Az aranysarkantyús csatát 1302. július 11-én vívták a flandriai Kortrijk (Courtrai) városa közelében a flamand és francia seregek. (a lenti képen egy csatajelenet)
Flandria ekkortájt az egyik leggazdagabb és legfejlettebb terület volt Európában, s bár névleg francia uralom alatt állt, nagyfokú önállóságot élvezett. Persze Szép Fülöp francia király, Jolánta aragóniai királyné unokája, II. András magyar király dédunokája, szerette volna jobban a hatalmában tartani, így le akarta törni a lázongókat.
Guy de Dampierre, aki 1278-tól flamand gróf lett, névleg Szép Fülöp francia király vazallusa volt. A király úgy igyekezett a gróf hatalmát és befolyását csökkenteni, hogy előjogokat adományozott a flamand városok befolyásos tagjainak, új pénzt veretett és "mentorokat" küldött az adminisztráció segítésére.
A gróf, aki egyébként a király keresztapja is volt, 1297. január 7-én válaszként szövetséget kötött I. Edvárd angol királlyal (aki egyébként szintén Árpád-házi leszármazott), két nappal később pedig semmisnek nyilvánította a Szép Fülöpnek tett hűségesküjét! A dolog pikantériája, hogy hivatalosan az angol király Gascogne hercegeként szintén a francia király vazallusának számított, 1286-ban még hűségesküt is tett. (a képen a hűségeskü)
Szép Fülöp sereget indított a flamandok ellen, amely augusztus 20-án szinte lemészárolta a gróf seregét Veurne mellett. Egy hosszabb fegyverszünet után Fülöp újra támadásba lendült, s 1300. január 6-án Valois Károly, Fülöp öccse indult harcba Flandria ellen, ahol közben a már idős Guy helyett a fia, Robert de Bethune (a lenti képen) került a trónra.
1300 májusára a francia seregek jórészt elfoglalták a flamand erődöket, s Ypres vára elfoglalása után a belső ellenállás szinte megszűnt. Két évvel később azonban zavargások kezdődtek, így 1302. májusában Jacques de Châtillon francia kormányzó sereget gyűjtött és Brugge alá vonult a mintegy 800 fegyveresével, akik között 120 nemes lovag volt.
A megszállóként viselkedő franciákra másnap, május 18-án hajnalban csaptak le, s legalább néhány száz francia katona elhunyt, s mintegy 90 lovag fogságba esett, maga Jacques de Châtillon is csak nehezen tudott elmenekülni.
A lázadás hírére a dühös Szép Fülöp jelentős sereget küldött a flandriaiak ellen II. Robert d’Artois vezetésével. A seregben mintegy 2500 fős nemesi lovasság, 1000 számszeríjas és 1000 lándzsás gyalogos, valamint 2000 könnyű fegyverzetű gyalogos volt.
A flamand sereg Kortrijk városánál várta a franciákat, s mintegy kilencezer főből, jórészt gyalogosból állt.
A francia sereg július 8-án érkezett Kortrijk alá, s két napon keresztül próbálta a várost elfoglalni - sikertelenül. A flamand sereg a várostól északra, a francia délre vert tábort, így a nyílt csatára a várostól keletre elterülő mezőkön kerülhetett sor.
1302. július 11-én kora reggel a két sereg a Lys folyó két partján sorakozott fel, de a csata csak délben kezdődött. A francia számszeríjasok kezdetben meghátrálásra késztették a flamandokat, sőt a nehézlovasság komolyabb veszteségeket is okozott, amikor II. Robert d’Artoist a flamandok körbevették és legyűrték. A fővezér halála után a francia sereg meghátrált, a flamandok pedig vérszemet kapva üldözni kezdték őket. (egy 14. századi illusztráció a csatáról)
A parancs szerint foglyot nem ejthettek, így nagyon sok sebesült franciát lemészároltak - ez valószínűleg válasz volt a francia katonák korábbi kegyetlenkedésére.
Az összecsapás három órája alatt a franciák mintegy 75 főnemest és ezer lovagot veszíthettek, bár az erősen túlzó korabeli krónikák szerint a francia veszteség akár 20.000 fő is lehetett - ami akkor érdekes, ha tudjuk, hogy összesen 6-8 ezer főből állhatott a francia sereg. (a lenti képen egy csatajelenet)
A flamandok vesztesége száz fő körül lehetett, s a csata utáni napon a csatatéren mintegy 500 aranyozott sarkantyút és számos más értékes lovagi felszerelést gyűjtöttek be - innen ered a csata neve is - aranysarkantyús csata. Aranyozott sarkantyút pedig kizárólag a főnemesek viselhettek.
Ez volt az első olyan csata, amelyben a gyalogos sereg legyőzte a jólfelszerelt lovagsereget, holott akkortájt úgy tartották, hogy egy lovag felér tíz gyalogossal is.
Szép Fülöp (a fenti képen) komoly presztízsveszteséget szenvedett el, s tulajdonképpen később sem sikerült uralma alá hajtani Flandriát, pedig többször is megpróbálta. Békét ugyan kötöttek, de az nem volt tartós.
A csata történetét Hendrik Conscience flamand író írta meg 1838-ban a Flandria oroszlánja című regényében.
