A 10. század a magyar történelem egyik legizgalmasabb és legtöbb vitát kiváltó időszaka volt. A honfoglalást követően a magyar törzsszövetség katonai fölénye évtizedeken át határozta meg Közép-Európa politikai térképét. E korszak legkiemelkedőbb hadvezérei – Bulcsú, Lehel és Súr – nem csupán harcosok voltak, hanem a magyarság sorsának formálói, hírnökei és, végül, tragikus hősei is.

A honfoglalás kori magyarok intimitásáról és szexualitásáról nem a mai értelemben vett „magánélet” fogalmaival tudunk beszélni: a testiség társadalmi kereteit elsősorban a rokonsági rend, a vagyon és a közösségi normák adták. Abban a korban a szexualitás jellemzően nem egyéni 'szórakozás'-ként vagy romantikus választásként jelent meg, hanem a nemzetség fenntartásának és a gazdasági túlélésének az eszköze volt.

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal, 1914 karácsonyán a nyugati front több szakaszán nem egyetlen, központilag elrendelt fegyverszünet, hanem sok kisebb, spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Amikor egy történelmet ismerő személy meghallja a Martell Károly nevet, elsősorban a frank Martell Károlyra gondol, aki egy jelentős hadvezér volt a 8. században, de gondolhat Anjou Martell Károlyra is, aki Károly Róbert magyar király apja volt, s egyben Árpád-házi Mária magyar hercegnő fia is, sőt pár évig címzetes magyar király is volt.

800 karácsonyán (december 25-én) Nagy Károlyt Rómában, Szent Péter-bazilikában III. Leó pápa császárrá koronázta – a nyugati császárság eszméjének látványos „újraindításaként”. Később a császári címet (és a hozzá kapcsolódó politikai hagyományt) az ún. Ottó-kori uralkodók vitték tovább; gyakran emlegetik is „három Ottóként” I., II. és III. Ottót.

1942. december 24-én, a sztálingrádi csata kritikus szakaszában a Vörös Hadsereg merész páncélos mélységi rajtaütést hajtott végre a Don-kanyar térségében.

A 13 aradi vértanú között Láhner György különös szerepet tölt be: nem fényes csaták hőse volt elsősorban, hanem a honvédsereg hátországának, a fegyver- és lőszergyártásnak a megszervezője. 1849. október 6-án, a saját születésnapján végezték ki Aradon – ez az életrajzának gyakran idézett, egyszerre jelképes és megrendítő zárópontja.

II. Nabú-kudurri-uszur (Nabukodonozor), a Újbabiloni Birodalom legfényesebb uralkodója egyszerre testesíti meg a hódító katonát és a látványos városépítőt. A neve sokaknak a bibliai történetből ismerős, amely egy átmeneti elmezavarról tudósít; ugyanakkor a korabeli mezopotámiai feliratok és a babiloni adminisztrációs táblák egy rendkívül hatékony államfőt rajzolnak meg. 

A Nuestra Señora de las Mercedes spanyol fregatt története a napóleoni háborúk küszöbén zajló tengeri hatalmi játszmák egyik legsorsdöntőbb epizódja. A hajó 1804. október 5-én süllyedt el a portugál Algarve partjai előtt, miután a brit királyi haditengerészet megállításra szólította fel.

Athalaric, Nagy Theodorik unokájaként 526-ban, kb. tízévesen került az osztrogót trónra. Apja, Eutharic – Theodorik kijelölt utódja és 519. évi római consul – már 522-ben meghalt; tőle két gyermek maradt: Athalaric és Matasuntha.