Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból

Az első számítógépes 'bug' története

2024. szeptember 10. - DJP

1947. szeptember 9-én 15:45-kor korszakalkotó esemény történt, hiszen az informatikusok egy csoportja jelentette a világ első számítógépes hibáját, amely szó szerint egy 'bug' volt, hiszen a Harvard Egyetem számítógépében rekedt egy lepke.

igy_nezett_ki_a_harvard_mark_ii_szamitogep_konzolja.jpg

A Massachusetts állambeli Cambridge-i Harvard Egyetem kutatócsoportja megállapította, hogy számítógépük , a Mark II következetes hibákat mutatott. Amikor kinyitották a számítógép hardverét, egy lepkét találtak ott, s a beszorult lepke megzavarta a számítógép elektronikáját.

computer-bug.jpg

Felragasztották a naplójukba, és felcímkézték, hogy "az első tényleges 'bug'-ot megtalálták". A "bug" és a "debug" szavak hamarosan a számítógépes programozók nyelvének szokásos részévé váltak.

Az elsőként bejelentett számítógépes hibát megtaláló csapat között volt a számítógépes nyelvészet úttörője, Dr. Grace Hopper, akinek a nevéhez fűzik az esetet. Állítólag ő jegyezte be a naplóba az eseményt, de ez nem így történhetett, mert ugyan Hopper naplója volt, de a kézírás nem egyezett a korábbiakkal. Így, bár feltehetően nem ő volt a névadó, a személye legendássá vált, ahogyan egy évszázaddal korábban Ada Lovelace is legendává vált.

Hopper, aki 1934-ben matematikából doktorált a Yale Egyetemen, az egyik első számítógép-programozó volt, aki feltalálta az első angol nyelvű adatfeldolgozó fordítót, amely megalapozta a géptől független programozási nyelvek, például a COBOL fejlesztésének alapjait, s később a haditengerészet ellentengernagya lett.

thomas-alva-edison.jpg

Persze igaz, hogy Thomas Edison 1878. március 3-án írt egy levelet, amelyben már használta a 'bug' kifejezést.

"„Részben igazad volt, találtam egy „hibát” a készülékemben, de nem a telefonban. A „callbellum” nemzetségbe tartozott." - de ez nem számítógépekkel kapcsolatban íródott.edison_levele.jpg

djp

A bejegyzés trackback címe:

https://hi-sztori.blog.hu/api/trackback/id/tr8718487139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása