A svolderi csata az ezredforduló északi világrendjének egyik legsűrűbb pillanata volt. Valamikor 1000 késő nyarán–kora őszén – a saga- és krónikahagyomány szerint szeptember 9–11. táján – a Balti-tenger nyugati medencéjében várakozó szövetséges flotta (I. Villásszakállú Sven dán király, Olof Skötkonung svéd király és a norvég Eiríkr Hákonarson jarlságának hajói) rajtaütéssel szétverte I. Olaf Tryggvason norvég király szerény kíséretét.
A történet 1695 szeptemberében, a Bab-el-Mandeb-szoros közelében indult: Henry Every – a forrásokban Avery/Evory névalakkal is – a Fancy nevű, 46 ágyús hajója élén lecsapott a hazaútjára tartó mogul zarándok- és kereskedelmi konvoj két lemaradt hajójára.
Nicolas Fouquet letartóztatása 1661-ben nem pusztán egy korrupt miniszter bukása: korszakhatár az ifjú XIV. Lajos hatalomkoncentrációjában.
A worcesteri csata (1651. szeptember 3.) az angol polgárháborúk utolsó nagy összecsapása volt, és egy ifjú, már Skóciában királlyá koronázott uralkodót sodort menekülésbe: II. Károlyt.
Amikor 1807 augusztusában egy fura, füstöt és szikrát okádó hajó felkaptatott a Hudsonon New Yorkból Albany felé, a part menti gazdák hol „szörnynek”, hol „Fulton bolondságának” csúfolták.
A konzervipar születésnapját a legtöbben 1812-re teszik.
Ekkor állt fel a Donkin, Hall & Gamble gyára a Blue Anchor Roadon (ma Southwark Park Road környéke, London Bermondsey negyedében), hogy egy frissen megvásárolt eljárást ipari méretben kipróbáljanak – előbb próbaszériákkal, majd a következő évben már folyamatos gyártással.
Kalmár László (1905. március 27. – 1976. augusztus 2.) a 20. századi magyar tudomány egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Matematikusként, logikusként, kibernetikusként és informatikai úttörőként nemcsak elméleti felfedezéseivel, hanem a hazai számítástudomány intézményi alapjainak megteremtésével is maradandó nyomot hagyott. A Szegedi Tudományegyetem professzoraként és az MTA tagjaként munkássága hidat képezett a klasszikus matematika és a modern számítástechnika között.
Louis Germain David de Funès de Galarza – a közönség számára egyszerűen „Fufu” – a francia filmtörténet egyik legikonikusabb komikus színésze. Mimikájával, energiájával és szélsebes kitöréseivel olyan stílust teremtett, amely máig páratlan. Bár több mint 150 filmben és 100 színdarabban játszott, mindvégig megőrizte sajátos karakterét: a lobbanékony, de szerethető „kisembert”, aki haragjában is nevetésre késztet.
Csortos Gyula József (1883. március 3./8. – 1945. augusztus 1.) a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja volt – nem harsány, nem hivalkodó, mégis generációk kedvencévé vált. Színpadon és filmvásznon egyaránt otthonosan mozgott, jelenléte pedig a mai napig hat: azok közé a művészek közé tartozott, akiknek egyszerűségében rejlett a nagyság.
Csortos Gyula Munkácson született, egy szigorú katonatiszt apa és szerető, de gyermekeit védelmező édesanya gyermekeként. A színészi pályát családja nem támogatta – sőt, apja kitagadta, amikor Csortos a művészet mellett döntött. A fiatal fiú így tizenévesen elhagyta az otthont, hogy saját útját járja.
1904-ben végezte el a Színiakadémiát, majd vidéki társulatoknál kezdett dolgozni: Debrecenben és Szegeden edződött, mielőtt a fővárosi színpadok – a Vígszínház és a Nemzeti Színház – meghatározó tagja lett. Ekkor vált ismertté Molnár Ferenc darabjaiban, amelyekben kiemelkedő partner és főszereplő volt.
Csortos alakításai nem a külsőségekről szóltak. Hevesi Sándor, a korszak meghatározó rendezője egyszer így fogalmazott róla: „Se hangja, se magassága, semmi különös – mégis lélegzetelállító.”
Ez a mondat pontosan rávilágít művészetének lényegére: belső hitelessége, emberközeli egyszerűsége varázsolta el a közönséget. Nem játszott pózból, nem túlzott – karakterei mindig hús-vér emberek voltak, tele esendőséggel, humorral és érzelemmel.
Csortos Gyula a magyar hangosfilm aranykorának egyik meghatározó alakja lett: 1912 és 1944 között mintegy 80 filmben szerepelt. Olyan alkotásokban láthatjuk, mint:
Hyppolit, a lakáj (1931) – a magyar filmklasszikus, amelyben karizmatikus, ugyanakkor földhözragadt karaktere máig feledhetetlen.
Sok hűhó Emmiért (1940) – vígjátéki könnyedséggel brillírozott a romantikus történetben.
Párbaj semmiért (1940) – drámai erejű főszerep, amelyben megmutatta komolyabb oldalát.
Éjfélre kiderül (1942) – a késő klasszikus korszak egyik kiemelkedő alakítása.
Csortos nem csupán filmekben, hanem rádióban és szinkronban is dolgozott, így hangja is ismerős maradt a közönség számára.
Csortos Gyula nem harsány gegjeivel, hanem emberi egyszerűségével vált közönségkedvenccé. Olyan karaktereket formált meg, akikben a néző önmagára ismerhetett: hibákkal, humorral és szerethetőséggel. Bár nem volt „világsztár” a hollywoodi értelemben, mégis ikonikus lett – mert művészetében ott rejlett az igazság és a mindennapi ember méltósága.
Csortos Gyula 1945. augusztus 1-jén hunyt el Budapesten, 62 évesen. Halála egy korszak végét jelezte: a magyar színház és film világa elvesztette egyik legnagyobb alakját. Öröksége azonban tovább él – nemcsak a klasszikus filmekben, hanem a színháztörténet lapjain is. A Magyar Színházi Lexikon máig élő legendaként tartja számon, alakításait generációk tanulják és idézik.
Csortos Gyula nem volt hangos sztár, nem törtetett és nem harsogott – mégis minden szava súlyt hordozott. Embersége és hitelessége tette őt igazán naggyá: olyan művésszé, akit ma is név szerint ismerünk, és aki nélkül nem érthető a magyar színjátszás története. Halk ereje, egyszerűsége és mélysége örökre nyomot hagyott a közönség szívében.
Volt valaki, aki egyszerre volt virtuóz zongorista, műsorvezető, színész és humorista. Egy ember, akinek jelenléte egyszerre sugárzott eleganciát és közvetlenséget, aki képes volt a klasszikus zene fegyelmét és a televízió könnyedségét összeegyeztetni. Ő volt Antal Imre, akit a magyar televíziózás történetének egyik legkülönlegesebb alakjaként őriz az emlékezet.
