Miközben Magyarországon Mária királynő és férje, Luxemburgi Zsigmond uralkodott, Nápolyban 1390. május 29-én trónra lépett III. Károly fia, László.
Családi háttér és magyar trónigény
Apja (nápolyi királyként) III. Károly volt, aki rövid ideig magyar király is volt (II. Károlyként vagy Kis Károlyként), miután Nagy Lajos halála után a fiatal Máriát lemondatták a trónról. Azonban Mária anyja, Erzsébet királyné, Károlyt meggyilkoltatta, így Mária visszatérhetett a trónra, majd Zsigmonddal együtt uralkodott.
Apja meggyilkolása után László jogos örökösnek tekintette magát a magyar trónra, de először a nápolyi koronát kellett megszereznie. Mivel ekkor még tízéves sem volt, édesanyja, Anjou Margit VI. Orbán pápától kért támogatást. A nápolyi trón másik várományosa Anjou Lajos, francia herceg volt, akit azonban VII. Kelemen, az első avignoni ellenpápa támogatott.
Az évekig tartó konfliktusnak VI. Orbán halála vetett véget. Utódja, IX. Bonifác pápa végül 1390. május 29-én, Gaetában megkoronázta Lászlót Nápoly királyává.
Nápoly királya és most már magyar trónkövetelő
László ellenfelei megpróbálták visszaszerezni a trónt, sőt merényletet is szerveztek ellene, ám IX. Bonifác támogatásával Lajos kiszorult a királyságból. A pápa anyagilag is támogatta Lászlót, részben László feleségének hozományából.
Később László elérte házasságának felbontását a pápánál, hogy Bajazid szultán lányát vehesse feleségül. Ez azonban a keresztény világ számára teljesen elfogadhatatlan volt, ezért a pápa elutasította a házasságot.
Eközben Mária királynő egy lovasbalesetben elhunyt. László úgy érezte, megnyílt előtte az út a magyar trón felé, hiszen Zsigmond csak Mária férjeként volt király.
Velence és a pápa akadályozta trónra lépését
Velence azonban nem akarta, hogy az Adria mindkét partján ugyanaz az uralkodó üljön a trónon, ezért Zsigmondot támogatta. IX. Bonifác pápa is inkább Zsigmond mellé állt, mert rajta keresztül befolyásolhatta annak bátyját, IV. Vencelt, a német-római császárt.
1402 tavaszán IV. Vencelt Rupert váltotta a császári trónon. Ezután a pápa ismét László híveivel kezdett tárgyalni. Jele volt ennek, hogy Upori Istvánt, László hívét püspökké nevezték ki, és több más, Zsigmonddal szembenálló egyházi személy is magas tisztséghez jutott.
Zsigmond uralkodói válsága és László előrenyomulása
1401-ben a magyar főurak már elfogták Zsigmondot, de nem tudták sokáig fogva tartani, s Csehországba menekült. Eközben az ország egy része már Lászlót támogatta, sokan hűségesküt is tettek neki.
Zsigmond azonban szövetséget kötött IV. Albert osztrák herceggel, akinek leszármazottai (Albert, majd Habsburg V. László) később ténylegesen magyar királyok lettek.
Koronázás és vereség
1403 tavaszán IX. Bonifác már nyíltan Lászlót támogatta. A nápolyi egyházi tizedet is átengedte neki, amelyből László hadsereget szervezett. Gályákkal érkezett Zárába, ahol testvérével, Johannával együtt partra szállt.
1403. augusztus 5-én, a zárai Szent Krizogon-templomban, Lászlót magyar királlyá koronázták egy alkalmi koronával, amelyet a pápai legátus áldott meg, feltehetően az esztergomi érsek vezetésével. Jelen volt több főpap és a leváltott nádor is.
László ezután Győr megsegítésére indult, de a Pápoc melletti csatában Zsigmond serege döntő győzelmet aratott. László serege megsemmisült, sőt felszerelésüket is elvesztették.
Visszavonulás és kudarc
A harcok még hónapokig folytatódtak, de László végül visszavonult Zárába, majd a pápai legátussal együtt Rómába távozott. Hívei közül többen Lengyelországba menekültek.
Ezt követően lemondott a magyar trón megszerzéséről, és figyelmét inkább Itália egyesítésére fordította.
1414. augusztus 6-án, alig 38 évesen, feltehetően mérgezés következtében meghalt. Örökébe nővére, Johanna lépett, aki formálisan ugyan továbbra is viselte a „Magyarország királya” címet, de ez már semmiféle tényleges jelentőséggel nem bírt.
