Szent László magyar király elsőszülött lánya, Piroska, 1104-ben (esetleg 1105-ben) a bizánci trón örökösének a felesége lett, amikor II. (Szép) Ióannész (vagyis János) leendő bizánci császár feleségül vette. (a képen bal oldal János, jobb oldalt Piroska)

János ekkor már legalább 17 éves volt, hiszen 1087. szeptember 13-án született, s 1092. szeptember 1-től kijelölt örökös (más vélemények szerint társuralkodó, vagyis már császár) volt. Piroska, aki talán 16 éves lehett, így akár azonnal császárnévá is válhatott. (a képen a császár)

János apja végül 1118-ban hunyt el, s a fiú akkor szerezhette meg a trónt végérvényesen, ha nem is minden ment egyszerűen. A trónra kerülésének nem mindenki örült, hiszen a trónra szemet vetett nővére, Anna Komnéné is, s ebben az anyacsászárné is támogatta. Olyannyira, hogy I. Alexioszt még a halálos ágyán is győzködték, de végül nem változtatta meg a végakaratát. Az anyja a fiát "vakmerőnek, elkényeztetettnek, komolytalannak és nyilvánvalóan ostobának" nevezte, de ez sem győzte meg a férjét.

1118. augusztus 15-én a császár már érezte, hogy a halálán van, így késő délután magához kérette a fiát, akinek átadta a császári gyűrűjét, s elrendelte, hogy azonnal avassák fel császárnak. János ekkor a Haghia Sophia-bazilikába (a fenti képen) ment, ahol IX. János ortodox bizánci érsek egy gyors szertartással végérvényesen bizánci császárrá emelte.

Az új császár ekkor visszatért a palotába, ahol azonban a varég testőrség (az anyja parancsára) már nem akarta beengedni a haldokló apjához. A császári gyűrű láttán azonban letérdeltek előtte és felesküdtek a védelmére.

Az anyacsászárnő eközben már intézkedni próbált, hogy legnagyobb gyermekét, Annát vagy férjét kiáltsák ki császárnak, de Niceta Coniata krónikái szerint, a még élő Alexiosz mosolyogva fogadta az intézkedéseket és hálát adott istennek, hogy felesége még nem szerzett tudomást János császárrá válásáról. (a fenti képen I. Alexiosz)

Néhány órával később Alexiosz elhunyt, s ekkor János lett az új, egyedüli uralkodó. Az akkori helyzetet azonban jól jelzi, hogy nem vett részt az apja temetésén, mert merénylettől tartott - s nem is alaptalanul.

Az eseményeknek azonban még korántsem volt vége, hiszen János ellen az anyja és nővére összeesküvést szervezett, amelyet azonban ő gyorsan és higgadtan felszámolt, majd mindkettőjüket kolostorba záratta.

Anna trónigényének az alapja az volt, hogy János születése előtt ő volt a kijelölt örökös, miután házasságot kötött (vagy csak eljegyezték?) a korábban uralkodó VII. Mihály fiával, Konstantin Doukasszal, aki egy ideig társcsászár is volt. Ez változott meg amikor János megszületett, bár Konstanin elhunyt, s Anna újra férjhez ment, ezúttal egy Nikephorosz Bryennios nevű tábornokhoz, miközben a trónigényét fenntartotta. János sikerében azonban az is közrejátszott, hogy Nikephorosz tiszteletben tartotta az elhunyt császár végakaratát, s élete végéig hűségesen szolgálta az új császárt. (a lenti képen János és Piroska)

János harmincesztendős korában lépett (valójában) trónra, s addigra már hat gyermek édesapja volt, sőt éppen a koronázásának napján született Manuel nevű fia, aki aztán a trónon követte.

Ilyen előzmények mellett aztán János a korszak egyik legkiválóbb uralkodója lett, aki mély vallásossága, mértékletessége és igazságossá miatt rendkívül népszerű volt az alattvalók körében, ráadásul rendkívül sikeres is volt. Ebben talán annak is szerepe van, hogy nem a családtagjait tekintette elsődleges tanácsadóinak, hanem valóban tehetséges embereket állított maga mellé. Az egyetlen igazi kivétel talán a felesége volt, aki méltó társa lett a korszak kiváló uralkodójának.

Ez persze okozott némi féltékenykedést egyes családtagjai körében, s egyik fívérét egy összeesküvés miatt kényszerűségből  száműzte.

János sötét bőrű és sötét hajú volt, így sokszor "mór"-ként hivatkoztak rá, sőt Tíruszi Vilmos olykor "Fekete" Jánosként emlegette, de mégis Kaloiannis vagyis "szép" volt az uralkodói mellékneve. Ez a név nem gúnyolódásból született, hanem a lelkére vonatkozott.

Nem volt képmutató, hanem őszinte és tisztességes volt, emellett gyengéd és irgalmas, amely abban a korban igazán ritka kincs volt, s emellett igazán nagylelkű is volt, talán egyetlen másik császár sem vehette fel vele a versenyt a jótékonyságban. Nem szerette a fényűzést, megvetette a hazugságot és a trágár beszédet, uralkodása alatt gyakorlatilag nem alkalmazták a kínzást és rendkívül kevés halálbüntetés volt. Még az ellenfeleihez is irgalmas volt.

Anyját és nővérét ugyan száműzte, de lehetővé tette, hogy az egyébként kiváló képességű Anna megírhassa történelmi művét (a lenti képen), amely a családjuk felemelkedéséről szólt, a férjét pedig továbbra is a palotában tartotta, pedig akkortájt kivégzés vagy legalábbis megvakíttatás járt volna neki.

A legfőbb tanácsadója egy egykori gyermekkori barátja, egy volt rabszolga volt, aki éles szemmel vette észre a császárra leselkedő veszélyeket.

A császár egy jelentős birodalmat örökölt apjától, amelyet tovább erősített, s a normannok mellett a velenceikkel is szövetséget kötött. Az ő életében kezdődtek a keresztes hadjáratok, amelyek jó szolgálatot tettek Bizáncnak is az egyre erősebb arabok ellen.

Szövetséget kötött Lothar német-római császárral is, amelyet a következő császárral, III. Konráddal is fenntartott. Ezt a célt szolgálta fiának, Manuelnek és Konrád sógornőjének, Sulzbachnak a házassága is.

A császár uralkodása negyedszázad után egy balesettel ért véget.

János éppen vadászott Kilikiában, Anazarva városának közelében, amikor a kezén megsebesült, s vagy mérgezett volt a nyílvessző vagy vérmérgezést kapott, de 1143. április 8-án elhunyt, alig 55 éves korában.

Az orvosok amputációt javasoltak, amelyet a császár elutasított, helyette államtanácsot hívott össze az utódlás eldöntésére. Mindkét még életben lévő fiát egyformán szerette, de Iszakiosz nagyon hirtelen haragú volt, amely nem éppen ildomos egy császár esetében, ezért esett a választása Manuelre. Ő maga „fejére tette a császári diadémet, és vállára lila köpenyt vetett”, így Szent László unokája bizánci császárrá vált. 

Piroska vagyis bizánci nevén Eiréné összesen nyolc gyermeket szült a császárnak, s rögtön az első egy fiú volt, akit 1122-ben társcsászárrá tettek, de Alexiosz 1142-ben, még az apja életében elhunyt.

Így aztán, bár Iszakiosz volt az idősebb, a császár mégis Manuel (a bal oldali képen) mellett döntött, aki már császárkorában született, éppen a koronázásának a napján, 1118. november 28-án. A császárnét egyébként rendkívüli tisztelet övezte Bizáncban is, s már az 1134. augusztus 13-án bekövetkezett halálától szentként tisztelik, vagyis hamarabb vált szentté mint édesapja, Szent László.

djp