1229. február 18-án rendkívüli esemény zajlott le a Szentföldön: Jeruzsálem, a három világvallás szent városa, harc nélkül került vissza keresztény kézre. A jaffai szerződés, amelyet II. Frigyes német-római császár és al-Kámil egyiptomi szultán kötött, egyedülálló pillanat volt a keresztes háborúk történetében – talán az egyetlen, amikor a diplomácia győzedelmeskedett a fegyverek felett.

Hogyan jutott el két, látszólag kibékíthetetlen fél ehhez a megállapodáshoz, s milyen előzmények tették lehetővé a békekötést?

Az előzmények: az ötödik keresztes hadjárat kudarca

A jaffai béke megértéséhez vissza kell tekintenünk az ötödik keresztes hadjáratra, amely végzetes kudarcba fulladt. A III. Ince pápa által meghirdetett hadjárat célja nem Jeruzsálem közvetlen megtámadása volt, hanem Egyiptom elfoglalása – amely az Ajjúbida-dinasztia legfontosabb területe volt.

A stratégia logikus volt: Egyiptom ellenőrzése nélkül a Szentföld soha nem maradhatna tartósan keresztény kézen.

A keresztesek 1219 novemberében sikeresen elfoglalták Damiettát, a Nílus-delta stratégiai kulcsvárosát. Al-Kámil szultán ekkor még békeajánlatot tett: visszaadja Jeruzsálemet és a tengerpartig terjedő területeket, ha a keresztesek visszavonulnak Egyiptomból.

Pelagius Galvani pápai legátus azonban, bízva a további katonai sikerekben és II. Frigyes ígért csapatainak megérkezésében, így elutasította az ajánlatot. Ez akkor végzetes hibának bizonyult.

1221 júliusában a keresztesek Kairó ellen nyomultak, de al-Kámil – aki időközben megerősítette hatalmát és testvérétől, a damaszkuszi emírtől is támogatást kapott – zseniális hadműveletet hajtott végre. A Nílus gátjait átvágva elárasztotta a vidéket, és a keresztes sereget bekerítette. Pelagiusnak nem maradt más választása, mint kapitulálni: Damiettát vissza kellett adni, és nyolcévi fegyverszünetet kellett kötni.

A kudarc súlyos csapást mért a keresztes mozgalomra. A keresztények II. Frigyest hibáztatták, amiért ígérete ellenére nem érkezett meg seregével. A császár megértette: ha vissza akarja állítani tekintélyét és teljesíteni szeretné keresztes fogadalmát, más úton kell járnia.

II. Frigyes: a kiátkozott császár

Frigyes egyike volt Európa legsokoldalúbb és legellentmondásosabb uralkodóinak. Szicíliában nevelkedett, ahol keresztény, muszlim és zsidó kultúrák találkoztak. Folyékonyan beszélt arabul, filozófiával és tudománnyal foglalkozott, ráadásul muszlim testőrei voltak – mindez rendkívül szokatlan volt a nép szemében egy keresztény császártól. Frigyes nem volt hagyományos értelemben vett vallásos harcos; sokkal inkább értelmiségi és pragmatikus politikus.

1215-ben, a királlyá koronázásakor fogadalmat tett, hogy keresztes hadjáratot vezet Jeruzsálem felszabadítására. Évről évre halasztotta azonban az indulást: először német birodalmi ügyekkel, majd szicíliai problémákkal indokolta késését. 1223-ban a ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében újra megesküdött, de 1227-ben, amikor végre hajóra szállt, betegség miatt ismét visszafordult.

Gergely pápa türelme ekkor végleg elfogyott: kiközösítette Frigyest. A császár 1228 nyarán mégis elindult – kiátkozott állapotban, ami példátlan volt a keresztes háborúk történetében. Amikor híre érkezett Akkóba, hogy a pápa megerősítette a kiközösítést, a legtöbb keresztes lovag elhagyta őt. Jórészt csak a német lovagrend maradt hűséges mellette.

Al-Kámil stratégiai dilemmája

Al-Kámil szultán helyzete 1228–1229-ben rendkívül kényes volt. Bár az ötödik keresztes hadjáratot sikeresen visszaverte, a dinasztián belüli családi viszályok komoly fenyegetést jelentettek. Testvére, al-Mu'azzam, a damaszkuszi emír 1227-ben elhunyt, de özvegye és fia, an-Nászir Dávúd továbbra is rivális hatalmi központot alkotott. Al-Kámil ambíciói Damaszkusz felé irányultak – a város ellenőrzése nélkül nem lehetett igazi ura Szíriának és Palesztinának.

A szultán számára Frigyes megérkezése kettős kihívást jelentett. Egyfelől egy újabb keresztes sereg a küszöbön állt, amely – bár megtizedelt és kiátkozott volt – továbbra is veszélyt jelentett Egyiptomra. Másfelől al-Kámil tudta, hogy ha hosszú ostromba és háborúba bocsátkozik a keresztesekkel, az meggyengíti pozícióját Damaszkusszal szemben. Egy harmadik fél, a khvárezmiek (török zsoldosok) pedig szintén fenyegette északi területeit.

Al-Kámilnak már korábban is voltak kapcsolatai Frigyessel. Még 1227-ben, amikor a császár Szicíliában készülődött, követeket váltottak, és Fakhr al-Dín, a szultán megbízottja személyesen járt Frigyes udvarában. Ezek a korai tárgyalások megteremtették a bizalmat a két fél között – vagy legalábbis azt az illúziót, hogy mindkét uralkodó képes kompromisszumra.

A tárgyalások: titkosság és kölcsönös érdek

1228 szeptemberében Frigyes Akkóba érkezett, majd 1229 elején seregével Jaffába vonult. A két tábor között hónapokon át intenzív diplomáciai levelezés folyt. Frigyes fő követei Thomas Aquinói (NEM Aquinói Szent Tamás, aki ekkor alig 4 éves volt) és Szidóni Balian voltak, míg al-Kámil nevében Fakhr al-Dín, Sams al-Dín és Szalah al-Dín al-Irbilí tárgyaltak.

A tárgyalásokat szigorúan titokban folytatták. Mindkét fél tisztában volt vele, hogy bármilyen engedmény rossz fényt vethet rájuk saját követőik szemében. Frigyes nem engedhette meg magának, hogy úgy térjen haza, hogy semmit sem ért el – különösen kiközösített állapotában. Al-Kámil pedig tudta, hogy ha Jeruzsálemet átadja a “hitetleneknek”, az súlyos kritikát vált ki a muszlim világban.

A megoldás egy rafinált kompromisszum volt. Frigyes megkapta Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, valamint egy tengeri folyosót Jaffán keresztül – de Jeruzsálem legszentebb muszlim helyei, a Sziklamecsetet és az Al-Aksza mecsetet al-Kámil megtarthatta. A városfalakat nem lehetett újjáépíteni (al-Mu'azzam 1219-ben leromboltatta őket), így Jeruzsálem katonailag védhetetlen maradt. Mindkét fél azt hangsúlyozhatta követői előtt, amit akart: Frigyes, hogy visszafoglalta a Szent Várost; al-Kámil, hogy a muszlim szent helyek továbbra is védve vannak.

A szerződés tízéves fegyverszünetet írt elő, amely az iszlám jogban megengedett maximális időtartamhoz közelített. Frigyes vállalta, hogy nem támogat semmilyen keresztény támadást al-Kámil ellen, a felek pedig megállapodtak a foglyok kicseréléséről.

de a történetnek még nincs vége ...

djp

Kapcsolódó posztok 

Szaladin – aki száműzöttből szultán lett

Szaladin – a keresztesek legnagyobb ellenfele

Konstantinápoly ostroma és elfoglalása 1204-ben

Amikor Jeruzsálem Londonban volt – IV. Henrik halála 

Aki már jelenlétével is elrettentette az ellenfelet

1600. február 17-én a római Campo de’ Fiori piacon egy halálra ítélt férfi lépett a máglyára. Neve Giordano Bruno volt, foglalkozása filozófus, bűne pedig az, hogy merészelte kimondani: a világegyetem végtelen, és számtalan naprendszer létezik benne. Amit ma kozmológiai alapigazságnak tekintünk, azt négy évszázaddal ezelőtt eretnekségnek bélyegezték – és a gondolat hirdetője a lángok között halt meg érte.

1978 januárjában Chicago-t eltemette a Nagy Hóvihar. Rekordmennyiségű hó borította be a Közép-Nyugatot, az emberek otthonaikba rekedtek, az utcák járhatatlanok voltak.

A kijevi nagyfejedelem, Bölcs Jaroszláv (feltehetően legidősebb) lánya, 1023 körül született, nem sokkal anyai nagyapja, az első keresztény svéd király, Kincses Olaf halála után. Édesanyja, Ingegerd így egy svéd király leánya és két másik svéd király testvére volt, valamint egy Astrid nevű féltestvérén keresztül Szent Olaf norvég király sógornője is.

Az angol történelemben „Anarchia” néven elhíresült korszak nem csupán egy trónviszály volt, hanem az államiság és a feudális hűségrendszer teljes szétesése. Ennek a kaotikus tizenkilenc évnek a legdrámaibb csomópontja az 1141. február 2-i lincolni csata, ahol a sors különös fintoraként a törvényesnek kikiáltott király fogságba esett, a győztes mégis elveszítette a háborút.

Selkirk (vagy Selcraig) egy cipész fiaként született hat testvére mellé 1676-ban, s már kisgyermekkorban is tisztességtelenül viselkedett a templomban, kötekedő és eléggé rakoncátlan természetű volt, így elszegődött a tengerészethez, hátha ott megnevelik. A jó fejű és fogékony fiú, hamar megtanulta a szükséges matematikát és navigációs műszerhasználatot, így hamar előrébb lépett.

Paul Newman nem csupán a huszadik század egyik legmeghatározóbb filmsztárja volt, hanem egy olyan 'polihisztor', aki a színészetet, az autóversenyzést és az üzleti sikert mind-mind egy nemesebb cél, az emberiség szolgálatába állította. Élete során bebizonyította, hogy a világhírnév nemcsak csillogást, hanem felelősséget is jelent.

Származás és a korai évek formáló ereje

Paul Leonard Newman 1925. január 26-án született az Ohio állambeli Cleveland Heights-ben. Családi háttere igazi kulturális olvasztótégely volt: édesapja, Arthur Sigmund Newman magyar és lengyel gyökerekkel rendelkező zsidó kereskedő, édesanyja, Theresa Fetsko pedig szlovák felmenőkkel bíró római katolikus asszony volt. Bár Newman nem gyakorolta szigorúan egyik vallást sem, gyakran mondogatta, hogy zsidónak vallja magát, mert „az nagyobb kihívás”.

A második világháború alatt az amerikai haditengerészetnél szolgált rádiósként és lövészként a csendes-óceáni hadszíntéren. Bár pilóta szeretett volna lenni, színvaksága ezt megakadályozta – de ez a „hiba” később a filmtörténet szerencséjévé vált, hiszen a háború után a színpad felé fordult. Tanulmányait a Kenyon College-ban, majd a Yale Drámaiskolában végezte, végül pedig a legendás Actors Studio növendékeként sajátította el a „módszerszínészetet” (Method Acting).

Az ikonikus karrier - A lázadótól a mentorig

Newman filmes karrierje döcögve indult (első filmjét, az 1954-es Az ezüst kelyhet annyira rossznak tartotta, hogy egy anekdota szerint egy újsághirdetésben kért érte elnézést), de hamar megtalálta saját hangját. Karizmatikus, gyakran sebzett vagy lázadó karaktereivel a 60-as és 70-es évek egyik legkeresettebb színészévé vált.

Legfontosabb alakításai a filmművészet megkerülhetetlen mérföldkövei:

• Macska a forró bádogtetőn (1958): Az elfojtott érzelmekkel küzdő Brick szerepében vált világhírű szexszimbólummá és egyben elismert drámai színésszé.

• A svindler (1961) és A pénz színe (1986): Eddie Felson karaktere végigkísérte az életét; míg az első filmben a fiatal törtetőt, a másodikban már a megfontolt mentort alakította – ez utóbbiért vehette át végül a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

• Bilincs és mosoly (1967): Luke, a legyőzhetetlen szabadulóművész alakja a rendszerszintű elnyomás elleni lázadás szimbólumává vált.

• Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1969): Robert Redforddal alkotott párosa újradefiniálta a „buddy movie” műfaját.

Newman’s Own - Üzlet a jótékonyság jegyében

Newman talán legkülönlegesebb eredménye azonban nem a vásznon, hanem a konyhában és a polcokon született. 1982-ben egyik barátjával, A.E. Hotchnerrel alapította meg a Newman’s Own élelmiszeripari céget. A vállalkozás alapelve forradalmi volt: a teljes adózott nyereséget jótékonysági célokra fordítják.

A cég mára közel egymilliárd dollárt adományozott. Newman egyik legszívhez szólóbb projektje a Hole in the Wall Gang Camps hálózat létrehozása volt, amely súlyos betegségben szenvedő gyermekeknek biztosít ingyenes táborozási lehetőséget, ahol „csak gyerekek lehetnek”, és elfeledhetik a kórházi kezelések mindennapjait.

Magánélet és szenvedélyek

Newman magánélete éles ellentétben állt a hollywoodi sztereotípiákkal. Bár első házassága Jackie Witte-tel válással végződött, második feleségével, Joanne Woodwarddal 50 évig, Newman 2008-as haláláig éltek boldog és példás házasságban. Híres mondása a hűségről – „Miért mennék el hamburgerért, ha itthon steak vár?” – szállóigévé vált.

A színészet mellett másik nagy szenvedélye az autóversenyzés volt, de nem csupán hobbiként űzte. 54 évesen második helyezést ért el a Le Mans-i 24 órás versenyen, és élete végéig aktív, sikeres versenyző és csapattulajdonos maradt.

Legközelebbi barátja az üzlettársa és Robert Redford volt, de Elizabeth Taylor is közel állt hozzá, azonban szerinte Joanne Woodward volt  „a legjobb barát és feleség”, mert úgy tartotta "azért vagyunk együtt, mert Joanne-nal bármiről tudok beszélgetni, és ő mindig meg tud nevettetni."

Az örökzöld legenda

Paul Newman 2008. szeptember 26-án hunyt el connecticuti otthonában. Öröksége összetett: ott van a filmtörténet klasszikusaiban, a rászorulóknak nyújtott dollármilliókban és a beteg gyermekek mosolyában is. Ő volt az az ember, aki bebizonyította, hogy a siker nem a felhalmozott javakban, hanem abban mérhető, mennyit adunk vissza a világnak abból, amit kaptunk.

djp

Kapcsolódó posztok 

A Sundance kölyök búcsúja

Egy naíva élete – 25 éve halt meg Perczel Zita

Jávor, a színinövendék – egy különleges dunai hajós

Muráti Lili – A titokzatos díva, aki megelőzte a korát

Tolnay Klári – az örök jelenlét

Lukács Pál – Az egyetlen magyar születésű Oscar-díjas színész

Leslie Howard – egy filmcsillag tragikus sorsa

Sarah Rachel Russell, közismert nevén Madame Rachel, a viktoriánus London egyik leghírhedtebb szélhámosa volt. Karrierjét a társadalom peremén kezdte: egy ideig sült krumplit árult az utcán, majd jövendőmondással próbált megélni Whitechapel szegénynegyedében. Az igazi áttörést azonban a kozmetikumok világában találta meg, ahol megalapozta hírnevét, mint a „drága arab készítmények” állítólagos forgalmazója.

A kora újkori Európában – különösen a 16–17. századi Franciaországban – a házasságot a katolikus egyház szentségnek tekintette, ezért azt elvben felbonthatatlannak tartották. A modern értelemben vett válás nem létezett; kivételes esetekben azonban lehetőség nyílt a házasság érvénytelenítésére, vagyis annak jogi kimondására, hogy a házasság valójában soha nem volt érvényes. Ilyen esetnek számított például az, ha a férjről bebizonyosodott, hogy már a házasságkötés idején tartósan impotens volt.

Agatha Christie halálának 50. évfordulója jó alkalom arra, hogy újraértékeljük azt a kivételes életművet, amely nemcsak a krimi műfaját formálta át, hanem az olvasás élményét is generációk számára.