómában. Egy névtelen bizánci történetíró szerint „boldog szülőktől, nyugati…

Tovább

A törökverő Hunyadi János halála

Alig néhány héttel a világraszóló nándorfehérvári győzelem után, 1456 augusztus 11-én hunyt el az egyik leghíresebb magyar hadvezér, a törökverő Hunyadi János. Az első magyar kormányzó (aki V. László magyar király kiskorúsága alatt, 1446-53 között irányította az országot) származása körül számtalan…

Tovább

Leányvásár - Aragóniai Katalin hozománya és házasságai

VIII. Henrik első felesége, aki korábban bátyja, Artúr herceg felesége volt, korántsem érkezett üres kézzel a házasságba. VII. Henrik angol király alaposan végiggondolta, hogy ki lehetne alkalmas feleség a legnagyobb fiának, az angol trón örökösének, így "talált rá" Aragóniai Katalin spanyol…

Tovább
süti beállítások módosítása