A Grosvenor 1782. márciusában hagyta el Madras kikötőjét John Coxon kapitány vezetése alatt, Hughes admirális flottájával. 1782. június 13-án a Ceylon-szigeti Trincomalee kikötőjéből már Anglia felé vette útját, minden idők egyik leghatalmasabb értékű rakományával.

A Grosvenor egy háromárbocos, 729 tonnás hajó volt, amelynek a fedélzetén ekkor 132 főnyi személyzet és 18 utas volt (12 felnőtt és 6 gyerek) és (akkori áron) 75.000 font értékű rakomány volt.

1782. augusztus 4-én hajnalban a hajó az Umzimvubu folyó torkolata közelében járt, ott, ahol több mint két évszázaddal korábban (1552. június 8-án) a Sao Joao nevű portugál hajó, hajótörést szenvedett.

Hajnali egy órakor a legénység fényt látott a viharos tengeren keresztül, de a fény hamarosan eltűnt a hullámok mögött és azt hitték optikai csalódás áldozatai voltak. Később kiderült, hogy a fények a földnyelven égő szavannás területről származtak, és eltűnésük annak volt köszönhető, hogy egy domb elrejtette őket. Az egyik matróz azt hitte, hogy a szárazföldet látta, de ezt az őrszolgálat parancsnoka, Thomas Beale elutasította, mivel a fedélzeten szinte mindenki biztos volt abban, hogy legalább 200 mérföldre vagyis 370 km-re van tengerpart.

Négy órakor mégis felébresztették a kapitányt és jelentették az esetet, aki azonnal feljött a fedélzetre, de szintén azt hitte messze van a part. A kormányos próbálta rávenni a kapitányt, hogy óvatosabban haladjanak, de mire a kapitány elhatározta magát a cselekvésre, a hajó már megfeneklett egy zátonyon. A sötétben a legénység még mindig azt hitte, hogy mivel messze vannak a szárazföldtől, egy feltérképezetlen szigetbe vagy zátonyba ütköztek. A hajó megpróbált szabadulni a zátonyról, de ezzel csak tovább gyorsította a vesztét, így végül menekülniük kellett.

A hajóról végül sokuknak (17 utasnak és 91 főnyi személyzetnek) sikerült a partra menekülniük, s Coxon kapitány a második tiszttel, William Shaw-val és a harmadik tiszttel, Thomas Beale-lel együtt összeszedték a hajó roncsai közül a menthető készleteket. Közben a helyszínre érkezett egy bennszülött törzs, amely segítségnyújtás helyett a vasanyagot gyűjtötte be, s még a szögeket is igyekeztek a hajóroncsból kihúzni.

A kapitány és tisztjei tudták, hogy messze vannak a legközelebbi civilizált településektől, egy holland kolóniától a mai Fokvárosban (dél felé) és egy portugál gyarmattól a Delagoa-öbölben, észak felé.

Néhány napnyi pihenés után útbaigazítást kértek, s a bennszülöttek észak felé irányították őket, de végül dél felé indultak el, mert nem bíztak a törzs tagjaiban. A kapitány úgy számolt, hogy bő két hét alatt odaérhetnek a holland településre, de az általa kalkulált 250 mérföld helyett a valódi távolság 400 mérföldnyi volt, vagyis a portugál gyarmat valóban közelebb lett volna.

Néhány nap múlva kényszerűségből tábort vertek, s közben nagyon sokan meghaltak az éhségtől. A csapat egy része tovább indult, de útközben bantu törzsek támadták meg őket, akik sokukat megölték vagy fogságba vetették. Fokvárosba már csak 18-an értek el. Később az újságok arról írtak, hogy a bennszülött törzsekben három fehér nő is él, akik talán a Grosvenor egykori utasai voltak. Angliát azonban mindössze négyen látták viszont (Robert Price, Thomas Lewis, John Warmington, és Barney Larey).

A hajón lévő kincsről sok mende-monda szól, de abban megyeztek, hogy hatalmas mennyiségű arany és egyéb kincs volt. A legpontosabbnak tekinthető információk alapján a hajó 2.600.000 Pagoda-aranyérmét, 1400 aranyrudat, tizenkilenc láda gyémántot, rubintot, smaragdot és zafirt és egy rendkívűl értékes műtárgyat szállított Indiából. Csak ez utóbbi értékét legalább 5 millió fontra becsülik.

1880. május 20-án arról számolt be a Natal Mercury egy cikkben, hogy Sidney Turner kapitány és barátja, Beddoes hadnagy a durbani önkéntes tüzérségből Port St Johnsba indult az Adonis hajóval. Onnan továbbment a roncshoz, és megkezdte a sziklák dinamittal történő robbantását, majd indiai pénzérméket és velencei dukátokat, valamint több hajóágyút is kimentettek, amelyek közül kettőt később a durbani Helytörténeti Múzeumban mutattak be . (1896-ban további 340 arany- és ezüstérmét találtak.) A későbbi kutatások már nem voltak ilyen sikeresek.

 djp