A lázadások és felkelések esetén kézenfekvőnek tűnik a rendőrséget értesíteni, kivéve persze, ha éppen a nagy rendőrlázadás (Great Police Riot) zajlik, ahogy másfél évszázaddal ezelőtt New York-ban.
1857-ben Fernando Wood volt New York polgármestere, aki köztudottan korrupt volt, ráadásul ő demokrata volt, míg az államot a republikánusok irányították. A republikánusok nagyobb hatalmat akartak a város felett, így elfogadtak egy törvényjavaslatot a Metropolitan Police Force létrehozásáról, amely rendőri felhatalmazással rendelkezett volna New York City, Staten Island, Brooklyn és Williamsburg felett, ugyanakkor megszüntette volna az 1853-as törvény alapján megalakult Önkormányzati Rendőrséget és Rendőrségi Testületet.
Ezt az új rendőri erőt a New York-i kormányzó által kinevezett öt biztos irányította: Simeon Draper, James Bowen, James W. Nye, Jacob Cholwell és James ST Stranahan. A bizottság vezetője Frederick Augustus Tallmadge volt, aki az 1849-es Astor Place-i zavargások idején New York City jegyzője volt, s aki el is fogadta a rendőrfelügyelői posztot, miután többen is visszautasították.
Az új bizottság elrendelte Wood polgármesternek, hogy oszlassa fel az önkormányzati rendőrséget, és adja át annak vagyonát a fővárosiaknak.
A polgármesternek azonban ez nem tetszett, s nem akarta feloszlatni a városi rendőrséget, így 1857 tavaszán már kétféle rendőrség is intézkedett, s csak idő kérdése volt a konfliktus. Ráadásul mindezt Wood azonban még azután is elutasította, hogy az Állami Legfelsőbb Bíróság 1857 májusában helybenhagyta a bizottságot létrehozó törvényt. Ekkor Wood felszólította az önkormányzatokat, hogy támogassák: s amikor ezt szavazásra bocsátották, 15 rendőrkapitány és 800 járőr George Washington Matsell rendőrfelügyelő mellett döntött, vagyis hogy támogatja a polgármestert.
1857 júniusában, Joseph S. Taylor utcai biztos hirtelen halála után Wood polgármester és John King kormányzó vitatkozott az utódjáról, és végül Daniel D. Conovert választották ki. Amikor Conover a New York-i Városházára érkezett, hogy június 16-án elfoglalja hivatalát, azt a tájékoztatást kapta, hogy Wood polgármester Charles Devlint nevezte ki a posztra. Wood ekkor erőszakkal eltávolíttatta Conovert az épületből az önkormányzati rendőrökkel, de Conover két elfogatóparancsot is kapott a polgármester letartóztatására.
Az egyik lázadás szításáért, a másik pedig 'Conover személye elleni erőszak'-ról (ma fogalmak szerint testi sértésről) szólt. (Később széles körben felmerült a feltételezés, hogy Wood 50 000 dollárt kapott Devlintől (ez 2014-ben 1,4 millió dollárt ért), hogy utóbbi megszerezze a pozíciót.)
George Wallingot, a Metropolitans kapitányát bízták meg az egyik parancs végrehajtásával, aki egyedül érkezett a városházára, és megengedték, hogy az irodájában beszéljen Wood polgármesterrel. Amikor azonban Wood megtudta látogatásának célját, megtagadta, hogy elkísérje, s Walling ezután megpróbálta erőszakkal kivinni az épületből. Több mint 300 önkormányzati rendőr állomásozott éppen a városházán, akik aztán Wallingot megállították, majd kidobták az utcára. Walling többször is megpróbált visszatérni, s Abraham Ackerman kapitánnyal vitatkozott, mígnem megérkezett Jacob Sebring kapitány és Perry halottkém, akik ötven metropolitát vezettek, hogy beteljesítsék a második elfogatóparancsot.
Ekkor az önkormányzatiak kirohantak az épületből, és több mint fél órán keresztül harcoltak a rivális erők a városháza lépcsőin és folyosóin, valamint az épület előtt a körülbelül tizennyolc hüvelyk hosszú keményfából készült tömör ütőkkel és más eszközökkel. A többszáz önkormányzati és 50 fővárosi rendőr között olyan komoly verekedés tört ki a folyosón és a városháza előtt, hogy a zavargásban összesen 53 (más források szerint 52) ember sérült meg, köztük a tizenhetedik körzet egyik rendőre, Crofut járőr, akit sérülései rokkanttá tettek.
Nem sokkal ezután azonban a Fővárosi Rendőrség tagjai találkoztak Charles W. Sandford vezérőrnaggyal, aki a Nemzeti Gárda hetedik ezredével a Broadway-en menetelt, készen arra, hogy egy Bostonba tartó hajóra szálljon. Sandford beleegyezett, hogy segít, így a városházához vezette az ezredet. Az emberei körülvették az épületet, és bement a városházára, hogy szembeszálljon Wood polgármesterrel. Felismerve helyzetét, Wood beleegyezett, hogy alávesse magát a letartóztatási parancsnak, így letartóztatták. Egy órán belül azonban Wood-ot óvadék ellenében szabadon engedték. Végül soha nem állították bíróság elé, amint azt a feljegyzések mutatják, és a polgári bíróságok később alátámasztották, hogy a kormányzónak nincs joga beavatkozni a városi tisztviselők polgármesteri kinevezéseibe - vagyis neki adtak igazat.
Július 2-án végül Wood polgármester végül (hivatalosan) mégis feloszlatta a városi rendőrséget. Közben a New York-i Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a Fővárosi Rendőrség rendelkezik joghatósággal a város felett és milíciát küldtek ki, hogy rendet teremtsenek. Két nappal a rendőrség feloszlatása után aztán kitörtek a híres Dead Rabbits zavargások, de az egy másik történet.
Valójában a nyár hátralévő részében a két rendőrség háborút folytatott egymás ellen. Lerohanták egymás központjait és börtöneit, kiszabadítva a bent lévő foglyokat, sőt időnként átvették az irányítást az ellenséges központok felett. Az igazi megszüntetés csak ősszel következett be.
Néhány hónappal a zavargás után a városházán megsérült rendőrök beperelték Wood polgármestert és fejenként 250 dollárt kártérítést ítéltek nekik, de Wood figyelmen kívül hagyta az ítéletet, és a rendőröket később végül a város fizette ki, beleértve a jogi számlákat is.
