Rátz László, a magyar matematikaoktatás kiemelkedő alakja, 1863. április 9-én született Sopronban. Édesapja Rátz Ágost vaskereskedő, édesanyja Töpler Emma volt. Iskoláit szülővárosában végezte, és 1882-ben a soproni Evangélikus Gimnáziumban érettségizett.
A gimnázium után 1883 és 1887 között a Budapesti Tudományegyetem hallgatója volt. 1887. október 4-től a berlini egyetemen filozófiát hallgatott 1888. augusztus 7-ig, majd október 31-től a strassburgi egyetemen folytatta tanulmányait természettudományi tárgyakból.
1889 szeptemberétől a Budapesti Tudományegyetem gyakorló gimnáziumában helyezkedett el gyakorló tanárként. 1890. november 28-án szerezte meg a matematika–fizika szakos tanári oklevelét; ekkor már – 1890. szeptember 1-től – a Budapesti Evangélikus Főgimnázium (a későbbi „Fasori”) helyettes tanára volt. Két évvel később kinevezték rendes tanárrá. Ezzel kezdődött 33 éven át tartó tanári munkája, amelynek során 1909 és 1914 között az intézmény igazgatójaként is tevékenykedett.
Úttörő szerepet vállalt a matematika-oktatás 1905–1914 közötti reformjában, és ezzel párhuzamosan 1896 és 1914 között, csaknem húsz éven át szerkesztette a Középiskolai Matematikai Lapokat. A korszakban világszerte napirenden volt a matematika tanításának megújítása; Magyarországon 1906-ban Beke Manó vezetésével megalakult a Matematikai reformbizottság, amelynek Rátz is tagja lett, titkára Mikola Sándor volt.
A bizottság az európai kezdeményezések között a legeredményesebbek közé tartozott. 1909-től Rátz Beke Manó és Rados Gusztáv társaságában képviselte Magyarországot a nemzetközi matematikai reformbizottságban, s ilyen minőségében részt vett a cambridge-i és párizsi kongresszusokon. 1910-ben francia kitüntetést is kapott (Officier d’Académie).
A hazai reformbizottság elvei nyomán 1909 novemberében hivatalosan engedélyezték a Fasori Gimnáziumban a matematika-oktatás megújított rendjét, ami a tehetségek gyorsabb felismerését és hatékonyabb támogatását tette lehetővé. Rátz különösen érzékeny volt a tehetség felismerésére; ritka türelemmel és szeretettel foglalkozott tanítványaival, kollégaként tekintve a legjobbakra. Gyakran hívta meg őket szombat délutáni kávéházi beszélgetésekre, ahol egyetemi tanárok is megfordultak; olykor a lakásán is összegyűltek érdekes feladatok megoldására. Nem titkolta, ha valakinél úgy érezte, hogy más tudná tovább lendíteni: ilyenkor „helyettest” keresett. Így került Neumann János már gimnazistaként Fekete Mihály egyetemi tanár körébe.
Rátz tevékenyen részt vett az 1924. évi matematika tanterv és a hozzá kapcsolódó utasítások kidolgozásában is. 1925-ben befejezte aktív tanári pályáját. 1930. szeptember 30-án a budapesti Grünwald Szanatóriumban hunyt el. Pályája során a Dal és Zene Egyesület elnöke volt, nyugdíjasként pedig a Volt Növendékek Egyesületének ügyvezető elnökeként dolgozott.
„Az volt a szép a Fasori Gimnáziumban, hogy a tanárokat érdekelte a tanítás. Az a tanárom, akit leginkább szerettem és akitől legtöbbet tanultam, Rátz László volt. Amikor az iskolaigazgató nyugalomba vonult, Rátz Lászlót nevezték ki igazgatónak. Másfél év múltán azonban úgy érezte, hogy tanítani jobb, mint igazgatni. Lemondott az igazgatóságról. Egész életét a tanításnak szentelte, nem csinált semmi mást. Neumann Jánosnak különórákat adott, mert tudta, hogy Neumann már úgyis tudja azt, amit osztálytársai tanulnak. Neumann egy osztállyal alattam járt, matematikából három osztállyal fölöttem. Nekem Rátz László könyveket adott, amelyekből nagyon sokat tanultam. Azoknak, akiket érdekelt a matematika, Rátz László gyorsan megtanította a differenciálhányadost és alkalmazásait. És sok minden mást. Nagyon érdekelték a diákok. Ez nagyon szép. Nehéz olyan iskolákat csinálni, amilyen a Fasori Gimnázium volt. Ezt nagyon erősen érezem Amerikában. A középiskolák ott korántsem olyan jók, mint a Fasori Gimnázium volt” – Wigner Jenő.
„Jól átgondolta minden egyes órájának anyagát; odaadó tanári munkájával, egyéniségének lenyűgöző erejével valósággal magával ragadta tanítványait. Nagy tudományos képzettsége mellett le tudott szállni tanítványainak lelkivilágába; mély tudását arra használta fel, hogy bőviből merítve a tanítási anyagot jól megválogassa, s növendékeinek csak az igazán értékeset nyújtsa, azt is olyan alakban, hogy mindenki megértse. A matematikát nem mint elvont elméleti tudományt állította tanítványai elé, hanem lépten-nyomon rámutatott a gyakorlati élettel való szoros kapcsolatára is. Nagy gondot fordított arra, hogy tanítványai önállóan is tudjanak matematikailag gondolkozni. Fokozatos és rendszeres előkészítő munkával elérte, hogy tanítványai előtt szinte önként tárultak fel a matematika igazságai. Ezzel a tanítási módszerével a sokszor nehéz tárgynak tartott matematikát a kedvvel és érdeklődéssel tanult tantárgyak sorába emelte. Tanítványai nem ismerték a mennyiségtani írásbeli dolgozatok izgalmát, mert aki módszeresen felépített előrelátó tanítását figyelemmel hallgatta – márpedig nem akadt olyan diák, aki óráján nem figyelt volna –, az a kitűzött tételeket könnyűszerrel ki is tudta dolgozni. Ügyesen feltett és egymást elég gyorsan követő kérdéseinél majdnem mindig az egész osztály jelentkezett felelésre; az osztálynak ezt a szellemi elevenségét nagy tekintélye, a tanulók viselkedését figyelő éles szeme nem engedte fegyelmetlenséggé fajulni. Kiválóan értett az egész osztály együttes foglalkoztatásához. Jellemének komoly alapvonása mellett gyakran kicsillant szellemes, derűs humora is, ami különösen szeretetreméltóvá tette. Ebben a közvetlen, de a tanárra nézve fárasztó módszerben rejlik tanításának nagy sikere.” – Renner János (iskolaévkönyv, 1930).
Kapcsolódó posztok
A kiválóságok tanára: Rátz László
Neumann János, a diák – a XX. század legismertebb Jancsija
Neumann János, a fiatal zseni (2)
Neumann korai búcsúja – egy zseni halála
