II. Henrik nem igazán volt népszerű király, sőt, ahogyan pár évvel a halála után William of Newburgh megjegyezte, „a maga idejében szinte mindenki gyűlölte”.

Ennek ellenére az ő által bevezetett változtatások a mai angol jogrendszer alapját képezik. Ezt viszonylag hamar felismerték, hiszen a már említett krónikás azt is írja, hogy "arról az emberről, akit a maga idejében mindenki gyűlölt, ma már kijelentették, kiváló és jótékony herceg" - s ehhez a felismeréshez csak pár év kellett.

Így aztán amellett, hogy erős akaratú édesanyja(a fenti képen) irányítása alatt a Plantagenet-dinasztia első uralkodója lett, az egész angol királyság történetének egyik legfontosabb uralkodójává vált, akinek a felesége Európa egyik leggazdagabb földbirtokosa volt. (a lenti képen)

De milyen is lehetett a király?

Az angol király szinte minden feljegyzés szerint erőteljes és energikus férfi volt, aki kiemelkedő fizikai adottságokkal rendelkezett. Vöröses hajú, kissé szeplős és nagy fejű, alacsony, de zömök felépítésű ember volt. Kissé hajlott, lovasokra jellemző lába volt, széles mellkasa és izmos, erős karja, amely mind arra utalt, hogy erős, mozgékony és bátor ember. Rendkívül szívós volt, s olykor 4-5 napi utat megtett egy nap alatt, ezzel sok ellenfelét meglepve. Ahogyan egy kortársa megjegyezte: „most Angliában, most Normandiában, mintha repülnie, s nem lóval vagy hajóval utazna”. 

A keze ügyében mindig volt valamilyen fegyver, legyen az íj, kard vagy lándzsa, de gyakran olvasott is.

Kiválóan ismerte az angol törvényeket és nagyon jó nyelvérzékkel rendelkezett. Számos nyelvet megértett, de jórészt franciául és latinul beszélt. Uralkodása alatt többet tartózkodott francia birtokain, csak 13 évet élt angol birtokain, 21 évet pedig Franciaországban - angol királyként. Ha csak tehette részt vett a tanácsadói gyűlésein, érdekelték a gazdasági ügyek, nagy figyelmet fordított a királyi kincstár állapotára, ugyanakkor általában szerényen öltözött és étkezett.

Rendszeresen és bőkezűen adakozott, s a királyi udvar által vásárolt élelem egytizedét minden alkalommal kiosztották a legszegényebb alattvalók számára, a templomos lovagok felügyeletével. 1176-ban, amikor komoly éhínség sújtotta Anjou és Maine megyéket, a királyi raktárakat kiürítve segített.  (a lenti képen Henrik birodalma)

Nem volt fennkölt és egyszerűen beszélt, de szellemes volt, s jó humorérzéke volt és akkor sem sértődött meg, ha ő volt egy vicc céltáblája. Az emlékezőtehetsége kiváló volt, szinte sohasem felejtett el senkit, akivel valaha találkozott, s a korabeli uralkodók közül az egyik legműveltebb volt.

Nem volt olyan visszafogott, mint az anyja, sem olyan elbűvölő, mint az apja, hanem hírhedt volt szúrós pillantásairól, indulatkitöréseiről, amelyek egy része, sőt talán mindegyik teátrális, ugyanakkor hatásos volt. Fiatalabb korában szerette a hadakozást és a vadászatot, s olykor könyörtelen volt, de nem bosszúálló. Később inkább a közigazgatás kötötte le az idejét és erejét.

Szenvedélyes vágya volt, hogy felnőjön nagyapja, I. Henrik emlékéhez, s azokat a területeket igazgassa, amelyeket egykor ő. Ebben bizonyosan segítségére volt édesanyja, Matilda, az egykori német-római császárné, majd angol uralkodónő is.

II. Henrik használt először pecsétgyűrűt, amelyre egy oroszlán vagy leopárd volt vésve, ezzel megteremtve a heraldikát Angliában.

Hároméves sem volt, amikor nagyapja halála után kitört az Anarchia kora, amely végül egy olyan egyezséggel zárult, hogy Matilda helyett Blois István ülhetett a trónra, de az ő halála után Matilda fia, I. Henrik unokája, Henrik kerülhet a trónra. (a lenti képen Aquitániai Eleonóra, a felesége)

István még élt, amikor 1150-ben Henrik normandiai herceg lett, VII. Lajos francia király pedig ennek nem igazán örült, mert félt, hogy valóban angol király lehet. Lajos az akkori angol király fiát, Eustace-t javasolta normandiai hercegnek, de Henrik békét akart, így egyezséget kötött, s elfogadta hűbérurának Lajost.

Közben azonban meghalt Henrik apja, Geoffrey, ő pedig titokban házasságot tervezett Lajos gyönyörű, okos és rendkívül gazdag feleségével Aquitániai Eleonórával.

Lajos éppen válni készült, mert Eleonóra csak lányokat szült neki, de ez nem akadályozta meg Henriket abban, hogy néhány héttel a válás után, 1152. május 18-án feleségül vegye Eleonórát, s vele Aquitániát is. Emiatt aztán harcok törtek ki a francia király, az angol király és Henrik között, aki ügyesen lavírozott, s a francia király hamarosan ki is szállt a háborúból. A házasság kezdetben boldog volt, s nyolc közös gyermekük született, majd Henrik hosszú évekre elzárta feleségét a külvilágtól. 

Henriknek szerencséje is volt, mert 1153 nyarán meghalt István örököse, Eustace, így ősszel már hajlott a megegyezésre, s novemberben megkötötték a winchesteri szerződést.

Ebben sok más mellett István elismerte Henriket utódjának, s erre hamarosan szükség is volt, mert 1154. október 25-én, a már korábban gyomorpanaszokkal küszködő István meghalt.

Henrik talán nem számított arra, hogy ilyen gyorsan a trónra kerül, de nem húzta az időt, s december 8-án partra szállt Angliában, majd néhány hűségeskü után 1154. december 19-én őt és feleségét, Aquitániai Eleonórát a Westminster-apátságban megkoronázták.

Ezzel kezdetét vette a Plantagenet-kor.

Uralkodásának harmincöt évére talán az a jellemző, ahogyan egy 18. századi angol történész, David Hume beszélt róla: "korának legnagyobb fejedelmét a bölcsesség, az erény és a képességek tekintetében, és az uralom mértékét tekintve a leghatalmasabb mindazok közül, akik valaha is betöltötték Anglia trónját".

Henriket majdnem mindenki gyűlölte, de egy-két évtized múlva, János király alatt már nagyon hiányolták a trónról. (a lenti képen János király a Magna Cartát írja alá)

djp