1025. április 18-án, húsvét vasárnapján, egy hosszú életút végén, I. Boleszláv – akit a krónikák csak „Chrobrynak", a Vitéznek neveznek – végre megkaphatta a koronát.

A középkori Angliában a helyi hatóságok, a saját zsebükbe nyúló bírók és a politikai ingadozás által megrengetett királyi tekintély világában, a Folville fivérek nem anomáliák voltak — hanem tünetek. Az, hogy Eustace Folville-t soha nem ítélték el, sokat elmond egy kor igazságszolgáltatásáról.

A fivérek és a politikai zavar

Eustace Folville és öt testvére Leicestershire-ben nőtt fel, kisnemesi családból. A család nem szűkölködött, de a vagyon korlátozott volt. A fivérek — akik között Eustace kétségtelenül az ész volt — a 14. század elején találták meg azt a rést, amelyen keresztül működni lehetett: II. Edward gyenge uralkodása lehetőség volt az összes kalandornak.

II. Edward uralkodását különböző botrányok, a bárókkal való állandó konfliktus és a katonai fiaskók jellemezték. Ebben a rendszertelenségben a helyi hatóságok egymaguk érvényesítették a hatalmukat — korrumpáltan, önkényesen.  

Az első gyilkosság és a felmentés

A banda első nagy összecsapása a törvénnyel 1326-ban történt, amikor Eustace és testvérei megöltek egy Roger de Beler nevű bárót. Beler nem volt közönséges áldozat: helyi bíróként, ismert volt önkényes, visszaélő magatartásáról. A gyilkosság tehát nem közvetlenül az elittől való rablás volt, hanem egy igen népszerűtlen helyi zsarnok eltávolítása.

A per eredménye meglepő, de a korra jellemző volt: Eustace-t és két testvérét felmentették. A felmentés pontos jogi indokolása mélyebb kutatást igényelne — de az a tény, hogy a társadalom egy része Belert sem tekintette ártatlan áldozatnak, bizonyosan hatással volt a bírói közvélemény alakulására.

Egy gyilkosságnak akkor a legkisebb a jogi következménye, ha az áldozatnak több ellensége van, mint barátja.

Sir Richard Willoughby elrablása

A Folville-ek legszemtelenebbnek tartott akciója 1332-ben történt (már III. Edward idején), amikor elrabolták Sir Richard Willoughby-t, a király egyik legértékesebb bíróját. Willoughby ismert volt korrupciójáról: döntéseit elég pontosan a lefizetés mértéke mozgatta, ami szimbolikus igazságosságot adott annak, ahogy a Folville-ek bántak vele. A váltságdíja közel 900 fontra rúgott — ez hatalmas összeg volt, amely megfelelt egy korabeli arisztokrata háztartás többéves jövedelemének.

Az eset több szempontból is érdekes. Egyrészt: a királyi bíró elrablása közvetlen támadás volt az állami hatalom szimbóluma ellen. Másrészt: Willoughby megúszta élve — a fivérek nem kíméletlenül gyilkoltak, hanem pragmatikusan, volt ahol a váltságdíj többet ért a halálnál. Harmadszor: Willoughby maga sem lett sokkal szimpatikusabb a kiszabadulása után: a korrumpált bíró képe tovább rontott az összképen.

A kegyelem és a katonai pályák

Az igazi befejezés azonban nem rendőri akció vagy kivégzés lett, hanem intézményes rehabilitáció. III. Edward uralkodása alatt — aki sokkal erősebb és katonailag ambiciózusabb volt, mint apja — a Folville-ek harci hasznosítása logikus lépés volt: a csapatukban található fegyveresek értékes erőforrásnak bizonyultak a hadszintéren. Eustace harci érdemei és katonai szolgálata révén teljes kegyelmet kapott korábbi bűneiért.

Ez a fejlemény nem annyira Eustace karakterének megítélését tükrözi, mint inkább azt, hogyan működött a középkori kegyelem: gyakorlatilag politikai eszköz volt. Az állam nem feloldozott — hasznosításba vett.

Történeti és irodalmi örökség

A Folville-ek története irodalomtörténeti szempontból is jelentős. A kutatók egy része Eustace Folville-t a Robin Hood-legenda egyik lehetséges valós inspirációjának tartja — pontosabban: a Robin Hood-narrációk azt a társadalmi közeget tükrözik, amelyből a Folville-ek is kiemelkedtek. A korrupt bírók, a törvény szelektív alkalmazása és a kisnemesi "lázadók", akik a hatalom peremén éltek — mind megtalálhatók a Robin Hood-balladákban is.

djp

Kapcsolódó posztok 

A szlovák Robin Hood – Juraj Janosik

Az első vonat(ki)rablás Amerikában

Khawlah bint al-Azwar a 7. század első felében élt, s a korai iszlám történetének egyik legismertebb női alakja, akit a női hadviselés szimbólumaként tisztelnek a mai iszlám világban. Banu Asad törzsbeli nemes családból származott, apja, Tariq ibn Awf, a törzs egyik vezetője volt, és családja az elsők között tért át az iszlám hitre.

Bátyja, Dhiraar ibn al-Azwar, híres harcos és költő volt, aki a Rashidun Kalifátus (az első négy "igaz úton járó" kalifa vezette muszlim állam) seregében szolgált. Khawlah eredetileg ápolónőként csatlakozott a hadjáratokhoz, hogy sebesülteket lásson el, ám hamarosan saját katonai tehetsége is megmutatkozott – és az iszlám világ egyik első dokumentált női harcosává vált. 

A harcos szerepben – Damaszkusz ostroma (634)

Első hőstettére a 634-es Sanita-al-Uqab csatában került sor, Damaszkusz ostroma idején. Amikor bátyját fogságba ejtették, Khawlah páncélt öltött, arcát elfedte, és a csatatéren harcolt a férfiakkal együtt. Vitézsége annyira kiemelkedő volt, hogy Khalid ibn al-Walid, a muszlim seregek legendás vezére – akit maga Mohamed próféta nevezett el „Allah kardjának” –, személyesen akarta megismerni az ismeretlen harcost, hogy kitüntesse.

A katonák megdöbbenésére kiderült, hogy a rettenthetetlen harcos nő. Khalid ibn al-Walid nemcsak elfogadta jelenlétét a seregben, hanem megbízta egy különleges mentőakció vezetésével. Khawlah egy kisebb zászlóaljat vezetve sikeresen kiszabadította bátyját és több muszlim hadifoglyot a bizánci fogságból.

Ettől kezdve állandó tagja lett a hadseregnek, és a hadjáratok során egyetlen nőként harcolt a férfiak oldalán – nemcsak ápolóként, hanem fegyverforgató harcosként is.

Fogolyból hadvezér – A bizánciak börtönében

Egy másik hadjárat során Khawlah leesett a lováról, és fogságba esett. A bizánciak először börtönbe akarták zárni, majd amikor kiderült, hogy nő, egy női fogolytáborba vitték. Az egyik bizánci tiszt megpróbálta megerőszakolni, mire Khawlah rögtönzött fegyverekkel – sátorrudakkal és más eszközökkel – felfegyverezte társait, és felkelést szervezett. A harcban legalább harminc bizánci katona, köztük a támadó is, életét vesztette. A nők kitörtek a táborból, és csatlakoztak a muszlim sereghez.

Yarmouk – Egy korszakos csata és hősnője

Khawlah részt vett a 636-os yarmouki csatában is, amely a muszlimok egyik legnagyobb győzelme volt a Bizánci Birodalom ellen. A történeti források szerint a csata negyedik napján – amikor a muszlim hadsereg súlyos helyzetbe került – Khawlah egy női egységet szervezett a hátramaradt asszonyokból, és ellentámadást indított.

A csoportnak sikerült áttörnie a bizánci vonalakat, és legyőzték az egyik ellenséges parancsnokot. Khawlah eközben megsérült egy párviadal során, amikor egy görög harcossal küzdött meg.

Öröksége és emlékezete

Khawlah bint al-Azwar a muszlim nők hősiességének jelképe lett. Bár pontos életrajzi adatai korlátozottak, és történeteit részben legendák is átszövik, személye szimbolikus jelentőséget nyert az iszlám világban. Ma is számos országban őt tartják a legnagyobb muszlim női harcosnak.

Mindezt az is mutatja, hogy Szaúd-Arábiában utcák és iskolák viselik a nevét, Jordánia bélyeget bocsátott ki a tiszteletére, Irakban egy különleges női katonai egységet neveztek el róla, az Egyesült Arab Emírségekben pedig a Khawlah bint al-Azwar Military Training College lett az első női katonai főiskola.

Khawlah bint al-Azwar története ígynem csupán a harctéren való bátorságról szól, hanem arról is, hogy a nők a 7. századi iszlám társadalomban is képesek voltak aktív, sőt vezető szerepet vállalni – nemcsak a gyógyításban, hanem a csatában is. Története ma is inspirációul szolgál a muszlim nők számára szerte a világon, mint a bátorság, önfeláldozás és hit példaképe.

djp

Kapcsolódó posztok 

Az első nő a kalifátus élén – legalábbis de facto

Az első (és utolsó) női szultán Indiában

A nők olimpiája az ókorban

Yongqiu ostroma – a stratégia diadala

Az első nő, aki katonai nyugdíjat kapott az USA-ban

Amikor 1807 augusztusában egy fura, füstöt és szikrát okádó hajó felkaptatott a Hudsonon New Yorkból Albany felé, a part menti gazdák hol „szörnynek”, hol „Fulton bolondságának” csúfolták.

Az egyszerű paraszti származású Toyotomi Hideyoshi stratégiai gondolkodása és harci képességei miatt hamar kivívta Oda Nobunaga japán hadúr dicséretét, aki az egyik legfontosabb tábornokává tette. Tulajdonképpen ő valósította meg a hadúr álmát az egységes Japánról.

Az angol történelemben „Anarchia” néven elhíresült korszak nem csupán egy trónviszály volt, hanem az államiság és a feudális hűségrendszer teljes szétesése. Ennek a kaotikus tizenkilenc évnek a legdrámaibb csomópontja az 1141. február 2-i lincolni csata, ahol a sors különös fintoraként a törvényesnek kikiáltott király fogságba esett, a győztes mégis elveszítette a háborút.

A Naprendszer legismertebb vándora körülbelül 75–76 évente érkezik vissza. De a sok visszatérés közül az egyik mérhetetlenül felülmúl mindent.

837. április 10-én a Halley-üstökös 0,033 csillagászati egységre — mindössze 4,94 millió kilométerre — közelített a Földhöz, és ez nemcsak az üstökös saját történetének (ismert) rekordja, hanem az emberi megfigyelés egyik legdrámaibb pillanata is.

845 virágvasárnapján, március 28-án közel százhúsz viking hajóból álló flotta kötött ki a Szajna partján, és a Nyugati Frank Királyság szívét, Párizst fosztotta ki. A ragnari Ragnar Lodbrok vezette északi harcosok nem először jártak a frank folyókon, de ez a hadjárat különleges helyet foglal el a vikingek európai terjeszkedésének történetében: Párizs kirablása az egyik legmerészebb, legnagyobb léptékű és legmélyebb nyomot hagyó viking akció volt a kontinensen.

A XIII. század közepén Magyarország olyan viharral nézett szembe, amelyre sem a királyság intézményei, sem a társadalom belső egysége nem volt felkészülve.

Az 1241-es esztendő a középkori Európa történelmének egyik legsötétebb fejezete volt. A mongol haderő, amely már évtizedek óta rémületet keltett Ázsiában és Kelet-Európában, ekkor kétirányú harapófogóba szorította a keresztény Nyugatot.