Lucrezia Borgia – a reneszánsz hírhedt asszonya

2025. április 17. - DJP

Lucrezia Borgia, a reneszánsz korának egyik legismertebb és legellentmondásosabb nőalakja.

A róla kialakult kép – melyet egyszerre öveznek sötét legendák és tiszteletteljes megemlékezések – szorosan összefonódik a kor hatalmi intrikáival, politikai házasságaival, és azzal a családi háttérrel, amelynek középpontjában az egyik leghírhedtebb pápa, VI. Sándor, azaz Rodrigo Borgia állt.

Bár személye köré legendák és pletykák szövődtek – többek között méregkeveréssel, vérfertőzéssel és politikai gyilkosságokkal hozták kapcsolatba –, történelmi jelentősége elsősorban a diplomáciai házasságok révén vált kiemelkedővé.

Családi háttér és korai évek

Az 1480. április 18-án született Lucrezia a spanyol származású Rodrigo Borgia és római szeretője, Vannozza dei Cattanei törvényen kívüli gyermeke volt. Bár az egyház hivatalosan elítélte a pápai utódnemzést, Lucrezia származása egyáltalán nem volt szokatlan a korszak pápáinak körében.

A Borgia-családot gyakran érte erkölcsi támadás, s e gyanúk sűrűsödtek Lucrezia körül is, akit vérfertőzéssel vádoltak apjával és fivérével, Cesare Borgiával való viszonya kapcsán – noha ezekre nincs történelmi bizonyíték, a mendemondák azonban máig élnek. Az hogy egy pápa lánya volt, azonban már önmagában is érdekessé tette mások szemében.

Több testvére és féltestvére is volt, akik közül minden bizonnyal Cesare a leghíresebb. Nem ismert Lucrezia hiteles ábrázolása, de a leírások alapján a dolce stil nuovo jellegzetes donna angelicatájának felel meg: tipikus szőke hosszú haj, világos szemek, fehér bőr.

Az apja kedvenc gyermeke volt, s egyetlen lánya, legalábbis Vanozza di Cattaneitől. Nem volt átlagos renszánsz nő, olvasott, írt, tanult, kormányzott, a divatot eszközként használta, szeretőket tartott, a vallás pedig inkább időtöltés volt a számára, mint elhivatottság.

Már tizenkét évesen már eljegyezték egy spanyol nemessel Don Gaspare da Procidával, de az eljegyzést apja felbontotta, mert jobb parti várt rá. Lucrezia teljes oktatásban részesült: a jó oktatóknak köszönhetően, köztük Carlo Canale-nek (Vannozza utolsó férje), aki megismertette a költészettel, megtanult spanyolul, franciául, olaszul és egy kicsit latinul, de zenét, táncot, rajzolást és hímzést is tanult. De arra is megtanították, hogy eleganciával és ékesszólással hogyan fejezze ki magát.

Házasságok és politikai célok

Lucrezia életét három politikai házasság határozta meg, melyek mindegyike a Borgia-dinasztia hatalmának megerősítését szolgálta:

Első férje, Giovanni Sforza, mindössze alig 13 évesen vette el, de a házasságot rövid időn belül érvénytelenítették, mert VI. Sándor azt állította, hogy Giovanni impotens, amit az sértetten tagadott.

A nyomás hatására a férje végül aláírta az impotencia-nyilatkozatot és a válási papírokat, de a per közben elvetette az apa-lánya kapcsolat csíráját. A valódi válási ok az volt, hogy a Sforzák hatalma lassan elenyészett, s apja hatalmasabb férjet talált neki.

A sors fintora, hogy a lány éppen akkor esett teherbe, amikor a terméketlenségi válópere tartott. A két esélyes apa, egy futár (Perotto, a pápa kedvence) és Cesare volt, akik közül a futár hirtelen elhalálozott - talán nem véletlenül (Burcardo pápai ceremóniamester szerint a fiatalember „bizonyára nem saját kezdeményezésére esett a Tiberisbe”).

Apró érdekesség, hogy anno a házasságkötéskor Lucreziát nem vezették azonnal a nászágyba, ahogy az lenni szokott, mert a pápa nem akarta, hogy a házasság öt hónapon belül megköttessék, talán a menyasszony testi éretlensége miatt, vagy esetleg azért, hogy fenntartsa annak lehetőségét, hogy politikai céljainak megváltozása esetén érvénytelenítse - mindkettő visszaköszönhet a válásban.

A második férje, Alfonso Aragóniai herceg, II. Alfonz nápolyi király természetes (törvénytelen) fia volt. Házasságuk tragikusan végződött: politikai okokból Cesare Borgia megölette Alfonzót, ezzel megszűnt a házasság s vele a nápolyi szövetség is. Nagy volt a szerelem, majd 1500 júliusában a férjet az utcai sétája során megtámadták, s majdnem meghalt. Ezután az otthoni lábadozás során aztán mégis megfojtották.

A harmadik házasságát Alfonso d’Este-vel, Ferrara hercegével kötötte – s ez már hosszabb távon is stabil, sikeres kapcsolatnak bizonyult.

Házasságai révén Lucrezia az itáliai politika egyik kulcsszereplőjévé vált, akit hol eszközként, hol aktív tárgyalóként használtak fel a Borgia-érdekek képviseletében.

1498-ban egy Giovanni Borgia nevű fiú született, akinek származása a mai napig vitatott. Két külön pápai bulla is született: az egyik szerint Lucrezia fia volt, a másik szerint Cesare gyermeke. Ez a kettősség még tovább táplálta a vérfertőzés gyanúját. A korabeli legenda szerint Lucreziának volt egy üreges méreggyűrűje, amellyel ellenségeit titokban mérgezte – bár ez valószínűleg inkább a Borgia-ellenes propagandának köszönhető, semmint valós tényeknek.

Ferrarában, ahol Lucrezia harmadik férjével élt, életének új szakasza kezdődött. A korábbi intrikák és botrányok után itt már inkább kultúra-pártolóként, mecénásként és nemes hölgyként vált ismertté. Udvarában olyan ismert alakok fordultak meg, mint Tiziano vagy Ludovico Ariosto, sőt, saját magánkönyvtára is volt – ami ritkaság volt egy reneszánsz nő esetében.

Lucrezia irodalmi érdeklődése mellett ekkor már komolyan vette vallásos hitéletét is. Ferrarában több kolostor, karitatív intézmény és templomi alapítvány létrehozásában is részt vett. Összesen nyolc gyermeke született, közülük Ercole II. d’Este aki később Ferrara hercege lett.

Halála és öröksége

Lucrezia 39 évesen halt meg, miután a nyolcadik gyermekét is világra hozta. Halálát a szülés után fellépő fertőzés okozta – ez tragikus, ám sajnos gyakori sors volt a korabeli nők számára, a gyermekágyi láz 1519. június 24-én vette el az életét Ferrarrában. Ekkor már egy éve a ferencesek harmadrendjéhez tartozott.

Ferrara népe őszintén megsiratta uralkodónőjét, aki szépségével és intelligenciájával megkedveltette magát, de akire az évszázadok alatt a femme fatale címke rakódott. (egy hajtincs Lucrezia hajából)

Megítélése a mai napig ellentmondásos: a 19. századi irodalom és opera (pl. Victor Hugo drámája vagy Donizetti operája) sötét, végzetes nőalaknak festették le. A modern történetírás ugyanakkor árnyaltabb képet nyújt róla, mint olyan nőről, aki egy korlátozó társadalmi közegben próbált érvényesülni – sokszor sikeresen. Valójában nincs arról közvetlen bizonyíték, hogy ő maga bárkinek is ártott volna.

djp