Bagdad régi város, de korántsem ősi, sőt nem is az ókorban, hanem a középkorban alapította Al-Manszúr kalifa 762. július 30-án. Bagdad tehát nem vethető össze a világ egyik legkorábbi városával Urukkal, amelyet valamikor ie. 3200 körül alapítottak, azonban mégis fontos szerepe volt a történelemben.

A krónikák szerint amikor a kalifa helyet keresett az új fővárosnak, fel és alá hajózott a Tigrisen, hogy a legmegfelelőbb helyszínt tudja megtalálni, s egy nesztorinánus szerezetesközösség is tájékoztatta a klímáról és egyéb fontos információkról. Bagdad ekkortájt egy jelentéktelen, perzsák lakta falu volt.

A Bagdad szó egyébként az ókori perzsa „bagh” szóból származik, ami Istent jelent, az „dad” pedig ajándékot jelent: „Isten ajándéka”. Al-Manszúr a „Madinat al-Salaam” vagy a „Béke városa” nevet választotta, aztán mégis a Bagdad maradt meg.

Yaqubi, egy 9. századi arab geográfus és történész szerint a "világegyetem központját" kereste a Tigris mellett és az Eufrátesz környékén. Persze amikorra erről Yaqubi írt, Bagdad már valóban a világ(kereskedelem) egyik központja és a béke városa lett, ahol különböző tudósok, csilagászok, költők, matematikusok, zenészek, történészek és filozófusok alkottak.

Amikor al-Mansur megtalálta a tökéletesnek vélt helyszínt, ő maga kezdte el a tervezést, s a krónikák szerint ez teljes mértékben a kalifa munkája volt. A kalifa azzal tisztelgett Eukleidész geometriai tanításainak (akit csodált), hogy a város egy tökéletes kör alakjában épült meg. A város körvonalainak kijelölése után a körvonalak mentén elhelyeztek naftaba (kőolajba) itatott vattagolyókat, amelyeket meggyújtottak, így jól láthatóan kijelölve a falak helyzetét.

 A királyi asztrológusok sugallatára az építkezés 762. július 30-án kezdődött, amikor al-Mansur imát mondott Allahhoz, s ünnepélyesen lerakta az első téglát és megparancsolta az összegyűlt munkásoknak, hogy kezdjenek hozzá az építkezéshez.

A kalifa építészek, mérnökök, földmérők, asztalosok, kovácsok és egyéb munkások ezreit toborozta az Abbászida Birodalom minden részéből. Miután az alapokat felmérték és kiásták, hozzákezdhettek az építkezéshez.
Mivel kőbányák nem voltak a környéken, így a fő építőanyagnak számító égetett téglák felhasználásával tégláról téglára építették a várost.

Yaqubi szerint közel 100 ezer munkás vett részt az építkezésben.

Egy 11. századi tudós (Al Khatib al Baghdadi) szerint a városfal első harmadában 162 ezer téglát, a második harmadban 150 ezer téglát, a harmadik harmadban 140 ezer téglát használtak fel egy szakaszhoz. A külső városfal 80 láb magas volt, s a külső kerületén egy mély árok is volt.

A Tigris partján felemelkedő hatalmas téglafalak kerülete összesen négy mérföld volt.

A kerek várost két sugárút szelte négyrészre, az egyik észak-dél, a másik kelet-nyugat irányú volt, a város közepén állt az uralkodói palota, ahol az uralkodó mellett a legfőbb hivatalok is helyt kaptak. A hadsereg és a köznép külön városrészbe került, de az idők folyamán lassan összenőttek a különböző városrészek.

Négy egyforma kapun haladhattak be a városba, amelyek a sugárutak végpontjai voltak. A Bászra-kapu és a Kufa-kapu is a Sarat-csatornára nyílt, amely az Eufráteszt és Tigrist összekötő csatornahálózat egyik fontos eleme volt. A Sham-kapu az Anbarba vezető főúthoz vezetett, s a sivatagi puszták felé lehetett menni, a Khorasan-kapu pedig a Tigris közelében feküdt, s a csónakhídhoz vezetett.

Minden kapu fölött egy-egy kapuház emelkedett, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílt a városra és a környékre. Al-Manszúr kedvence a Khorasan-kapu feletti kapuház tetején található kilátó volt.

A városközpontba vezető sugárutak mentén boltok és bazárok voltak, s kisebb utak indultak a belső terekhez.

A város központjában egy hatalmas, 6500 láb átmérőjű központi rész volt, amelynek szívében ott állt a királyi körzet. A külső szegélyeket a kalifa gyermekeinek palotái, a királyi személyzet és szolgák otthona, a konyha és a lovardák, valamint a hivatalok foglalták el. A középpontban állt a Nagy Mecset és a kalifa palotája. Al-Manszúr kivételével, senki nem lovagolhatott át ezen a területen, még a kalifa köszvényes nagybátyja sem, aki egészségi állapota miatt kérte volna ezt a kiváltságot. A kalifát azonban nem hatotta meg a kérés, így a nagybácsi hordszéket volt kénytelen használni.

A palota egy 360 ezer négyzetméteres épület volt, amelynek legszembetűnőbb jellemzője egy 130 láb magas zöld kupola volt, amelyen egy lovas alakja volt látható, kezében lándzsával.

Khatib szerint a lovas szélkakasként forgott, s abba az irányba döfte a lándzsáját, ahonnan a kalifa ellenségei legközelebb megjelentek.

A kalifa mecsete volt az első Bagdadban, s 90 ezer négyzetméteres alapterületével tiszteletreméltó volt. (a képen Harun-al-Rasid, a leghíresebb kalifa)

A város öszesen négy év alatt készült el, s kivívta a kortársak dicséretét is. A 9. században aztán al-Dzsahiz a polihisztor így írta le: "Láttam a nagy városokat, köztük azokat is, amelyek tartós építkezésükről ismertek. Láttam ilyen városokat Szíria körzeteiben, bizánci területen és más tartományokban, de még soha nem láttam nagyobb magasságú, tökéletesebb körkörös, nagyobb érdemekkel felruházott, tágasabb kapukkal vagy tökéletesebb védelemmel rendelkező várost soha. Al Zawra, vagyis Abu Jafar al-Mansur városa. Olyan, mintha formába öntötték volna és kiöntötték volna."

Bő egy évszázaddal később, a dicsőséges, s talán leghíresebb kalifa, Harun-al-Rasid idején élte Bagdad a fénykorát, amikor az arab történetírók szerint akár 2 millió lakosa is lehetett. Hatalma és jelentősége ezután folyamatosan csökkent, de kultúrális központ maradt. 1258-ban aztán, a Dzsingisz kán halála után kissé vezérüket vesztett, s a Möngke nagykán testvére, Hülegü által vezetett mongolok bevették és részben lerombolták, miközben többszázezernyi lakost lemészároltak.

A kerek város utolsó nyomait az 1870-es évek elején rombolták le, amikor Midhat pasa modernizációs buzgóságában ledöntötte a városfalakat.

 djp