A 16. század egyik legjelentősebb magyar hadtörténeti eseménye volt Eger ostroma és a magyarok győzelme 1552-ben.
A mohácsi csatavesztés után, amelyben II. Lajos magyar király is elhunyt, az ország három részre szakadt, amelyet trónviszály is követett.
A magyar rendek jórészt Habsburg Ferdinándot választották II. Lajos utódjául, de nem egyöntetűen. A katolikusok Ferdinándot szerették volna, a protestánsok pedig Szapolyai Jánost. A kialakuló harc az Oszmán Birodalomnak kedvezett, amelynek élén az egyik leghíresebb török uralkodó, Nagy Szulejmán állt.
A törökök 1543-ban elfoglalták Pécs, Fehérvár, Esztergom, Vác és Szeged várát is, majd néhány év múlva következett Temesvár, Veszprém, Lippa és Szolnok vára is. A törökök ezután Eger vára ellen fordultak, s szeptember 9-én 50-70 ezer török érkezett a várhoz.
A hadjárat kiváltó oka Fráter György nem túlságosan sikeres politikája volt, amelynek révén a nyírbátori megállapodásban Ferdinánd kezére adta Erdélyt és a Partiumot, miközben előtte a török segítségét kérte Ferdinánd ellen. Nagy Szulejmán megharagudott, s ez nem tűnt jó jelnek az ország számára. A büntetőexpedíciót azonban Lippa és Temesvár között nagyon megverte Fréter György, erre a szultán még jobban megharagudott. Közben Ferdinánd is megorrolt rá, hiába tartotta a kor legkiválóbb politikusának, de ő nem bízta a véletlenre és meggyilkoltatta György barátot.
A szultán dzsihádot hirdetett a gyaurok ellen, de a szent háborút nem maga a szultán vezette, hanem Kara Ahmed pasa, aki szerdár, vagyis teljhatalmú szultáni vezír volt.
Az Isztambulból induló csapatok Drinápolynál csatlakoztak Szokollu Mehmed ruméliai beglerbég erőihez.
Az egyesített sereg Eger ellen fordult, amellyel szétválaszthatták Erdélyt és a Felvidéket.
A hatalmas török sereg szinte ellenállás nélkül vagy csekély ellenállással vette be Karánsebes, Lippa, Temesvár, Veszprém, Szécsény, Drégely, Hollókő és Buják várát is többek között.
Ahmed szerdár erői és Hamid Ali budai beglerbég csapatai augusztus végén egyesültek Szolnoknál, amelyet másfél hét alatt szintén bevettek.
A magyar huszárok Abonynál sikertelenül próbálták a török előörsöt feltartóztatni, s szinte minden huszár elesett.
Egyetlen lovas jutott el a várba, ahol jelentette Dobó Istvánnak, hogy a törökök már csak egy napnyi járóföldre vannak.
Ahmed pasa fenyegető levelet küldött Dobónak, aki nem ijedt meg, hanem börtönbe záratta a küldöncöt, s a vár fokán egy feketére festett koporsót állított fel kép kopja közé, jelezve, hogy mindhalálig védekeznek.
Szerencséjére 1548-52 között jelentősen megerősítették a várat, amelyre szükség is volt. A várat eredetileg a 13. században építették püspöki lovagvárnak, de a 16. századra már elavult, s Alessandro da Vedanó vezetésével korszerűsítették az 1540-es években.
Az 1552-es török támadás idején a várat Dobó István védte 1094 kiképzett katonával és 824 önkéntessel. A várban közel félévnyi élelem volt felhalmozva, s Dobó felégettette Eger városát, hogy a törökök ne találhassanak benne sem védelmet, sem élelmet.
A védekezésben 24 ágyú és mintegy 400 kisebb lőfegyver játszotta a legfontosabb szerepet. Persze az emberi találékonyság a támadókat forró vízzel, szurokkal és kövekkel is visszaszorította.
Hamid Ali pasa szeptember 11-én vert tábort Eger mellett, Ahmed szerdár pedig két nappal később.
Hozzájuk csatlakoztak Szokullu Mehmed seregei valamint Dervis pécsi bég, Musztafa szegedi és Veli hatvani bég katonái is.
A törökök 140 ostromlöveggel rendelkeztek, ebből 35 nehézágyú volt, s szeptember 17-én kezdték az ágyúzást.
Az ágyútűz az Ó-kapu és Bebek-bástya felé irányult, amelyet a leggyengébbnek véltek. A terv nem jött be, a magyarok nem adták fel a várat, így szeptember 29-én a török harcosok szablyáikat lengetve indultak rohamra "Allah akbar" kiáltással.
A védők kétségbeesetten védekeztek, s ekkortájt került elő a magyar finesz, s forró víz és szurok is fogadta a támadókat, akik a falakon keresztül próbáltak bejutni. Itt következett be az első törés a törökök lelkében, hiszen számos asszonyt is láttak a falakon, s a török hitvilág szerint, aki asszony által hal meg, nem juthat (török) paradicsomba.
Ahogyan Hyeronimus Ortelius is leírta: „ Az asszonyok is kövekkel, forró vízzel és szurokkal rohannak a falakra, az ellenségben nagy kárt tesznek, s nem is emberek ők, hanem dühös oroszlánok módjára viselkednek. Többek között egy asszony a leányával együtt ott volt a bástyán harcoló férje mellett. Amikor a férfi puskagolyótól eltalálva holtan összerogyott, nem temette el az asszony addig, amíg bosszút nem állt érte. Felkapta férje kardját és pajzsát, rövidesen három törököt levágott... Egy másik asszony követ vitt a fején, hogy az ellenségre dobja, de fejét szétlőtték. Ekkor a leánya kapta fel az édesanyja vérétől pirosló követ és a mélybe zúdította. Két török halt szörnyen, másik kettő pedig megsebesült."
A magyar védők igazi hősökké váltak!
A szeptember 29-i roham tehát nem sikerült, a törökök véres fejjel vonultak el a falak alól, s folytatták a falak ágyúzását.
Közben Hegedűs István hadnagy és néhány társa titokban tágyalásokat kezdett a törökökkel, de hamar kiderült a tervük, amely szerint kinyították volna a várkaput. Hegedűst nyilvánosan felakasztották, a többieknek pedig levágták a fülét, mielőtt börtönbe zárták őket.
Október 4-én egy hatalmas robbanás történt, amikor az egykori bazilika sekrestyéjében több tonna lőpor semmisült meg. A robbanás sokakat megölt és megsebesített, a török szerdár pedig érzékelve a pánikot, azonnali rohamot rendelt el.
Elkeseredett harc bontakozott ki, amelyben bevetették Gergely diák, vagyis Bornemissza Gergely ördögi tűzkerekét is. Bizonyára ennek is köze volt ahhoz, hogy nagy nehézségek árán, de visszaverték az október 4-i rohamot. A törökök hatalmas veszteségeket szenvedtek el, s a közkatonákat már csak erőszakkal lehetett rohamra zavarni. Mindez azonban még nem volt elég, hiszen egy ponton, az elitkatonaság, a janicsárok is megtagadták a parancsot.
Kara Ahmed kénytelen volt belátni, hogy itt a vége a harcnak, így 1552. október 17-én a török sereg felmálházott és elvonult a "rozzant akol" alól - vert seregként. A budai beglerbég, Hamid Ali másnap követte a fővezért, s Dobó István még aznap hálaadó szentmisét tartatott a püspöki bazilikában.
A várat védő sereg 38 napon keresztül védte a várat, s ezalatt közel ötszázan estek el.
