Bő egy évvel a függetlenségi háború kirobbanása után, s szűk két hónappal a Függetlenségi Nyilatkozat aláírása után következett a nyolc éves háború egyik legnagyobb csatája, a Long Island-i csata, amely a mai New York-ban, a Long Island délnyugati részén, a ma Brooklynnak nevezett területen zajlott le, ezért gyakran nevezik Brooklyni csatának is.

Az amerikai katonákat George Washington (a későbbi amerikai elnök) parancsnokolta, de ott volt Izrael Putnam, William Alexander és John Sullivan is. A briteket William Howe tábornok vezette, de Charles Cornwallis, Henry Clinton és James Grant is a parancsnokok között volt.

Pár hónappal korábban, 1776 márciusában sikerült a briteket kiszorítani Bostonból, de Washington biztos volt benne, hogy visszatérnek és nem is csalatkozott. Úgy sejtette, hogy a partvidék legfontosabb kikötőjében, New City-ben próbálkoznak először, kihasználandó tengeri fölényüket, így a seregét Bostonból New Yorkba vezette, s megkezdték a védelmi előkészületeket.

Washington tehát nem tévedett, hiszen III. György (az akkor még nem őrült) angol király egy komoly brit flottát küldött, amely júliusban érkezett meg, s a Staten-szigeten állították fel a táborukat.

Jelezve a fölényüket, tágyalni akartak Washingtonnal, s felajánlották neki III. György angol király kegyelmét, ha megadná magát, de természetesen a válasz visszautasítás volt.

A brit hadsereg augusztus 22-én kezdte meg a partraszállást Long Island-en, s néhány nap alatt kiépítették az állásaikat.

Végül augusztus 27-én reggel támadtak először a kora reggeli órákban, de csak egy kisebb csapatot küldtek az amerikai hadsereg centruma felé. Az amerikaiak erre a támadásra összpontosítottak, miközben a brit sereg nagyobb része keletről támadt rájuk.

Washington meglátva a bajt, a főerőknek vissza visszavonulást parancsolt Brooklyn Heightsba, miközben a később Maryland 400 néven megismert csoport visszatartotta a briteket, igaz, komoly véráldozatok árán.

A britek azonban nem akarták feleslegesen ontani a katonáik vérét, így a támadást leállították, amikor kezdett a katonákra veszélyesen alakulni a helyzet. Az amerikai sereg csapdába esett, s britek kivárásra játszottak.

Két nappal később azonban Washington egy merész húzással megmentette a sereg nagyobb részének az életét. Az idő ködös és esős volt, amely jelentősen korlátozta a látási viszonyokat.

Az amerikai katonák a ködös és esős időben szépen csendben elhagyták a búvóhelyüket és lassan eljutottak az East Riveren át egészen Manhattanig.

Másnap reggel, amikor a köd kissé felszállt, a brit sereg csak hűlt nyomát találta az amerikai seregnek. Így a helyzet kissé felemásan alakult. A britek döntő győzelmet arattak a csatában, s még a függetlenségi háború kései szakaszában is onnan irányították a hadmozdulataikat. Washington pedig, ugyan a csatát elveszítette, de mégis győzött, hiszen számos katonája menekült meg a biztos halálból.

Persze a brit győzelem jó eséllyel megmondható volt, hiszen a tízezer amerikai katonával szemben húszezernyi 'brit' katona állt, amelyből közel kilencezer német zsoldos volt. Az amerikaiak vesztesége közel 1000 fő volt, s újabb ezer fő került fogságba. A britek (és németek) összesen körülbelül 350 főt vesztettek el.

DJP