A madridi kalaplázadás egy vértelen felkelés volt 1766-ban Spanyolországban Marqués de Esquilache miniszter és III. Károly ellen. A látszólagos oka az volt, hogy a kormány március 10-én Madridban betiltotta a kerek, széles karimájú kalap (sombrero redondo) és a hagyományos hosszú kabát (capa larga) viselését.

Ehelyett a tricorn kalapot és a francia rövidkabátot tették kötelezővé a férfiak számára, mert úgy gondolták, hogy a másik megkönnyíti a fegyverek elrejtését. A hagyományos öltözékhez való ragaszkodás pénzbüntetést és börtönbüntetést vont maga után.

A valódi ok azonban az volt, hogy a király és a miniszter ugyan sok ésszerű reformot hajtott végre, de azokat nagy arroganciával, sokszor alternatívát sem mutatva vezette be, s közben a lakosság éhezett. A kenyér, az olaj, a pácolt hús és a szén ára jelentősen emelkedett, amely jelentősen megnehezítette a szegények életét.

Ebben a robbanásveszélyes helyzetben jött ki az új öltözködési rendelet (1766. január 21-én), amely eléggé gyenge ürügy volt, főként azért mert eleinte csak a királyi háztartásra és személyezetre vonatkozott. Később azonban Esquilache a köznép számára is elkezdte a reformokat, bár többen is figyelmeztették, hogy ez veszélyeket rejthet.

Ennek ellenére Esquilache továb folytatta az intézkedések bevezését, s a felkelőknek ez éppen elég volt. Március 10-én hatalmas plakátok jelentek meg Madridban arról, hogy tiltják ezeknek a ruháknak a viselését, de a köznép leszaggatta a plakátokat. Erre kivezényelték a katonaságot és egyre gyakoribbak lettek az konfliktusok. Végül a felkelés 13 nappal a betiltás után tört ki, és gyorsan elterjedt Madridból.

Éppen virágvasárnap volt, amikor délután négy órakor két városlakó kihívóan hagyományos öltözetben kelt át a Plazuela de Antón Martínon, amikor néhány katona megállította őket, a törvény betartatása miatt. Kölcsönös sértegetés után a katonák erőszakkal léptek fel, mire az egyik polgár kardot rántott és füttyentett egyet. Erre számos polgár jelent meg fenyegetően, mire a katonák elmenekültek. Hamarosan már kétezer rendbontó vonult a város utcáin, s lámpaoszlopokat döntöttek ki, amelyeket nem sokkal korábban állított a kormány.

Másnap még nagyobb tömeg gyült össze és a palota ellen vonultak. A katonák lövésekkel próbálták őket megállítani, amellyel azonban megöltek egy nőt, az egyre dühösebb tömeg pedig egyre nőtt. A lázadók egy papot jelöltek ki képviselőnek, aki összesen nyolc követelést fogalmazott meg. A király hajlott a követelések elfogadására, de a miniszterek azt tanácsolták, hogy ne tegye. A király végül kiállt a palota erkélyére és engedett a követeléseknek, amely átmenetileg megnyugtatta a tömeget. A király azonban ezután Aranjuezbe menekült, s a kormányt Pedro Pablo Aranda miniszterre bízta.

A nép azonban feldühödött s a királyi csapatok nem tudták visszaállítani a rendet, s a kormány csak két jezsuita pap, Padre Osma és Padre Cueva beavatkozásának köszönhette, hogy a felkelők tettek kisebb engedményeknek és a rendeletet jegyző Esquilache elbocsátását követelték.

'Muera Esquilache!' és 'Muera el mal gobierno!' (Halál a rossz kormányra) szlogeneket hamarosan szerte az országban skandálták. Ez végül Esquilache elbocsátásához vezetett, saki aztán Velencében lett nagykövet.
Becslések szerint a lázadásban összesen 50 000 ember vett részt.

Persze ettől sokkal bizarrabb összecsapásokat, konfliktusokat, lázadásolat és háborukat látott már a történelem

III. Károlyt egyébként a spanyol Bourbonok közül a legjobb uralkodónak tartják.

 djp