Orseolo Ottó, a 11. század egyik legérdekesebb és legellentmondásosabb velencei uralkodója volt, aki nemcsak rendkívül fiatalon került hatalomra, hanem személyén keresztül szoros kapcsolat jött létre a velencei Orseolo-ház és a magyar Árpád-ház között.
Egy karizmatikus, ugyanakkor politikailag megosztó személyiség volt, aki nem tudta megtalálni az egyensúlyt a hagyományos velencei köztársasági berendezkedés és dinasztikus törekvései között.
Korai élet és felemelkedés
Ottó 992 vagy 993 körül született Velencében, II. Pietro Orseolo dózse és Maria Candiano gyermekeként. Már születésekor előkelő családba tartozott, hiszen apja uralkodott, édesanyja pedig egy korábbi dózse leánya volt. Kiváló nevelést kapott, és tízéves korában már Dalmácia hercegeként szerepelt. A nevét nem véletlenül kapta: keresztapja III. Ottó német-római császár volt, aki egy időben Veronában foglalkoztatta is a fiatal herceget.
Bátyja, Giovanni Orseolo, volt a velencei trón örököse, akit Konstantinápolyba is elkísért, ahol feleségül vette II. Baszileiosz császár unokahúgát. Giovanni azonban 1005–1006 körül elhunyt, így az ifjú Ottó lépett előtérbe: apja társuralkodóvá tette, majd apja visszavonulása után 1009-ben minden idők legfiatalabb dózséjaként, 15 évesen vette át az uralmat.
Dinasztikus politika és magyar házasság
Bár a dózsei hivatal elvileg nem volt örökletes, az Orseolo-család mégis dinasztikus hatalom kiépítésére törekedett. 1011-ben feleségül vette Géza fejedelem lányát, egy magyar hercegnőt, akit Velencében Grimelda néven ismertek. Ez a házasság szoros politikai kapcsolatot teremtett Velence és a fiatal Magyar Királyság között, s ennek révén fiuk, Péter, kétszer is magyar király lett.
Nepotizmus és belső feszültségek
Ottó ugyanakkor komoly hibákat is elkövetett uralkodása során. Nepotista politikája során testvéreit rangos egyházi tisztségekbe juttatta:
- Orso, Gradó pátriárkája lett,
- Vitale, Torcello püspöke lett.
Ez a lépés azonban sokakban ellenérzést keltett, különösen a köztársasági hagyományokat tisztelő velenceiek körében. 1022-ben elűzték őt és Orsót is, bár később visszatérhetett a hatalomba, politikai egyensúlyt nem tudott teremteni.
Buktatás és száműzetés
1026-ban újabb lázadás tört ki, és Ottót ezúttal meg is szégyenítették – leborotválták a szakállát és haját, amely a korabeli Velencében a legnagyobb megaláztatásnak számított. Ezután Konstantinápolyba száműzték, ahol VIII. Konstantin császár – sógornője nagybátyja – barátsággal fogadta, és megtorlásként felfüggesztette a velenceiek keleti kereskedelmi kiváltságait.
Ottó elűzésének hírére a német császár, II. Konrád is hasonlóan járt el, míg Magyarország megtámadta Dalmáciát, részben Orseolo Péter ösztönzésére.
Utolsó évek és halála
Miután utódját is leváltották, Vitale testvére Konstantinápolyba ment, hogy visszahívja Ottót. Eközben azonban Orso, a másik testvér, időlegesen átvette a hatalmat, jóllehet papként csak átmeneti megoldás volt.
Ottó azonban ekkorra súlyos beteg volt, és bár útnak indult vissza Velencébe, meghalt útközben, valószínűleg 1031 körül. Halála után az Orseolo-család trónra kerülési kísérletei kudarcot vallottak: egy rokona, Domenico Orseolo, csupán egy napig volt dózse, mielőtt Domenico Flabanico váltotta volna.
Családja és öröksége
Ottónak legalább három gyermeke született Grimeldától:
- Péter, aki kétszer is Magyarország királya lett (1038–1041, 1044–1046),
- Frozza, aki Adalbert osztrák őrgróf felesége lett, és Adelheid néven vált ismertté,
- Felicia, aki Nicolo Bembo felesége lett, és leszármazottjuk, Domenico Michiel, Velence 35. dózséja lett.
Bár uralkodása alatt sok kritika érte, a későbbi évszázadok történetírása gyakran idealizálta alakját. Andrea Dandolo, Velence 54. dózséja így emlékezett rá:
„Katolikus hitben, tiszta gondolkodású, igazságos az udvarban, jámbor vallású, tisztességes a mindennapi életben, gazdag, érdemekkel teli – mindenki elismerte, hogy a hit igazi örököse, akárcsak apja és nagyapja.”
Orseolo Ottó uralkodása kiváló példája annak, amikor egy fiatalon trónra került vezető karizmatikus és jól nevelt, ám politikailag tapasztalatlan. Nepotista döntései, a köztársasági berendezkedés figyelmen kívül hagyása, és a dinasztikus hatalomgyakorlás iránti vágya megágyaztak bukásának.
Mégis, életútja történelmileg kiemelkedő, hiszen személyében fonódik össze a velencei, bizánci, német és magyar világ, és utódai hosszú időre meghatározták a közép-európai politikai viszonyokat.
Kapcsolódó posztok
