Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból

Akinek a felesége és fia is Árpád-házi szent lett

Egy skót "nagy főnök" halála avagy Macbeth gyilkosa

2022. november 10. - DJP

III. Malcolm skót király, aki 35 éven keresztül uralkodott, s aki kiérdemelte a Canmore vagy "nagy főnök" ragadványnevet nemcsak a skótok számára volt érdekes személyiség

iii_malcolm.jpg

Személye a magyarok számára is fontos, hiszen egy Árpád-házi szent férje és egy másik apja volt.

A források szerint 1031. augusztus 26-án született dédapja II. Malcolm uralkodása alatt, de alig volt hároméves, amikor már apja, Duncan került a trónra. Néhány évvel később azonban megölte őt Macbeth, s ő maga ült a trónra. Duncan felesége a gyermekeivel feltehetően elmenekült, s Northumbria vagy Orkney jöhetett leginkább szóba, de vannak érvek Atholl mellett is.

macbeth.jpg

Macbethnek bizonyára lelkiismeret-furdalása lehetett, hiszen 1050-ben elzarándokolt Rómába és pénzt osztott a szegényeknek. A skót király 17 éves uralkodása jórészt nyugalmas volt, de a közben felnőtt Malcolm visszatért és egy csatában halálosan megsebesítette vagy megölte a regnáló uralkodót, aki korabeli források alapján nem volt zsarnok, de Shakespeare a művében azzá teszi.

Macbeth utódja nevelt fia, Lulach lett, akit néhány hónappal később megölt vagy megöletett Malcolm.

Malcolm trónra lépése utáni első ténykedése (legalábbis Orderic Vitalis szerint) az volt, hogy Hitvalló Edvárd angol király (a lenti képen) udvarába utazott, hogy feleségül kérje a király rokonát, Vasbordájú Edmund unokáját, Margitot.

hitvallo.jpg

Ez nem igazán sikerülhetett, mert nem sokkal később háború robbant ki a skótok és angolok között, Malcolm pedig feleségül vette Orkney grófjának özvegyét. Ingibjorgot. A felesége azonban néhány év múlva meghalt, így Malcolm egyedül maradt.

Ekkor kért tőle menedékjogot néhány angol, akik Hódító Vilmos elől menekültek. Ott volt közöttük Agatha, Hitvalló Edvárd unokaöccsének, Száműzött Edvárdnak a felesége, valamint Agatha fia, Edgar és két lánya, Krisztina és Margit.

Ez a Margit ugyanaz a hercegnő volt, akit sikertelenül kért feleségül, s akinek az édesanyja, Agatha (vagy Ágota),  Szent István magyar király leánya volt, így Margit Szent István unokája. Edgar pedig Hódító Vilmos előtt néhány hónapig megválasztott angol király volt, II. Edgár néven, de már nem maradt idő a koronázására.

agatha1.png

Az összhang azonban még nem volt meg igazán, mert a menekültek hamarosan visszatértek Angliába, s próbáltak Hódító Vilmos ellen fellépni, de sikertelenül.

Amikor azonban újra menekülésre kényszerültek, akkor hajóra szálltak, s a kontinensre próbáltak eljutni, de egy vihar elsodorta a hajójukat, s hajótörést szenvedtek. A hajótörés helyszíne Skócia volt, ahol Malcolm újra feleségül kérte az akkortájt 25 éves Margit hercegnőt, aki végül igent mondott, így a család Skóciában telepedett le.

margit1.jpg

A kissé nehezen indult házaság aztán szépen lassan kiteljesedett, s összességében boldogan élték az életüket.  Margit jó hatással volt a király kissé vad, olykor kegyetlen természetére, s összesen (legalább) nyolc gyermeket szült neki. A hat fiúból aztán három skót király lett, de egyes királylisták alapján négy is, két lánya közül pedig Matilda angol királyné lett I. Henrik angol király oldalán, Mária pedig Boulogne grófnője lett. Közben kibékültek Hódító Vilmossal is, s Vilmos, valamint felesége, Flandriai Matilda voltak a kis Matilda keresztszülei.

Vilmos halála után azonban szintén Vilmos nevű fia lett a király, aki 1091-ben elkobozta Margit testvérének, Edgárnak a földjeit, így Edgár Skóciába menekült segítséget kérni.

Emiatt hosszas vita alakult ki, amelynek végén majdnem háború tört ki a skótok és angolok között, de Malcolm végül hazaindult Skóciába. Közben azonban megtámadta Robert de Mowbray, Northumbria grófja, s a skót királyt 1093. november 13-án az alnwicki csatában megölték. Legidősebb fia és örököse, Edvárd halálos sebet kapott, s nem sokkal később ő is elhunyt.

alnwick.jpg

Másik fia, Edgar vitte a hírt az édesanyjának, hogy apja és bátyja elhunyt. Margit három nappal a kettős haláleset után követte a sírba szeretteit - belehalt a bánatba.

A trónt Malcolm első házasságából származó fia, Duncan szerezte meg, de csak pár hónapra, mert Edgar hamarosan megszerezte tőle, s őt két testvére követte.

A skótok már életében szentként szerették és tisztelték királynéjukat, így alig telt el másfél évszázad, s 1250. június 19-én IV. Ince pápa szentté avatta Margit, Skóciai Szent Margit néven - de Szent István unokájaként, vagyis Árpád-házi leszármazottként.

Margit leányát, Matildát, szintén szentként szerették és tisztelték az angolok, s az ő leánya volt az első angol uralkodónő, szintén Matilda néven, aki V. Henrik oldalán német-római császárné is lett.

Margit legkisebb fia, Dávid, harminc évvel édesanyja halála után került a skót trónra, s majd harminc éven keresztül zajlott a "dávidi forradalom", a gregorián eszmék terjesztése és a kolostorok alapítása. Mindezzel kiérdemelte, hogy a római katolikus egyház szentként ismerje el, bár hivatalosan soha nem avatták szentté.

Így került közeli rokonságba a vad és olykor kegyetlen Malcolm két Árpád-házi szenttel is.

djp 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hi-sztori.blog.hu/api/trackback/id/tr6317974836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tamaszlav 2022.11.12. 22:28:52

"Ez a Margit ugyanaz a hercegnő volt, akit sikertelenül kért feleségül, s akinek az édesanyja, Agatha (vagy Ágota), amellett, hogy Vasbordájú Edmund unokája volt, Szent István magyar király leánya is volt,"

És ezt hogy sikerült neki összehoznia, tekintve, hogy sem Szent Istvánnak, sem Bajor Gizellának nem volt Edmund az apja.

DJP 2022.11.12. 22:33:22

@tamaszlav: kicsit nehezen :) talán mostohaapa :)
süti beállítások módosítása