A lalakaoni csatában (863 szeptemberében) a bizánci sereg az arabokkal ütközött meg a mai észak-törökország területén, Paphlagoniában. Az Abbászida kalifátus már hanyatlott, amely bizakodóvá tette a bizánciakat.

A császár egy Petronas nevű hadvezért bízott meg a parancsnoksággal, aki összesen ötvenezer katonát irányított. Petronas, III. Mihály császár nagybátyja volt, s bár az arab források említik Mihály császár jelenlétét is, a bizánciak nem, igaz eléggé elfogultak a császárral szemben, s nem igazán jó értelemben.

Az arabokat Umar al-Aqta emír vezette, aki legyőzte a kezdeti bizánci ellenállást és elérte a Fekete-tengert. A bizánciak ezután mozgósították erőiket, s az összegyűlt erők a Bizánci Birodalom minden részéről érkeztek.

Három különálló hadsereg jött létre: egy észak-bizánci haderő, amely az örmények, a bucellárok, a koloneiák és a paphlagonia fekete-tengeri haderőiből állt ; egy déli haderő, valószínűleg az, amelyik korábban már folyamatosan harcolt az arab hadsereggel, s anatóliai, opsziciai és kappadokiai területekeről, valamint Szeleukeia és Charsianon kleisourai területekről érkezett; és a nyugati haderő maga Petronas vezetésével, amely a macedón, trák férfiakból, valamint a fővárosból származó birodalmi tagmatákból állt.

Mindezen erők összehangolása nem volt egyszerű, de a három irányból felvonuló bizánci seregek ugyanazon a napon (szeptember 2-án) össze tudtak állni, és bekerítették az arab hadsereget a Lalakaon folyó közelében. A csata helyszínét nem azonosították, de a legtöbb tudós egyetért abban, hogy a Halys folyó közelében lehetett, mintegy 130 kilométerre (81 mérföldre) délkeletre Amisostól.

A bizánci seregek közeledtével az emír és emberei számára az egyetlen szabad menekülési útvonalat egy stratégiailag jó helyen elhelyezkedő domb uralta. Az éjszaka folyamán arabok és bizánciak is igyekeztek elfoglalni, de végül a bizánciak kerültek ki győztesen a harcból.

Másnap, szeptember 3-án, Umar úgy döntött, hogy teljes haderejét nyugat felé veti, ahol Petronas tartózkodott, hogy megkísérelje az áttörést. Az emír ekkor a hatalmas sereggel támadást indított, a bizánciak azonban szilárdan kitartottak, időt hagyva a másik két bizánci szárnynak, hogy felzárkózzanak, és megtámadják az arab hadsereg fedetlen hátát és oldalait.

Miután a bizánciak a támadást visszaverték, azt egy sikeres bizánci ellentámadás követte. A győzelem teljes volt, hiszen végül Umar is holtan maradt a csatatéren, s a fia ugyan elmenekült, de hamarosan elfogták őt is. Az áldozatok között volt feltehetően Karbeas paulici vezér is: bár ez utóbbi részvétele a csatában bizonytalan, de a feljegyzések szerint ebben az évben halt meg.

A bizánci győzelem döntő volt; a bizánci határvidéket fenyegető főbb veszélyek megszűntek, és megkezdődött a bizánci keleti felemelkedés korszaka. A bizánci sikernek volt egy másik következménye is: az állandó arab nyomás alól a keleti határokon való megszabadulás, lehetővé tette a bizánci kormány számára, hogy az európai ügyekre összpontosítson, különösen a szomszédos Bulgáriában.

Petronas pedig a győzelmével elnyerte a magistros címet.

A francia bizánci Henri Grégoire szerint az arabok elleni bizánci siker, amely a lalakaoni csatával tetőzött, inspirálta az egyik legrégebbi fennmaradt kritikai (hősi) költemény, a Song of Armouris megalkotását . Grégoire azt állította, hogy a névadó főszereplőt, a fiatal bizánci harcost, Armourist valójában III. Mihály császár ihlette. A bizánci hősi ciklusból a Digenis Akritas körüli csata szintén erősen emlékeztet Lalakaon eseményeire, mivel a névadó hős egy arab hadsereget vesz körül Malakopeia közelében. Erős hatásokat találhatunk Battal Ghazi idejéből való arab, majd török ​​epizódokban, valamint az Ezeregyéjszaka egyik epizódjában.

djp