Jeruzsálem hatodik királya IV. Balduin volt, aki alig 24 évet élt, de mégis beírta magát a világtörténelembe, mert a keresztes államok történelmének egy igazán kritikus pontján került a trónra - gyógyíthatatlan betegként.

IV. Balduin egy Amalric nevű jeruzsálemi herceg, Jaffa grófjának a második gyermekeként született 1161-ben.

Amalric nem volt akárki, hiszen a legnagyobb bátyja V. Geoffrey Anjou grófja volt, aki II. Henrik angol király apja lett, így ezzel az Angevin-birodalom ősapja volt, másik bátyja pedig III. Balduin jeruzsálemi király volt. Amalric második felesége (s így IV. Balduin mostohaanyja) pedig Maria Komnene volt, aki Piroska magyar királyi hercegnő dédunokájaként került Jeruzsálembe, így Szent László ükunokája volt.

A kisfiú kétéves volt, amikor III. Balduin meghalt, s öccse, Amalric lett a király, s ezzel a fia a trónörökös.

Persze azért ez sem ment egyszerűen, mert a "Haute Cour" (amolyan tanácsféle) csak akkor fogadta el Amalricot királynak, ha érvényteleníti az első feleségével, Courtney Ágnessel kötött házasságát, akiről azt gyanították, hogy egyszer korábban már férjhez ment, így Amalric-kal bigámiát követett el. A legérdekesebb azonban az volt, hogy a házasság érvénytelenítése után a volt feleség megtarthatta a grófi címét, a gyerekeiket pedig törvényesnek ismerték el. Végül találtak egy ük-ükapát, amelynek révén (rokonságra hivatkozva) a házasság érvénytelenítése megtörténhetett.

A fentiek miatt 1167-ben Amalric újra megházasodott, a gyerekei pedig a királyi udvarban kerültek. Akkortájt derülhetett ki, hogy Balduin leprás, amelyet először Tírosz érseke vett észre. A betegség ekkor még csak a jobb kezében jelentkezett érzéketlenségként, így szinte senki nem vette észre.

1174-ben Amalric hirtelen meghalt a damaszkuszi hadjárat közben, s bár egyre többen voltak, akik tudtak a fiú betegségéről, Balduint mégis királlyá választották, amely a leprások esetében nem volt szokás.Ennek talán az volt az oka, hogy különösebb gond nélkül tudott mozogni és lovagolni, vagyis sokan talán el sem hitték a betegségéről szóló híreket. Persze még csak 13 éves volt, így egy nagyhatalmú bárót neveztek ki mellé régensnek.

Két év múlva, amikor már hivatalosan nagykorú lett, a régenst elegánsan félreállították, de nem alázták meg, s anyai nagybátyját vette maga mellé tanácsadónak, ahogyan az elűzött anyját is visszahívta az udvarba.

Mivel tudták, hogy nem lesz gyereke, a nővérét (Szibillát) gyorsan férjhez adták Montferrati Vilmoshoz, aki azonban hamarosan meghalt, de ekkorra Szibilla már állapotos volt, s a későbbi V. Balduin hamarosan meg is született.

Közben a "nemzetközi helyzet" is fokozódott, hiszen Salah-ad-Din vagy Szaladin először Egyiptom, majd Szíria uralkodója is lett. Szaladin ekkor már a keresztények, így IV. Balduin országa ellen is fordult, s bár az ő birodalmában is voltak elégedetlenségek, a keresztények között is nagy volt a széthúzás.

Szaladin így a majdnem védtelen Jeruzsálemi királyság ellen indult, s számos tartomány kifosztása után Ascalon felé fordult, amely kulcsfontosságú volt. Sejtette ezt Balduin is, így 367 lovaggal Ascalon megmentésére indult, de amikor a szultán hadai odaértek, bennrekedt a városban. Szaladin hamar rájött, hogy emiatt Jeruzsálem csaknem védtelen, így seregét arra irányította.

Tudta, hogy az ellenfele egy tizenhat éves fiú, aki még ráadásul leprás is, így nem igazán vette komolyan.

Balduin azonban a kissé megerősített seregével megtámadta Szaladin elvonuló seregét, s 1177. november 25-én Montgisardnál lenyűgöző győzelmet aratott a legalább ötszörös túlerőben lévő muszlim seregen. Szaladin egészen Kairóig menekült, de a seregének csak tizedrésze maradt meg.

Balduin fényes győzelmet aratott, s hírnevet szerzett a keresztény és muszlim világban egyaránt. A győzelem azonban tovább rontotta az egészségi állapotát. Pontosabban nem a győzelem, hanem a hadjárat közben a szokásos higiéniai tevékenységek (lábmosás, kézmosás) elmaradtak vagy háttérbe szorultak, így ez a leprájának a súlyosbodásához vezetett.

Az állapota romlását jelzi, hogy amikor Szaladin 1179-ben újra támadott, már csak részben vezette a sereget, a harmadik támadásakor, 1182-ben, már a lóra is képtelen volt felülni, de továbbra is megállíttoták a muszlimokat és visszavonulásra késztették őket.

Szaladin azonban nem adta fel egykönnyen, s 1183-ben új hadjáratot kezdett, ekkor azonban már Guy de Lusignan volt aki a keresztény sereg élén állt. Az a férfi, aki időközben (1180-ban) feleségül vette Szibillát, s akit IV. Balduin először fel akart akasztatni, de Szibilla és az anyja kérésére végül beleegyezett a házasságba.

A negyedik támadás már jelentős károkat okozott a királyságban, s a káoszt jól mutatja, hogy elbocsátották Guy de Lusignant, mert nem volt képes hatékonyan védeni az országot. A már súlyos beteg király, aki időközben már járásképtelen volt és megvakult, mégis harcba indult, mert az ő segítségét kérték. 

Elhatározta, hogy így, majdnem bénán is elindul a harcmezőre, de indulás előtt társkirállyá koronáztatta Szibilla ötéves kisfiát V. Balduin néven.

Ezután elindult csapataival az erősen ostromlott Kerak felé, s talán a történelem első jeladóját helyezte üzembe a Dávid-tornyon, jelezve, hogy úton van. Persze lovagolni nem tudott, sem járni, így két ló közé készítettek egy szerkezetet, amelyben helyet foglalhatott. A szinte teljesen béna és vak huszonéves király puszta közeledése elég volt arra, hogy a Kerak várát ostromló muszlimok sürgősen abbahagyják az ostromot, s visszavonuljanak.

Pedig jól tudhatták, hogy Kerakban van az anyakirálynő, az özvegy királynő és a jeruzsálemi hercegnő is, akik bennragadtak egy esküvő miatt.

A leprás király azonban diadalmasan 'lépett be' a városba, miközben jól tudta, hogy már nem sok van hátra az életéből.

Guy (Szibilla férje) helyett egy másik régenst szeretett volna a kis társkirály mellé, s érvényteleníteni akarta a Szibilla házasságát is, de a szerelmes nő ezt nem engedte. Próbált még rendet tenni, de Guy nem volt hajlandó beengedni Ascalonba, így komoly viták voltak a király és a nemesek között.

Persze néhány hónap múlva, amikor Szaladin ismét ostrom alá vette Kerakot, ismét hozzá fordultak, s Szaladin fel is hagyott az ostrommal, amikor a király közeledett - IV. Balduin elrendelte az ostromban megrongálódott kastély javítását, de már egyre rosszabbul volt.

Amikor azonban meghallotta, hogy Guy lemészároltatta a védelme alatt álló beduinokat, végképpen el akart tőle szakadni, így elrendelte, hogy királyként V. Balduin kövesse, aki mellett Raymond legyen a régens, aki egykor ő mellette is régens volt. Ez egybeesett a nemesek akaratával is, így IV. Balduin kissé megnyugodva halhatott meg 1185. március 16-án (más források szerint később, de legkésőbb május 16-án).

Halála után valóban az unokaöccse lett a király, de egy év múlva meghalt, s Szibilla és Guy követte uralkodóként, Szaladin pedig, mivel a leprás király már nem tudott a harctéren megjelenni, 1187-ben hatalmas győzelmet aratott a hattini csatában.

Felmerül a kérdés - mire lett volna képes IV. Balduin egészségesen, ha betegen is meg tudta állítani a korszak egyik legnagyobb hadvezérét, Szaladint, aki legyőzte Oroszlánszívű Richárdot is.

djp