A középkori Angliában a helyi hatóságok, a saját zsebükbe nyúló bírók és a politikai ingadozás által megrengetett királyi tekintély világában, a Folville fivérek nem anomáliák voltak — hanem tünetek. Az, hogy Eustace Folville-t soha nem ítélték el, sokat elmond egy kor igazságszolgáltatásáról.
A fivérek és a politikai zavar
Eustace Folville és öt testvére Leicestershire-ben nőtt fel, kisnemesi családból. A család nem szűkölködött, de a vagyon korlátozott volt. A fivérek — akik között Eustace kétségtelenül az ész volt — a 14. század elején találták meg azt a rést, amelyen keresztül működni lehetett: II. Edward gyenge uralkodása lehetőség volt az összes kalandornak.
II. Edward uralkodását különböző botrányok, a bárókkal való állandó konfliktus és a katonai fiaskók jellemezték. Ebben a rendszertelenségben a helyi hatóságok egymaguk érvényesítették a hatalmukat — korrumpáltan, önkényesen.
Az első gyilkosság és a felmentés
A banda első nagy összecsapása a törvénnyel 1326-ban történt, amikor Eustace és testvérei megöltek egy Roger de Beler nevű bárót. Beler nem volt közönséges áldozat: helyi bíróként, ismert volt önkényes, visszaélő magatartásáról. A gyilkosság tehát nem közvetlenül az elittől való rablás volt, hanem egy igen népszerűtlen helyi zsarnok eltávolítása.
A per eredménye meglepő, de a korra jellemző volt: Eustace-t és két testvérét felmentették. A felmentés pontos jogi indokolása mélyebb kutatást igényelne — de az a tény, hogy a társadalom egy része Belert sem tekintette ártatlan áldozatnak, bizonyosan hatással volt a bírói közvélemény alakulására.
Egy gyilkosságnak akkor a legkisebb a jogi következménye, ha az áldozatnak több ellensége van, mint barátja.
Sir Richard Willoughby elrablása
A Folville-ek legszemtelenebbnek tartott akciója 1332-ben történt (már III. Edward idején), amikor elrabolták Sir Richard Willoughby-t, a király egyik legértékesebb bíróját. Willoughby ismert volt korrupciójáról: döntéseit elég pontosan a lefizetés mértéke mozgatta, ami szimbolikus igazságosságot adott annak, ahogy a Folville-ek bántak vele. A váltságdíja közel 900 fontra rúgott — ez hatalmas összeg volt, amely megfelelt egy korabeli arisztokrata háztartás többéves jövedelemének.
Az eset több szempontból is érdekes. Egyrészt: a királyi bíró elrablása közvetlen támadás volt az állami hatalom szimbóluma ellen. Másrészt: Willoughby megúszta élve — a fivérek nem kíméletlenül gyilkoltak, hanem pragmatikusan, volt ahol a váltságdíj többet ért a halálnál. Harmadszor: Willoughby maga sem lett sokkal szimpatikusabb a kiszabadulása után: a korrumpált bíró képe tovább rontott az összképen.
A kegyelem és a katonai pályák
Az igazi befejezés azonban nem rendőri akció vagy kivégzés lett, hanem intézményes rehabilitáció. III. Edward uralkodása alatt — aki sokkal erősebb és katonailag ambiciózusabb volt, mint apja — a Folville-ek harci hasznosítása logikus lépés volt: a csapatukban található fegyveresek értékes erőforrásnak bizonyultak a hadszintéren. Eustace harci érdemei és katonai szolgálata révén teljes kegyelmet kapott korábbi bűneiért.
Ez a fejlemény nem annyira Eustace karakterének megítélését tükrözi, mint inkább azt, hogyan működött a középkori kegyelem: gyakorlatilag politikai eszköz volt. Az állam nem feloldozott — hasznosításba vett.
Történeti és irodalmi örökség
A Folville-ek története irodalomtörténeti szempontból is jelentős. A kutatók egy része Eustace Folville-t a Robin Hood-legenda egyik lehetséges valós inspirációjának tartja — pontosabban: a Robin Hood-narrációk azt a társadalmi közeget tükrözik, amelyből a Folville-ek is kiemelkedtek. A korrupt bírók, a törvény szelektív alkalmazása és a kisnemesi "lázadók", akik a hatalom peremén éltek — mind megtalálhatók a Robin Hood-balladákban is.
Kapcsolódó posztok
A szlovák Robin Hood – Juraj Janosik
Az első vonat(ki)rablás Amerikában
