Az eredeti római naptárban (amelyet Romulus alkotott - ki más) tíz váltakozó hosszúságú hónap volt (martius, aprilis, majus, junius, quintilis, sextilis, september, october, november, december), amelyek összesen 305 napot tettek ki, s ehhez csapott még 56 napot hozzá. (a fenti képen Romulus és Remus még kisgyermekként)

Numa Pompilius (a fenti képen egy nimfával) az eddigi tíz hónap végére illesztette a januarius és februarius hónapokat - i.e. 700 körül. A hónapok tulajdonképpen holdhónapok voltak, 29 és 31 naposak, amelyek összesen 354 napot tettek ki, de a rómaiak babonából (nem szerették a páros számokat) hozzáraktak még egyet, így lett az év hossza 355 nap (31+29+31+29+31+29+29+31+29+29+29+28 nap).

A hónap első napja volt a calare (az újhold napja) a 15. vagy 13. nap pedig az idus.Mivel ez jóval rövidebb volt, mint a valódi év, ezért kétévente beszúrtak 22-23 napot, ráadásul február 23-a után. Ez volt a mensis intercalaris vagy mercedonius.

Ezek az évek tehát 377-378 naposak voltak. Mivel így sem tudták pontosan meghatározni az év hosszát, bonyolult rendszert vezettek be, hogy mely években kell több, s mikor kevesebb napot beszúrni. Létrehoztak egy testületet (decemviri), amelynek (többek között) az volt a feladat, hogy ezt meghatározzák. Ők azonban bizonyos (elsősorban üzleti) megfontolásból nem jól látták el ezt a feladatot, így még nagyobb zűrvazar keletkezett. Rendet kellett hát tenni.

Julius Caesar (pontifex maximusként, konzulként és diktátorként - a fenti képen Kleopátrával) i.e 46-ban megbízta az egyiptomi származású Szoszigenészt, hogy tegyen végre rendet a naptárban, javítsa ki azokat a hibákat, amelyek az évszázadok során felgyülemlettek. Erre azért volt szükség, mert ebben az időben már 90 napnyi eltérés volt a természet járása és a naptár járása között.

Szoszigenész munkához látott, s egy nagyon komoly számításokon alapuló rendszert vezetett be az ókori Rómában, amelyet kisebb módosításokkal ma is használunk. Ennek azonban "ára" volt, ez az év lett a "zűrzavar esztendeje" (annus confusionis), hiszen amellett, hogy beszúrta a szokásos 23 napot február 23. után, a maradék 67 napot november és december közé két plusz hónapként iktatta be, amelyekkel az év hossza jelentősen megnőtt, s mivel az év amúgy is szökőév volt, összességében 445 napból állt. (a lenti képen 'az annus confusionis' naptára)

Ezzel az évszakok visszatértek a saját helyükre. A jövőre nézve úgy határozott Szoszigenész, hogy minden negyedik év legyen szökőév, vagyis 366 napos, s ezt a szökőnapot a február hónap 23. és 24. napja közé illesszék be. Azért oda, mert korábban ott kezdődött a szökőhónap. A szökőnapot elnevezte dies bis sextus-nek, vagyis a március 1-je előtti másodszori hatodik napnak. Ekkor lett január az első hónap, s ekkor lett a quintilisből július.

Ez a változtatás másfélezer évig meghatározta a mindennapokat, s csak 1578-ban kellett kiigazítani, amikor is Gergely pápa kezdeményezésére újabb naptárreform történt.

djp