A Naprendszer legismertebb vándora körülbelül 75–76 évente érkezik vissza. De a sok visszatérés közül az egyik mérhetetlenül felülmúl mindent.
837. április 10-én a Halley-üstökös 0,033 csillagászati egységre — mindössze 4,94 millió kilométerre — közelített a Földhöz, és ez nemcsak az üstökös saját történetének (ismert) rekordja, hanem az emberi megfigyelés egyik legdrámaibb pillanata is.
Az üstökös maga
A Halley-üstökös nem egy tipikus vándor. Retrográd pályán kering — szemben a bolygók mozgásirányával —, és legnagyobb távolsága a Naptól Neptunusz pályáján is túlnyúlik; ez rövid periódusú üstökösöknél rendkívül szokatlan. A mag mérete körülbelül 15 × 8 kilométer, albedója mindössze 0,03 — vagyis a napfény csupán 3%-át veri vissza, ami a Naprendszer legsötétebb objektumai közé sorolja.
Ahogy az üstökös a Nap felé közeledik, jege szublimál: gáz és por tör elő a felszínből, kialakítva a kómát és a jellegzetes csóvát. Ennek a lassú széteséssel együtt járó törmelékpályának az eredménye két évi meteorrajzápor: az Eta Aquaridák május, az Orionidák október hónapban.
Az ezer éve nem látott látvány
837. április 10-én az üstökös látszó fényessége elérte a –3,5 magnitúdót — megközelítve a Vénusz legnagyobb fényességét. Csóvája az éjszakai égbolt körülbelül egyharmadán söpört végig. Ez a közelség nemcsak látványban volt rekord: az 1981-es kutatók, akik megkísérelték kiszámolni az üstökös pályáját a 17–18. századi pontos megfigyelésekből, a 837-es Föld-közelség miatt nem tudtak megbízható eredményt elérni korábbi időkre — kénytelenek voltak ókori kínai üstökösmegfigyeléseket bevonni a számításokba.
Az üstökös megjelenését feljegyezték Japánban, Kínában, a Közel-Keleten és Észak-Európában egyaránt. Jámbor Lajos, a Karoling-birodalom ura az égi jelet személyes romlásának előjeleként értékelte, és böjtölésnek, imának és jótékony cselekedeteknek adta át magát.
Az üstökös hosszú emlékezete
A Halley-üstökös jól láthatóan megjelent az emberiség legfontosabb pillanatainál — legalábbis visszatekintve. Az első bizonyítottan azonosított megfigyelés i.e. 240-ből, kínai csillagászoktól származik. I.e. 87-ben az örmény Nagy Tigranes király az üstökös látványát hatalmának égi megerősítéseként értelmezte.
1066-ban az üstökös négyszer akkora volt, mint a Vénusz, és egynegyede olyan fényes, mint a Hold. Az angol asztrológusok a hastingsi csata előjelét látták benne — és az esemény igazolta aggodalmaikat, csak éppen a győztes oldaláról. Az üstökös szerepel a Bayeux-faliszőnyegen is, ahol Harold király szinte összekuporodik a látvány előtt.
Az 1301-es megjelenés valószínűleg az első, amely meggyőző portrékat eredményezett egy konkrét üstökösről. Giotto di Bondone, aki ekkor festette az Aréna-kápolna ciklust, a betlehemi csillagot tüzes üstökösként ábrázolta — a megoldás részletessége évszázadokra egyedülálló maradt a festészetben.
Edmond Halley és a felismerés
Az üstökös addig minden egyes megjelenésekor ismeretlen veszedelemként tűnt fel. Hogy ugyanarról a vándorról van szó, azt Edmond Halley 1705-ben, Isaac Newton gravitációelméletére támaszkodva ismerte fel: megvizsgálta az 1531-es, 1607-es és 1682-es üstökösök pályáját, és kimutatta, hogy azok megdöbbentően hasonló ellipszisen keringenek.
Ebből következtette, hogy visszatérnek, és megjósolta a következő megjelenést 1758-ra. Halley nem érte meg az igazolást — 1742-ben meghalt —, de az üstökös 1758 végén pontosan megjelent, és perihéliuma 1759 márciusára esett. Ez volt az első alkalom, hogy egy üstökös visszatérését előre megjósolták — és az üstökös neve örökre az övé lett.
1986 és 2061
Az 1986-os visszatérés nem volt emlékezetes látványosság: az üstökös legközelebbi megközelítése a Földhöz ekkor 0,42 csillagászati egységre esett — tizenháromszor messzebb, mint 837-ben. Mégis ez volt az első alkalom, amikor űrszondák közvetlen közelről vizsgálhatták. Az európai Giotto-szonda megörökítette a magot, bizonyítva Fred Whipple 1950-es elméletét: az üstökös valóban egy szilárd jég-por keverék, egy „piszkos hógolyó”.
A következő visszatérés 2061-re várható — valószínűleg sokkal kedvezőbb geometriával, mint 1986. De a 837-es rekordhoz hasonló közelséget nem kell várnunk. Az üstökös pályáját csak néhány tucat megjelenésre visszamenőleg lehet numerikusan pontosan integrálni, és a jövőre nézve is hasonló a bizonytalanság.
A 837-es éjszaka egyedülálló volt — egy véletlenszerű égi mechanikai összejáték, amelyre, legalábbis emberi léptékkel mérve, aligha kerül sor újra.
