Amikor 1807 augusztusában egy fura, füstöt és szikrát okádó hajó felkaptatott a Hudsonon New Yorkból Albany felé, a part menti gazdák hol „szörnynek”, hol „Fulton bolondságának” csúfolták.

A konzervipar születésnapját a legtöbben 1812-re teszik.

Ekkor állt fel a Donkin, Hall & Gamble gyára a Blue Anchor Roadon (ma Southwark Park Road környéke, London Bermondsey negyedében), hogy egy frissen megvásárolt eljárást ipari méretben kipróbáljanak – előbb próbaszériákkal, majd a következő évben már folyamatos gyártással.

Kalmár László (1905. március 27. – 1976. augusztus 2.) a 20. századi magyar tudomány egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Matematikusként, logikusként, kibernetikusként és informatikai úttörőként nemcsak elméleti felfedezéseivel, hanem a hazai számítástudomány intézményi alapjainak megteremtésével is maradandó nyomot hagyott. A Szegedi Tudományegyetem professzoraként és az MTA tagjaként munkássága hidat képezett a klasszikus matematika és a modern számítástechnika között.

Louis Germain David de Funès de Galarza – a közönség számára egyszerűen „Fufu” – a francia filmtörténet egyik legikonikusabb komikus színésze. Mimikájával, energiájával és szélsebes kitöréseivel olyan stílust teremtett, amely máig páratlan. Bár több mint 150 filmben és 100 színdarabban játszott, mindvégig megőrizte sajátos karakterét: a lobbanékony, de szerethető „kisembert”, aki haragjában is nevetésre késztet.

Csortos Gyula József (1883. március 3./8. – 1945. augusztus 1.) a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja volt – nem harsány, nem hivalkodó, mégis generációk kedvencévé vált. Színpadon és filmvásznon egyaránt otthonosan mozgott, jelenléte pedig a mai napig hat: azok közé a művészek közé tartozott, akiknek egyszerűségében rejlett a nagyság.

Gyermekévek és kemény kezdetek

Csortos Gyula Munkácson született, egy szigorú katonatiszt apa és szerető, de gyermekeit védelmező édesanya gyermekeként. A színészi pályát családja nem támogatta – sőt, apja kitagadta, amikor Csortos a művészet mellett döntött. A fiatal fiú így tizenévesen elhagyta az otthont, hogy saját útját járja.

1904-ben végezte el a Színiakadémiát, majd vidéki társulatoknál kezdett dolgozni: Debrecenben és Szegeden edződött, mielőtt a fővárosi színpadok – a Vígszínház és a Nemzeti Színház – meghatározó tagja lett. Ekkor vált ismertté Molnár Ferenc darabjaiban, amelyekben kiemelkedő partner és főszereplő volt.

Színpadi mesterség – jelenlét és emberség

Csortos alakításai nem a külsőségekről szóltak. Hevesi Sándor, a korszak meghatározó rendezője egyszer így fogalmazott róla: „Se hangja, se magassága, semmi különös – mégis lélegzetelállító.”

Ez a mondat pontosan rávilágít művészetének lényegére: belső hitelessége, emberközeli egyszerűsége varázsolta el a közönséget. Nem játszott pózból, nem túlzott – karakterei mindig hús-vér emberek voltak, tele esendőséggel, humorral és érzelemmel.

A magyar film ikonja – Hyppolittól a háborúig

Csortos Gyula a magyar hangosfilm aranykorának egyik meghatározó alakja lett: 1912 és 1944 között mintegy 80 filmben szerepelt. Olyan alkotásokban láthatjuk, mint:

• Hyppolit, a lakáj (1931) – a magyar filmklasszikus, amelyben karizmatikus, ugyanakkor földhözragadt karaktere máig feledhetetlen.

• Sok hűhó Emmiért (1940) – vígjátéki könnyedséggel brillírozott a romantikus történetben.

• Párbaj semmiért (1940) – drámai erejű főszerep, amelyben megmutatta komolyabb oldalát.

• Éjfélre kiderül (1942) – a késő klasszikus korszak egyik kiemelkedő alakítása.

Csortos nem csupán filmekben, hanem rádióban és szinkronban is dolgozott, így hangja is ismerős maradt a közönség számára.

Mi tette különlegessé?

Csortos Gyula nem harsány gegjeivel, hanem emberi egyszerűségével vált közönségkedvenccé. Olyan karaktereket formált meg, akikben a néző önmagára ismerhetett: hibákkal, humorral és szerethetőséggel. Bár nem volt „világsztár” a hollywoodi értelemben, mégis ikonikus lett – mert művészetében ott rejlett az igazság és a mindennapi ember méltósága.

Halála és öröksége

Csortos Gyula 1945. augusztus 1-jén hunyt el Budapesten, 62 évesen. Halála egy korszak végét jelezte: a magyar színház és film világa elvesztette egyik legnagyobb alakját. Öröksége azonban tovább él – nemcsak a klasszikus filmekben, hanem a színháztörténet lapjain is. A Magyar Színházi Lexikon máig élő legendaként tartja számon, alakításait generációk tanulják és idézik.

Halk erő és örök jelenlét

Csortos Gyula nem volt hangos sztár, nem törtetett és nem harsogott – mégis minden szava súlyt hordozott. Embersége és hitelessége tette őt igazán naggyá: olyan művésszé, akit ma is név szerint ismerünk, és aki nélkül nem érthető a magyar színjátszás története. Halk ereje, egyszerűsége és mélysége örökre nyomot hagyott a közönség szívében.

djp

Kapcsolódó posztok 

Tolnay Klári – az örök jelenlét

Egy naíva élete – 25 éve halt meg Perczel Zita

Egy különleges dunai hajós – Jávor Pál (1)

Jávor, a színinövendék – egy különleges dunai hajós 

A botrányhős Jávor – egy különleges dunai hajós

Dankó Pista – a nótakirály

Színészcsata New York-ban

Volt valaki, aki egyszerre volt virtuóz zongorista, műsorvezető, színész és humorista. Egy ember, akinek jelenléte egyszerre sugárzott eleganciát és közvetlenséget, aki képes volt a klasszikus zene fegyelmét és a televízió könnyedségét összeegyeztetni. Ő volt Antal Imre, akit a magyar televíziózás történetének egyik legkülönlegesebb alakjaként őriz az emlékezet.

Volt egy színész, aki nem harsány gesztusaival, hanem csendességével, belső erejével és természetes bájával vált generációk kedvencévé. Ő volt Zenthe Ferenc – a „Tenkes kapitánya” kurucos szabadságharcosaként és a „Szomszédok” mosolygós taxisofőrjeként, Taki bácsiként az egész ország szívébe belopta magát. Élete és pályája egyszerre tükrözi a 20. századi magyar történelem viharait és a színészi mesterség örök értékeit.

Volt egyszer egy kertész, aki nemcsak virágokat nevelt, hanem kedélyeket, tudást és reményt is. Ő volt Bálint György – vagy ahogy mindenki ismerte: Bálint gazda. Hangja és mosolya több nemzedék számára jelentette az otthon melegét, a kert illatát és azt a bölcsességet, amely egyszerre fakadt személyes élettapasztalataiból és szakmai tudásából.

Gyöngyös, gyökerek és a természet szeretete

Bálint György 1919. július 28‑án született Gyöngyösön, egy kertésztradíciókkal rendelkező zsidó családban. Édesapja, Braun Izidor több nyelven beszélő középbirtokos volt, akitől a föld iránti szeretetet és tiszteletet is örökölte. Gyermekévei már a természet közelségében teltek: hamar megtanulta, hogy a föld nemcsak megélhetés, hanem tanítómester is. E szemlélet egész életében végigkísérte.

Tanulmányait Gyöngyösön és Budapesten végezte, majd 1941‑ben kertész‑mérnöki diplomát szerzett a Magyar Királyi Kertészeti Akadémián. Ekkor már egyre világosabbá vált számára, hogy a kertészetben nem pusztán szakma, hanem hivatás rejlik: az emberek és a természet közötti kapcsolat helyreállítása.

Háború és túlélés – az ember ereje

1942-ben Bálintot munkaszolgálatra hívták be. A második világháború legsötétebb éveiben megjárta a Mauthausen–Gunskirchen koncentrációs tábort, ahonnan végül megszökött. A holokauszt borzalmaiban elvesztette szinte teljes családját, de ő túlélte. Későbbi visszaemlékezéseiben sokszor hangsúlyozta: a föld és a kert iránti kötődés segítette abban, hogy a pusztítás közepette is találjon valami kapaszkodót.

Hazatérés és újrakezdés

A háború után visszatért Magyarországra, és ismét a földdel kezdett foglalkozni. Az új politikai berendezkedés azonban újabb próbatételt hozott: 1948-tól kuláknak nyilvánították, földjét elvették. Mindezek ellenére folytatta tanulmányait, és 1949-ben agrármérnöki diplomát szerzett az Agrártudományi Egyetemen. Dolgozott minisztériumban, kutatóintézetben, majd állami gazdaságokban főagronómusként és főkertészként. Mindeközben a szakmai tudás mellett egyre inkább kialakult benne az a tanítói attitűd, amellyel később egész országokat hódított meg.

Bálint gazda – az ország kedvence

Bálint György neve igazán a televízió képernyőjén vált országosan ismertté. 1981‑től a Magyar Televízió Ablak című műsorában adott kertészeti tanácsokat, később pedig a Gazdaképző műsor főszerkesztőjeként dolgozott. Innen ragadt rá az elnevezés: Bálint gazda. Péntek délutánonként milliók várták, hogy megjelenjen mosolyával, jellegzetes halk hangjával, és rövid, gyakorlati, mégis lélekemelő tanácsaival.

A kertészet az ő tolmácsolásában nemcsak technika volt, hanem életszemlélet: a kert nem pusztán dísz vagy munkahely, hanem a természet ritmusának, a türelemnek és az újrakezdésnek a szimbóluma.

Díjak és elismerések

Munkáját számos díjjal ismerték el. Megkapta többek között a Munka Érdemrendet, a Haza Szolgálatáért Érdemérmet, a Táncsics Mihály-díjat, valamint az Aranytoll életműdíjat. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje is az övé lett, majd később a Prima Primissima Díjat (2017) és a Hazám-díjat (2018). Számos város, köztük Budapest és Gyöngyös díszpolgárává választotta.

Az élet bölcsessége

Bálint gazda sokszor idézett gondolata: „Előbb ültesd el a facsemetét, csak azután köszöntsd a Messiást.”

Ez a mondat jól összegzi életfilozófiáját: az ember feladata, hogy építsen és adjon tovább, még akkor is, ha bizonytalan a jövő. Tanításaiban mindig ott rejlett a remény és a józan gyakorlatiasság: szeresd a munkád, kerüld a hatalmat, és mindig hagyj magad után valami élőt.

Letűnt a  hang, de örök a jelenlét

Bálint György 2020. június 21‑én, 100 éves korában hunyt el, nem sokkal 101. születésnapja előtt. Halálát tüdőgyulladás és COVID‑19 okozta. Még utolsó éveiben is dolgozott: írt, előadott, és a közösségi médiában is aktívan osztotta meg kertészeti tanácsait.

Bálint gazda nemcsak kertész, hanem tanító és emberi példakép is volt. Megmutatta, hogyan lehet a természet szeretetével és tiszteletével élni, túlélni és reményt adni másoknak. Hangja, mosolya és tanácsai a mai napig sokak fülében csengenek, s talán mindenki számára maradt utána egy-egy mondat, amelyet kertbe lépve, fát ültetve vagy virágot gondozva felidézünk.

djp

Kapcsolódó posztok

Volt egyszer egy magyar fiú, aki a Felvidék tájain nőtt fel, a népdalokat a mezőkről és erdőkből gyűjtötte, Bach fúgáit és Bartók új zenei világát hallgatta, majd a sors úgy hozta, hogy Hollywood csillogó filmstúdióiban találja meg igazi hivatását. Ő volt Rózsa Miklós, a háromszoros Oscar-díjas zeneszerző, aki a klasszikus és népzenei gyökereket elegyítette a 20. század legnagyobb filmjeinek aláfestéseiben.

Gyermekkor és zenei gyökerek

Rózsa Miklós 1907. április 18-án született Budapesten, zenekedvelő családban. Már ötéves korában zongorázni kezdett, s hamar kiderült különleges tehetsége. Gyermekéveit a magyar népdal és a klasszikus zene kettőssége határozta meg: a falusi muzsika egyszerű dallamai éppúgy elbűvölték, mint a nagy mesterek – Bach, Mozart, Bartók – összetett kompozíciói. Tizenévesen népdalgyűjtésekre indult, jegyzetelt, gyűjtött, hallgatta az öregek emlékeit – mindezekből később gazdag zenei világot teremtett, amely műveiben mindig visszaköszönt.

Tanulmányait Budapesten kezdte, majd a lipcsei konzervatóriumban folytatta, ahol a zeneszerzés mellett a fúgák és a kontrapunkt mesterségét sajátította el. Ezek az alapok egész életében elkísérték: bármilyen modern vagy hollywoodi környezetben alkotott is, műveiben ott rejtőzött a klasszikus fegyelem és a magyar dallamvilág.

Az első lépések Európában

Fiatal korában Párizsban és Londonban próbált szerencsét. Kezdetben koncertzenét írt, majd lassan a film felé fordult, amikor a brit filmipar felfedezte különleges tehetségét. Az áttörést A bagdadi tolvaj (1940) című film zenéje hozta meg számára: ezzel a produkcióval lépett be a nemzetközi filmzene világába, amely hamarosan az Egyesült Államokba sodorta.

Hollywood meghódítása

A negyvenes évek elején Rózsa Los Angelesbe költözött. Itt találkozott az aranykor rendezőivel – Billy Wilderrel, Alfred Hitchcockkal, Vincente Minnellivel – és vált a korszak meghatározó filmzeneszerzőjévé. Munkássága hamar a legmagasabb elismeréseket hozta el: három Oscar-díjat nyert, összesen tizenhárom jelölést kapott, és olyan klasszikusokhoz komponált, amelyek ma is a filmtörténet részei.

Stílusa és hatása

Rózsa Miklós mestere volt annak, hogyan ötvözze a magyar népzenei motívumokat, a klasszikus hagyományokat és a 20. századi modern hangzásokat. Zenéiben egyszerre van jelen a drámaiság, a tematikus erő és az egzotikus színezés – elég, ha a Quo Vadis?, az Ivanhoe vagy a Julius Caesar filmekre gondolunk. Hitchcock filmjeiben a pszichológiai mélységet fokozta a zene; történelmi eposzaiban pedig szinte önálló szereplővé vált a különleges hangzás.

A koncertpódiumon

Bár Hollywood tette világhírűvé, Rózsa soha nem hagyott fel a koncertzenével. Írt hegedű-, cselló- és zongoraversenyt, kamaradarabokat és szimfonikus műveket. Hegedűversenye, amelyet Jascha Heifetznek komponált, a koncertpódium klasszikusa lett – és motívumait később saját filmzenéiben is felhasználta.

Az utolsó felvonás

Utolsó filmzenéjét 1982-ben írta Steve Martin Dead Men Don’t Wear Plaid című filmjéhez. Röviddel ezután egy stroke miatt visszavonult az aktív komponálástól, de nem hagyta abba az írást: emlékiratokat, tanulmányokat és kisebb zeneműveket alkotott. 1995. július 27-én hunyt el Los Angelesben, 88 éves korában.

Öröksége

Rózsa Miklós neve ma is a filmtörténet legnagyobb zeneszerzőihez tartozik. Három Oscar-díja, 13 jelölése és számtalan klasszikussá vált filmzenéje a hollywoodi aranykor meghatározó alakjává teszi. Zenéje nem pusztán kísérte a képeket: formálta, értelmezte, magasabb érzelmi síkra emelte a történeteket. Egyaránt hű maradt magyar gyökereihez és nyitott a nemzetközi filmzenei trendekre.

Rózsa Miklós életműve is bizonyítja, hogy a magyar zene – Bartók és Kodály öröksége – Hollywoodban is otthonra találhatott. Ő volt a híd Európa és Amerika, a klasszikus és a populáris, a koncertterem és a filmvászon között. Zenéje ma is megszólal: nemcsak a mozivásznon, hanem koncerttermekben, újra kiadott lemezeken, és mindenhol, ahol a zene ereje képes mesét, drámát és érzelmet közvetíteni.

djp

Kapcsolódó posztok 

Muráti Lili – A titokzatos díva, aki megelőzte a korát

Tolnay Klári – az örök jelenlét

Egy naíva élete – 25 éve halt meg Perczel Zita

Egy különleges dunai hajós – Jávor Pál (1)

Jávor, a színinövendék – egy különleges dunai hajós 

A botrányhős Jávor – egy különleges dunai hajós

Dankó Pista – a nótakirály

Színészcsata New York-ban

Volt egyszer egy hang, amely generációkat kötött össze. Egy hang, amely áthidalt háborúkat, társadalmi változásokat és évtizedeket – és amely ott élt a magyar sport minden nagy pillanatában. Ez volt Szepesi György hangja.