Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból

II. Henrik, Szent István apósa, aki majdnem császár lett

2022. augusztus 28. - DJP

Gizella, az első magyar király feleségének édesapja, II. Henrik bajor, majd karintiai herceg már nem érhette meg lánya magyar fejedelemnévé, majd királynévé válását, hiszen már 995. augusztus 28-án elhunyt.

heinrich_der_z_nker.png

Az első jelentősebb német uralkodó Madarász Henrik unokájaként született fiú, aki unokaöccse volt I. Ottónak, aki az első német-római császár lett, s ezzel unokatestvére II. Ottó császárnak is. Édesapja, Henrik, I. Ottó öccse volt, édesanyja pedig Judit bajor hercegnő. Már négyéves korában bajor herceggé vált, majd huszonegyéves korában, 972-ben vette feleségül Gisela burgundi hercegnőt, aki a császárné unokahúga volt.

I. Ottó halála után Henrikben felmerült a gondolat, hogy ő legyen a császár, így a már trónra lépő II. Ottó ellen szövetséget kötött II. Boleszláv cseh herceggel és I. Mieszko lengyel herceggel valamint bajor és szász nemesekkel.

Ottónak azonban sikerült Henriket fogságba ejteni, így úgy tünt a lázadás elbukott. Henrik azonban megszökött a fogságból, s lázadást szított Bajorországban. Ottó keményen fellépett, s mikor elfoglalta Regensburgot megfosztotta Henriket a hercegi címétől.

982. július 13-án a dél-olaszországi Croton-i csatában a német sereg veszített a szaracénokkal szemben, a császárnak pedig kalandos körülmények között kellett menekülnie. A csatatéren azonban számos világi és szellemi nagyság ott maradt.

Ez megrengette a császár hatalmát a birodalomban, s a császárnak igazolnia kellett hatalmát a birodalma hercegei előtt Veronában 983 pünkösdjén. A legfontosabb bajor és sváb hercegségek vezetői követelték, hogy jelölje ki a jövő irányát, de csak arra jutottak, hogy kijelölte a fiát utódjának.

Nyáron azonban az Elbától keletre fellázadtak a szlávok, s szinte megsemmisült a brandenburgi és havelbergi egyházmegye. Ráadásul elhunyt VII. Benedek pápa is, a császár pedig Rómába utazott, hogy a pápai trónus örökösét kijelölje, amikor 28 éves korában váratlanul elhunyt. A trón a hároméves fiára maradt.

benedek-vii.jpg

Ottó tehát 983-ban hirtelen meghalt maláriában, így Henriket (mivel Ottó személyes foglya volt) kiengedték a fogságból. Felvette a kapcsolatot Lothar nyugati frank királlyal, hogy szövetséges kössön, de Lothar követelte, hogy ő legyen a kisgyermek III. Ottó gyámja, így a kapcsolatfelvétel és a szövetség elmaradt.

Ekkor két szász gróf, Dietrich és Siegbert mezítláb kérte Henrik bocsánatát, de ő a kor szokásaival ellentétben megtagadta tőlük a bocsánatot. Ezzel megalázta a két grófot, akik mozgosították rokonaikat és barátaikat Henrik ellen.

Ő erre válaszként elrabolta a kisgyermek III. Ottót és önmagát kiáltotta ki a rómaiak királyává I. Ottó császár sírjánál. A fogsága alatt azonban elveszítette a német hercegek támogatását, így nem tudta tervét végrehajtani.

Ezt észlelve 984. június 29-én visszaadta a kis Ottót az anyjának, jelezve, hogy lemond a trónigényéről, majd 985-ben alávetette magát II. Ottó özvegyének, Theophanu császérnénak, aki régensként uralkodott a fia helyett. Ennek eredményeképpen visszaszerezte Bajorországot és pár évvel később megszerezte Karintiát is.

Otto III | Holy Roman emperor | Britannica

A birodalomban így helyreállt a béke Henrik és Ottó hívei között, s Henrik 985 húsvétján Quedlinburgban intézőként szolgálta Ottót, jelezve, hogy elfogadja uralkodójának.

quedlinburg.jpg

Ha nem is pontosan úgy, ahogyan szerette volna, de próbálkozásait végül sikerre vitte, hiszen nagyobbik fia, Henrik 1014-től IV. Henrik néven német-római császárként uralkodott, s ez egyetlen szentté avatott császár lett. II. Henriknek volt egy kisebbik fia, Bruno, aki augsburg püspöke lett, s lánya Gizella, I. István magyar király felesége lett. Egyes források szerint volt egy Brigida nevű lánya is, aki aztán andlai apátnő lett.

djp

A bejegyzés trackback címe:

https://hi-sztori.blog.hu/api/trackback/id/tr3417917581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása