Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból

Amikor a Szűz Királynő majdnem férjhez ment

2022. június 03. - DJP

I. Erzsébet angol királynő, a Szűz királynő néven ismert, de persze ettől még valószínűleg voltak szerelmi ügyei. (talán nem is kevés). Soha nem ment férjhez, bár több esetben is megkérték a kezét, sőt olyan is előfordult, amikor már ő maga is eldöntötte, hogy feleség lesz.

erzsebet.jpg

Persze ez nem lehetett könnyű döntés a számára, látva édesanyja, Boleyn Anna sorsát, VIII, Henrik feleségeként. 

Az egyik lehetséges férj-jelölt volt Francois alençoni herceg, aki a Valois-ház tagja volt, így magyar felmenőkkel is rendelkezett. 

ferenc.jpg1578-ban, éppen tíz évvel azután, hogy Hollandia fellázadt a spanyolok ellen, Erzsébet kereste annak a módját, hogy továbbra is támogassa a protestantizmust. Emellett azonban arra is figyelnie kellett, hogy Franciaország ne kezelje sajátjaként Hollandiát.

Ennek egyik lehetséges megakadályozása volt, hogy házassági egyezményt köt a franciákkal, így III. Henrik francia király testvérével, Francois-val tervezett házasságot kötni.

Az ötletet maga a királynő vetette fel, s Francois legalább két alkalommal járt Londonban, hogy az ügyet nyélbe üssék. Francois azonban mindössze 23 éves volt, míg Erzsébet bő két évtizeddel több.

Úgy tűnt ez nem akadály, ahogyan az sem, hogy a herceg nem volt igazán előnyös kinézetű, hiszen arcát elcsúfították a himlő nyomai (bár ez Erzsébet esetében is így volt), ráadásul apró termetű volt, tekintélyes orral. Ennek ellenére a levelezésükben már szeretetteljesen írtak egymásnak. Az egyetlen valódi problémának az tűnt, hogy a francia herceg katolikus volt.

francois.jpgErzsébet számára azonban úgy tűnt ez sem probléma, hiszen 1581-ben, amikor a herceg újra Londonba látogatott, nyilvánosan kijelentette, hogy a felesége lesz. S ha ez még nem lenne elég, akkor odaadta a gyűrűjét és szájon csókolta a fiatal herceget.

Mindenki számára úgy tűnt, hogy hamarosan eljegyzés, aztán házasság lesz, de amikor másnap találkoztak, látszólag minden különösebb ok nélkül, a királynő egy újabb bejelentést tett. A házasság mégsem jön létre, mert meggondolta magát.

 Így aztán I. Erzsébet megmaradt Anglia egyik legnagyobb uralkodónőjének!

 

djp

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hi-sztori.blog.hu/api/trackback/id/tr9117848033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csorsza 2022.06.05. 00:48:58

Minden uralkodó érdekházasságot kötött, fantasztikusan érdekes újdonságot irtál.

DJP 2022.06.05. 00:50:25

@csorsza: ez konkrétan nem igaz, Viktória királynő nem érdekházasságot kötött, Ferenc József nem érdekházasságot kötött, Mária Terézia nem érdekházasságot kötött ... s még hosszan lehetne sorolni
süti beállítások módosítása