Az első Világkiállítás előkészületei - London 1851
1851. május 1-jén Viktória királynő ünnepélyes keretek között nyitotta meg a kiállítást. A naplójában így örökítette meg az élményt: „Ez volt életem legemlékezetesebb, legfenségesebb napja… Az üveg és vas csarnoka ragyogott a napfénytől, a virágok és zászlók sokasága között közel félmillió ember szorongott."
A megnyitón jelen volt az egész diplomáciai testület, a parlament tagjai, az egyház főméltóságai és a hadsereg vezérkara. Händel Halleluja-kórusát 600 énekes adta elő, s az orgona zúgása betöltötte a 39 méter magas kupolát.
A jegyrendszer és a belépési díjak
A szervezők tudatosan törekedtek arra, hogy a kiállítás mindenki számára elérhető legyen — nemcsak a privilegizált osztályok kiváltsága maradjon. Az első napokban a belépőjegy ára három shilling volt, majd „szezonbérletek" is elérhetővé váltak egy guinea (21 shilling) összegben. A legfontosabb demokratizáló lépés azonban az volt, amikor a szervezők bevezették az egyshillinges „népi napokat": ezeken a napokon — általában hétfőtől csütörtökig — a munkásosztályból érkezők is megfizethetővé tehető áron látogathattak be.
Az egyshillinges napok valódi tömegsikert hoztak. A látogatószámok a teljes nyitvatratás során csaknem hatmillióra rúgtak — akkor, amikor Nagy-Britannia teljes népessége nem érte el a huszonkét milliót. A legnépszerűbb napon több mint 109 000 belépőt regisztráltak.
Közlekedés és megközelíthetőség
A látogatók tömegét Londonba és a Hyde Park közelébe szállítani önmagában is hatalmas feladatot jelentett. A vasút, ez a kor legújabb csodája, kulcsszerepet játszott ebben. Számos vidéki vasúttársaság kedvezményes csoportos viteldíjakat ajánlott fel, hogy a vidéki munkásokat és polgárokat is Londonba vonzza. A nagy Midland és Great Western vasúttársaságok egyszerre ezer fős különvonatokat indítottak; egy manchesteri munkás oda-vissza alig öt shillingért utazhatott — ami, ha a korabeli béreket vesszük alapul, meglepően elérhető volt egy szervezett takarékoskodás árán.
A városon belül omnibuszok, bérhintók és egyéb közlekedési formák hálózata kapcsolódott a kiállításhoz. A Hyde Park körül kialakított forgalomirányítási rendszer a kor egyik első tudatosan megtervezett tömegrendezvény-logisztikai megoldásának tekinthető.
Étkezés és vendéglátás
A kiállítás szervezői először engedélyezték, majd — a visszaélések megakadályozása érdekében — szigorú keretek közé szorították az étkeztetést. A Schweppes cég kizárólagos üdítőital-szállítói szerződést nyert el: limonádét, gyömbérsört és édes ásványvizeit árultak a pavilonokban. Az étel kérdése azonban ettől összetettebb volt: a palotán belül kizárólag könnyű süteményeket és kenyeret lehetett vásárolni, hogy a látogatók ne töltsék az idejüket hosszadalmas étkezéssel, hanem inkább a tárlatok megtekintésére összpontosítsanak. A komolyabb étkezési lehetőségek a park körül kialakított sátorvárosban és a szomszédos utcák vendéglőiben vártak.
- A Schweppes által eladott üdítők azáma: több mint egymillió üveg az évad alatt
- Az elfogyasztott kenyér: becslések szerint napi 1–2 tonna csúcsnapokon
- A rendelkezésre álló mosdóhelyek: az első fizetős nyilvános illemhelyek megjelenése Angliában
- A belső étkezési helyek kapacitása: kb. 1 500 fő egyidejűleg
Egészségügy és illemhelyek
Az 1851-es kiállítás egy máig kevéssé emlegetett, de történelmileg fontos „első"-vel is büszkélkedhet: a világtörténelem első nyilvánosan megnyitott, fizetős közcélú illemhelyei itt álltak rendelkezésre. George Jennings mérnök tervei alapján összesen hat illemhelyblokkot alakítottak ki a palotán belül és körülötte, ahol egy pennyért lehetett egy-egy kabint igénybe venni. Az évad alatt összesen 827 280 alkalommal vették igénybe ezeket — ez a szám meggyőzően bizonyítja, hogy a közönség igénye valóban fennállt, s hogy a szervezők helyesen érzékelték az infrastrukturális szükségleteket. A „spending a penny" (egy pennyt költeni) kifejezés innen ered, és az angol szlengben máig megmaradt az illemhely-látogatás eufémizmusaként.
Biztonság és rend
A szervezők — és a kritikusok — egyik legnagyobb félelme az volt, hogy az egyshillinges napok bevezetésével a „csőcselék" szabotálja a kiállítást, és randalírozás, lopás, esetleg politikai zavargások törnek ki. A párizsi 1848-as forradalomra emlékezve sokan tartottak a tömeg kiszámíthatatlanságától. Ezért a bizottság nagyszabású biztonsági tervet dolgozott ki: ezernél több rendőr teljesített szolgálatot a palotában és környékén, a belső őrséget pedig speciálisan kiválasztott jegyszedők és teremőrök alkották.
A félelmek azonban alaptalannak bizonyultak. A legszélesebb körű értékelések szerint a kiállítás évada alatt szinte alig fordult elő erőszakos esemény. A kortárs megfigyelők megdöbbenéssel és egyben örömmel jegyezték fel, hogy a munkásemberek és a kispolgárok éppoly illedelmes és kíváncsi látogatóknak bizonyultak, mint az arisztokrácia tagjai. Ez az élmény maga is fontos szociológiai tanulsággal szolgált a viktoriánus elit számára: a kultúra és a tudás megosztása nem felforgatja, hanem megerősíti a társadalmi rendet.
