James Francis Edward Stuart, aki II. Jakab egyetlen túlélő fiaként született 1688. június 10-én, még féléves is alig múlt, amikor apját, aki a dicsőséges forradalomban elmenekült Angliából, megfosztották a tróntól. Persze Jakab nem így gondolta, s próbált visszatérni, de 1701. szeptember 16-án Franciaországban, végül száműzetésben hunyt el.

Apja halála után saját magát tartotta jogos uralkodónak, hiszen 1688-ben (igaz csak pár hónapig) ő volt a walesi herceg - amely az angol korona örökösének hagyomány szerinti címe.

Közben azonban történt egy s más, például néhány hónappal apja halála előtt fogadták el azt a törvényt, amely rendezte a trónöröklés kérdését. Ez viszonylag egyszerűen történt - a katolikusokat kizárták a trónöröklésből, s III. Vilmos utódjának Annát (II. Mária királynő húgát) tekintették, s ha ő örökös nélkül halna meg, akkor pedig Hannoveri Zsófiát (vagy örököseit), aki I. Jakab király unokája volt.

Ez persze nem tetszett James Francis Edward Stuartnak, aki maga mögött érezhette a Napkirály támogatását is, aki egyébként apjának unokatestvére volt.

Az is igaz persze, hogy már a herceg születésekor elkezdtek szállni a pletykák, amelyek szerint nem a király az apja, csak a szüléskor becsempészték, így nem is jogos örökös. Ez persze jelentősen rontotta az esélyeit. Anna, aki III. Vilmos szerencsétlen lovasbalesete után valóban királynő lett, 1713 karácsonyán súlyosan megbetegedett, de néhány héttel későb felépült.

Az azonban már akkor látszott, hogy a tizenhét eredménytelen terhesség és egyéb egészségügyi problémái (s persze alkoholizmusa) miatt már nem sokáig fog élni, s a halálával kihal az alig több, mint egy évszázada uralkodó Stuart-ház.

Az angolok már korábban elkezdtek titokban levelezni arról, hogy a hercegnek át kellene térnie a protestáns hitre, s akkor talán még a trón sem elérhetetlen, de erről ő hallani sem akart. "A saját utamat választottam, ezért másoknak kell megváltoztatniuk az érzéseiket." - válaszolta a feltevésre.Közben az utrechti szerződésben (1713) megfogamazták, hogy a hercegnek a Lotahringiai hercegségben kell élnie száműzetésben.

1714-ben azonban az örökösként kiszemelt Zsófia elhunyt, így Anna királynő 1714. augusztus 1-i halála után, Zsófia fia, az angolul nem igazán beszélő I. György lett az időközben létrehozott Nagy-Britannia első királya. A hannoveri választófejedelem evangélikus volt, vagyis megfelelt a jogszabály előírta feltételnek. Így aztán elkezdődött a Hannover-ház uralkodása Angliában.

Ez persze nem mindenkinek tetszett, így a koronázást követően jelentős zavargások törtek ki.

Közben a trónkövetelő is felkeléseket indított, de végül a jakobita felkelések elbuktak, így Jakab nem lett király. Mindennek tetejében a Napkirály 1715. szeptember 1-én meghalt, s attól kezdve már a franciák sem támogatták. Ezzel gyakorlatilag a Hannover-dinasztiát elfogadták jogos örökösnek.

Jakab a sikertelen próbálkozás után a pápai állam területén élt, először Avignonban, majd Pesaroban, később Urbinoban. Végül XI.Kelemen pápa egy palotát ajánlott fel neki, amelyet elfogadott, s ott élt tovább egy bíborosnak köszönhetően nyolcezer római scudi évjáradékból viszonylag nagy pompában.

1719-ben Spanyolországból expedíció indult volna a trónjáért, de a rossz időjárás miatt előbb visszafordultak, majd egy kisebb partraszállás után a Skót felföldön vereséget szenvedett.

Volt még néhány próbálkozása, de azok is kudarcba fulladtak, így haláláig Rómában maradt, ahol uralkodónak kijáró tisztelettel bántak vele.

Közben 1719-ben felségül vette III. Sobieski János lengyel király unokáját, aki két fiút szült neki. Nagyobbik fia még tett egy kísérletet a trón visszafoglalására 1745-ben. Miközben a brit hadsereg nagyobb része Európában harcolt, egy lázadást szervezett, amelyet azonban levertek.

Ezek után fiával meg is romlott a kapcsolata, másik fiának pedig egy bíborosi kinevezést intézett.

A Old Pretendet végül 1766. január 1-én hunyt el a Palazzo Mutiban, s a mai Vatikánvárosban, a Szent Péter bazilika kriptájában temették el. Állítólagos uralkodása 64 évig, 3 hónapig és 16 napig tartott, amely II. Erzsébet királynő uralkodását leszámítva minden angol és brit uralkodó regnálást meghaladná.

A halála után azonban a pápa nem volt hajlandó elismerni fia trónigényét, hanem 1766. január 14-én elfogadta (tudomásul vette) a Hannover-dinasztia uralkodását Nagy-Britanniában. Ez azzal is járt, hogy a britek a katolikusellenes törvényeket lassan megreformálták. 1792-ben pedig a pápa már kifejezetten Nagy-Britannia és Írország királyaként emlegette III. Györgyöt, amely ellen a kisebbik fia, Henrik, hiába tiltakozott.

   Források – djp