IV. Béla és István herceg csapatai 1260. július 12-én vereséget szenvedtek II. Ottokár cseh király seregétől az első morvamezei csatában, amely egyrészt területi veszteségeket okozott, másrészt Béla egyik unokáját adta feleségül Ottokárhoz a békekötés és szövetség megpecseteléseként. Ennek a frigynek köszönhette pár évtized múlva Vencel az igényét a magyar trónra.
Béla halála után fia, István került a magyar trónra, de két év múlva ő is elhunyt alig harminchárom évesen, így Béla unokája, István fia, László került a trónra, aki öt leány után született meg.
Ottokár, aki ekkortájt Európa egyik legtekintélyesebb uralkodója volt, szeretett volna német uralkodó is lenni, de a birodalmi rendek 1273-ban Habsburg Rudolfot választották, így elkezdődött a Habsburg család évszázadokig tartó felemelkedése.
A cseh király nem fogadta el a választás eredményét, erre a birodalmi gyűlés felhatalmazta az új királyt a cseh uralkodó szerzett birtokainak elkobzására. Ez szintén jelentősen hozzájárult a Habsburgok felemelkedéséhez.
Közben IV. Béla unokája IV. László, szövetkezett a Rudolffal, s bár a német támogatók száma csökkent, Rudolf a magyar támogatás birtokában már elég erősnek érezte magát.
Ottokár 1278 nyarán békét ajánlott a magyar királynak, aki azonban ezt nem fogadta el, hanem 1278. augusztus 6-án Pozsony közelében átkelt a Dunán és augusztus 23-án találkozott Rudolffal (Ludwig Minnigerode festményén).
A cseh sereg eközben éppen Laa várát ostromolta, de a portyázó magyarok és osztrákok szereztek nekikkellemetlen perceket. A magyar előhad már augusztus 15-én komoly veszteségeket okozott a cseheknek. A cseh király ekkor abbahagyta Laa ostromát és felkészült a harcra - augusztus 20-án Jedenspeigentől keletre tábort vert és várt.
A cseh és osztrák seregben jelentős számú nehézlovasság volt, a magyar seregben pedig jelentős számú kun íjász. A magyar sereget Gutkeled István és Csák Máté (a későbbi kiskirály azonos nevű nagybátyja) vezette.
A csatára 1278. augusztus 26-án került sor Bécs közelében, Dürnkrut és Jedenspeigen között, a Morva partján. A cseh sereg körülbelül 30 ezer főből állhatott, a magyar közel 18 ezer fős volt, az osztrák pedig egyes kutatók szerint 8-10 ezer fős, mások szerint csak 2-3 ezer fős volt - talán ez utóbbi a pontosabb. Az bizonyosnak tűnik, hogy a cseh sereg nagyobb volt, mint az összesített magyar és osztrák sereg.
Rudolf 26-án reggel csatarendbe állította az embereit és megkezdődött az összecsapás.
A csatát a magyarok kezdték, akik a félelmetes hírű magyar könnyűlovassággal és hosszas nyilazással támadták a cseheket és morvákat, majd a nehézlovasság támadott, amikor már az ellenség sorai már meggyengültek. Szétverték a sereg jobb szárnyát és megfutamították Ottokár lengyel tartalékát is.
Eközben Ottokár, aki a bal szárnyon volt, dél felé szorította Rudolf seregét, maga a király is leesett a lováról, s csak a pajzsa védte meg az életét. Hamarosan azonban újra lóra pattant és tartalékával megállította a cseh előrenyomulást majd oldalba támadta a cseheket. Ottokár látva Rudolf, a német király (a képen) leesését, elbízta magát és ez döntőnek bizonyult, hiszen azt hitte könnyűszerrel megfutamítja az ellenfelet.
Közben azonban a magyarok is megtámadták a cseh sereg balszárnyát. Ottokár példát akart mutatni a seregének, így az osztrák seregnek rontott, de ő is leesett a lováról és ugyan megadta magát, de az ott harcoló osztrák és magyar katonák szinte lemészárolták.
Ezt látva a cseh sereg szinte feladta a harcot, s hatalmas veszteségeket szenvedett, Rudolf pedig Őrágába vitte az elhunyt király holttestét.
E győzelem hatására Rudolf megerősítette a helyzetét a német királyi trónon és megszerezte az Osztrák Hercegséget, így a Habsburg-dinasztia tulajdonképpen megszületett.
A magyaroknak a legnagyobb nyereségük a magyar-cseh ellenségeskedés megszűnése volt - legalábbis egy ideig illetve a király tekintélyt szerzett a bárók előtt a győzelemmel.
