A szíciliai partraszállás veszélyes hadművelet volt, így a szövetségesek próbáltak valamit kitalálni, amellyel elvonhatták onnan a német erőket, s ez sikerült is nekik. (a partraszállás)

Az egész történet úgy kezdődött, hogy 1943-ban egy brit tiszt holttestét találták meg Spanyolország partjainál titkos dokumentumokkal - legalábbis a németek ezt hitték.

Persze a történet valójában korábban kezdődött, amikor két angol hírszerző tiszt, Ewen Montagu és Charles Christopher Cholmondeley (a lenti képen) megalkotta a Mincemeat-hadműveletet, amely alaposan félrevezette a németeket.

Mindenki számára Szicília tűnt az ideális partraszállási helynek, s ezzel a britek mellett a németek is tisztában voltak, így alaposan megerősítették ott a védelmet, sőt volt ott egy Luftwaffe-bázisuk is, ahonnan előszeretettel bombázták Máltát. Ez azonban így hatalmas veszteséget okozott volna a szövetségeseknek egy partraszállási próbálkozásnál.

Ennek a megakadályozására kellett egy terv.

Montagu és Cholmondeley egy olyan rendkívüli tervet találtak ki, amellyel az ellenség hírszerzését akarták becsapni. Cholmondeley azt javasolta, hogy egy állítólagos brit tiszt holtteste, aki különleges futárként titkos üzeneteket hozott-vitt, a németek kezébe kerülhetne amúgy véletlenül. A "tiszt" egy repülőgép-baleset következtében a tengerbe esett és megfulladt.

A terv jónak tünt, de minden apró részletet ki kellett találni, hogy valóban hihetőnek tünjön.

Az első kérdés az volt, hogy hol legyen a holttest?

Az logikusnak tűnt, hogy légi úton nem szállítottak volna fontos dokumentumokat ellenséges terület felett, így került szóba a nácibarát Spanyolország, amely tökéletes helyszínnek tűnt, már csak Gibraltár miatt is.

A fiktív tiszt fontos dokumentumokat szállított Nagy-Britanniából Gibraltárba az Ibériai-félszigetet megkerülve, de végül csak lezuhant a partok mentén és vízbe fulladt.

Persze sokáig sodródott (a terv szerint), így néhány napig nem találták, majd Andalúziában Huelva közelében fedezték fel, ahol szép számmal voltak német ügynökök is.

A tervhez egy vízbe fulladt emberre volt szükségük, hogy a németek ne gyanakodjanak rá. A megfelelő holttest kiválasztásában Bernard Splisbury patológus segítségét kérték, s viszonylag hosszú keresgélés után találtak rá Glyndwr Michael hajléktalan holttestére, aki a londoni Kings Cross közelében hunyt el tüdőgyulladásban. Persze némi patkányméreg is volt a szervezetében, de a tüdejében vizet találtak, így a hajléktalan, magányos férfi tökéletes alanynak bizonyult a szerepre.

A holttesthez kellett egy személyazonosság is, így az ügynökök készítettek egy fiktív tisztet. William Martin 1907-ben született Cardiffban (Walesben) és a Műveleti Parancsnoksághoz osztották be őrnagyként. Az őrnagy a 148228-as számú személyi igazolványt kapta, de mivel ez egy új okmány volt, ellátták egy másolati bélyegzővel, amely szerint az elveszett eredetit pótolták - így nem keltett gyanút.

Az őrnagyi egyenruha is új volt, így Cholmondeley hadnagy hónapokig hordta, hogy normál módon kopjon meg.

Semmit nem bíztak a véletlenre, így a tiszti egyenruhába öltöztett holttestet ellátták egy általa szeretett nő, Pamela fotójával és szerelmes levelekkel, sőt az apjának egy korholó levelével is, amelyben a kiválasztott nővel elégedetlen. Kapott még egy használt mozijegyet, egy bankszámlakivonatot, amely szerint kissé túlköltekezett és egy lejárt Közös Műveleti Központ igazolványt is kapott.

Az így előkészített tiszt egy vízhatlan anyagba csomagolt szupertitkos levelezést vitt egy aktatáskában, amelyet Archibald Nye tábornok (a fenti képen), vezérkari főnök írt Harold Alexander tábornoknak (a lenti képen), a brit észak-afrikai főparancsnoknak. Így aztán egy magánlevelezést készítettek, amely szerint Szicília lesz a figyelemelterelő célpont, de az igazi támadás a Balkánon és Szardínián lesz.

A most már bevetésre kész Martin őrnagy szárazjégbe került és egy lezárt ládába csomagolták, amely "optikai műszerek" megjegyzést kapott.

Egy furgonnal Angliából Skóciába vitték (a fenti képen a két 'szállító'), majd a Seraph tengeralattjárón kötött ki.

A Seraph 1943. április 19-én indult el, s tulajdonképpen senki nem tudta mit visz - a legénység abban a hitben volt, hogy "titkos optikai eszközök"-et. Bő tíz nap múlva, 1943. április 30-án hajnali 4 óra 30 perckor bukkantak fel a spanyol partoktól egy kilométer távolságra.

A holttestet tartalmazó ládát a fedélzetre vitték, majd a legénységet leparancsolták a tengeralattjáró belsejébe. Az "őrnagyot" kivették a tárolóból, majd mentőmellényt adtak rá, amely felfújódott levegővel, s az egyenruhához egy aktatáskát is csatoltak.

Miután ezzel elkészültek, a holttestet a vízbe dobták, s vártak.

Az erős tengeráram a part felé sodorta az őrnagyot, s hamarosan felfedezte egy helyi halász, aki értesítette a rendőrséget. A rendőrség révén hamar eljutott a hír a német kémekhez is, ráadásul a briteknek még szerencséje is volt, mert a boncolást végző orvos elég hanyagul végezte a munkáját a hőség és a holttest erősen bomló állapota miatt. Arra a következtetésre jutott, hogy az elhunyt vízbe fulladt, 8-10 nappal korábban.

De a britek mindenre gondoltak, s Martin őrnagy neve felkerült a halottak listájára, amelyet annak idején a Time magazin rendszeresen közölt. Ezzel egyidőben a brit nagykövetség diszkréten követelni kezdte az aktatáskát és tartalmát a spanyoloktól - persze ez is csak az átverés része volt.

A német kémek a levelezés másolatát elküldték Berlinbe, ahol német szakemberek is megvizsgálták, s hitelesnek találták. Ekkor kapta az éppen Egyesült Államokban tartózkodó Churchill az a különös üzenetet, hogy "a darált húst egészben lenyelte".

Hitler nagyon bízott az információkban, s elhitte, hogy Szícilia nem lesz (igazi) támadási célpont, s elrendelte Szardínia védelmének erősítését, Szicília rovására is. Ennek érdekében még Benito Mussolinivel is összevitázott.
Kivonták a járőrhajókat Szicília partjairól és két páncélos hadosztályt vetettek be Görögország védelmére, gyengítve ezzel a keleti frontot.

A szövetségesek végül 1943. július 10-én szálltak partra, Szicíliában. A németek még ekkor is azt hitték, hogy ez csak egy elterelő hadművelet, így a szövetségesek viszonylag könnyen elfoglalták a szigetet, még Palermót is. Ez aztán puccshoz és Mussolini megdöntéséhez vezetett. A csaták közben a központi tengelyhatalmak vesztesége 30 ezer főnyi volt, a szövetségesek pedig hatodannyi katonát vesztettek.

Mindez egy "spam"-nek volt köszönhető és a németek hiszékenységének.

djp