XV. Lajos mindössze ötéves volt, amikor király lett, s a következő hat évtized során nem túl sok hasznos dolgot tett az országért. Jórészt az ő uralkodásának köszönhető, hogy az emberek elvesztették a hitüket a monarchiában.  (a képen kissé formabontó módon Nagy Péter cár kezében a hétéves XV. Lajos)

1774-ben a király orvosai furcsa vörös foltokat észleltek a király bőrén. Először azt hitték, hogy elkapta a himlőt, de aztán hamar rájöttek, hogy ez a betegség sokkal súlyosabb, mint amilyennek tűnt.

Április 26-án a király a Petit Trianonba ment Du Barry asszonnyal és néhány udvaronccal, de amikor másnap felébredt nagyon rosszul érezte magát, fájdalmai és fejfájása is volt - ennek ellenére vadászni akart.

Rosszkedvűen feküdt le, még enni sem akart, s az állapota másnapra tovább romlott. Olyannyira, hogy hivatták La Martiniere-t, az első sebészt és elrendelték, hogy szállítsák vissza Versailles-be. A hálószobájában aztán orvosok hada vette körbe, s a kezelésről vitatkoztak.

29-én délelőtt megtörtént az első vércsapolás, majd délelőtt fél tizenegyre megszületett a döntés, hogy a király mégis himlős, amely abban a korban halálos betegség volt. Ennek ellenére néhányan megkönnyebbültek, hogy legalább tudják mi a baja, s nem egy ismeretlen betegséget kapott el.

A fejfájása tovább erősödött, a láza megemelkedett, s egyre több kelés jelent meg a testén. Május 1-én az állapota stabilizálódott, a kelésekből folyadék ürült, s a király kissé jobban lett. Néhány nap után az állapota ismét romlani kezdett. A király testét borító kelések egyre rosszabbak lettek és bármit tettek, nem sikerült az állapotát javítani. A láza jelentősen megemelkedett, a pulzusa felgyorsult és a testéből ürülő folyadék mennyisége lassan csökkent.

Lassan mindenki előtt világossá vált, hogy a király a végét járja.

1774. május 9-én Croy herceg látogatta meg a királyt, s teljesen elborzadt a látványtól - az uralkodó arcán mintha egy bronzvörös maszk lett volna. A varasodás és száraz pattanások feketévé válták, s torkán lévők pedig megakadályozták, hogy rendesen nyeljen. Berendelték a gyóntatóját, aki valamilyen fájdalomcsillapító kenőcsöt adott, de már ez sem sokat segített, így következett az utolsó kenet felvétele.

Másnap reggel még élt ugyan, de már csak mozdulatlanul feküdt az ágyán. 11 órakor kezdődött a haláltusája, amely azonban órákon keresztül tartott, s csak 15:15-kor hunyta le örökre a szemét.

Amint a halálhírét megtudták, az udvaroncok "Éljen a király!" kiáltással rohantak a korábbi Dauphin lakosztályába, ahol XVI. Lajos és felesége, Marie Antoinette letérdelt, átölelték egymást, miközben azt suttogták: „Istenem, vezess és oltalmazz minket ; túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy trónra lépjünk.”

A király néhány órával a herceg látogatása után belehalt a betegségébe, de előtte még elkészítette a végrendeletét. Ebben bevallotta az alkalmatlanságát a trónra: „Ha hibáztam, az nem akarathiányból, hanem tehetségtelenségből fakadt…”

Tehetségtelenségének eredményeképpen kivégezték utódját és feleségét is!

djp