Lucius Quinctius Cincinnatus személye, sok tekintetben a mitológiák korát idézi, de a modern tudósok egyetértenek abban, hogy valódi személy volt, aki az ie. V. században élt és dolgozott Róma érdekében.
A patrícius osztályból származó köztiszteletben álló katona és földbirtokos, ie 460-ban konzulként szolgált, majd visszavonult, mert nemesi születése ellenére Cincinnatus nagyra értékelte az egyszerűséget.
Livius, egy római történész szerint, 458-ban néhány szomszédos nép, az aequi és a szabin terjeszkedni kezdett Róma rovására, sőt az egyik konzul vezette római hadsereget, Rómától délkeletre (Eretumnál) sarokba is szorította. A rómaiakat Minucius vezette, aki az Algidus-hegynél és az Alban-dombság környékére szorult vissza.
A kor szokása szerint, mivel vészhelyzet volt, a szenátus, illetve az általa felhatalmazott másik konzul, Horatius Pulvillus, kinevezett egy arra alkalmas személyt diktátornak, akinek a kezében a teljes katonai és politikai hatalom összpontosult - legalábbis egy rövid időre.
Természetesen mindig fennállt az a veszély, hogy a diktátornak megtetszik a szerep és a veszélyhelyzet elmúltával is korlátlan hatalmat akart, de a rómaiak bíztak abban, hogy mindezt meg tudják akadályozni a közös fellépésükben.
Ekkorra Cincinnatus már régen visszavonult, s város küldöttséget menesztett hozzá, hogy térjen vissza a hadsereg élére.
Ahogyan Titus Livius írja: "A római nép államának egyetlen reménysége, L. Quinctius, négy hold földjét művelte a Tiberisen túl, szemben azzal a hellyel, ahol most a hajós műhelyek állanak - ma Quinctius-féle rét a neve. Éppen árkot ásott, egy ásónyélnek nekifeszülve, vagy szántott, annyi bizonyos, hogy néminemű mezei munkával foglalatoskodott, amikor a követek, kölcsönös üdvözlések után megkérték: öltse fel tógáját, s mind a maga, mind az állam javára, hallgassa meg a senatus megbízását. Cincinnatus csodálkozva kérdezi: "Talán nincs rendben minden?" Majd arra kéri feleségét, Raciliát, hozza elő hamarosan kunyhójából a tógáját. Aztán letörölvén magáról a port, a verítéket, felöltözve lefelé indul, a követek pedig szerencsét kívánva neki, mint dictatort köszöntik, és meghívják Rómába; elmondják neki, mekkora a rémület a hadseregben."
Vonakodva fogadta el az abszolút tekintélyt, így ideiglenesen félretette a szenátori tógáját Róma legfelsőbb parancsnokának katonai öltözékére. A földjéről visszatért Cincinnatus bezáratta a kocsmákat és gyorsan hadrendbe állította a katonákat a Mars-mezőn.
Mindenkinek vinnie kellett 12 karót, amellyel a körbezárt sereghez siettek, s elkezdték körbezárni az ostromlókat. Amikor az aequi sereg próbálta ezt megakadályozni, de ekkor Minucius is kitört. Az aequi sereg most Minicius felé fordult és visszaverte a támadást, de közben elkészült Cincinnatus sánca. A támadók beszorultak a két sereg közé. A támadók így megadták magukat, a diktátor pedig foglyul ejtette a vezetőiket. Az ellenfél katonáit azzal alázta meg, hogy egy három lándzsanyélből készült iga alatt átvonultatta őket.
Miután az ellenfeleit legyőzte, s az arra érdemteleneket felmentette, visszatért Rómába, majd lemondott a diktátori címről. A mindössze 16 napos regnálása visszatért az eke szarvához, s tovább folytatta nyugodt és csendes életét.
Néhány évvel később Róma ismét felszólította Cincinnatust, hogy szolgáljon diktátorként a patríciusok és a plebejusok közötti politikai viszály idején. Második ciklusa ismét bebizonyította rendíthetetlen elkötelezettségét a Köztársaság jóléte mellett, a személyes hatalom felett. Miután elérte a szükséges megbékélést és az állam stabilizálását, ismét lemondott az abszolút hatalomról és visszatért a földjére - ezúttal 21 napig tartott az uralma.
A későbbi korok sok esetben hozták példaként alakját, mint aki a legfőbb hatalmat birtokolta, de önként feladta azt. Az önzetlenség és erény példájaként róla kapta a nevét az Egyesült Államokbeli Cincinnati városa.
Kapcsolódó posztok
Didius Iulianus, aki a pénzéért lett császár
Egy öntörvényű római császár találmánya – a pukipárna
Az ókori Róma királycsinálói – a preatorianus gárda
Az őrült római császárok – Caligula
Az első római császár halála
Róma utolsó császára – Romulus Augustulus