Marat egy svájci származású orvos, természettudós és filozófus volt, aki a forradalmi terror és diktatúra szükségességét hirdette. Párizsban tanult jogot és orvostudományt, majd Angliában és Skóciában utazgatott, sőt Edinburghben egy ideig le is telepedett.

Sajátos gondolkodásmódja miatt előbb Voltaire-rel, majd Newton-nal szállt szembe eléggé paradox állításokat megfogalmazva, de nem kímélte Helvétius nézeteit sem.

Párizsba visszatérve Artois grófjának a háziorvosa lett, aki aztán a második Bourbon-restauráció után egy zűrzavaros időszakban X. Károly néven trónra is lépett.

Eléggé zokon vette, hogy a Francia Akadémia nem vette fel a soraiba, amely részben Lavoisier véleményének volt köszönhető, akit emiatt egész életében gyűlölt, s ez hozzájárult Lavoisier kivégzéséhez is.

A forradalom kitörésekor az újságírás felé fordult, emiatt kétszer száműzték és újságját betiltották. Ekkortájt a katakombákban húzta meg magát, ahol egy súlyos bőrbetegséget szerzett.

A királyság bukása után újra kiadta a lapját és hamarosan a Nemzeti Konvent tagjává választották. Olyan fontos személyiség lett, hogy pár hát múlva már azzal vádolták, hogy Danton és Robespierre társaságában egy triumvirátust alkottak.

Ő volt az egyik fő támogatója XVI. Lajos halálraítélésének és kivégzésének, majd őt is letartóztatták, de végül a Forradalmi Törvényszék felmentette.

Fontos szerepet játszott a jakobinus hatalomátvételben, majd a háttérbe húzódott és semmilyen hivatalt nem vállalt. Ebben fontos szerepet játszott az egyre romló egészsége, a bőrbetegsége egyre súlyosbodott, de egy epilepsziára hasonlító betegsége is volt.

Emiatt aztán egy ócska kádban ülve dolgozott az újságján és írta leveleit, próbálta befolyásolni a közéletet. Ekkorra azonban már Robespierre egyenesen elzárkozott tőle, de Danton sem állt ki mellette - az ultraforradalmárok azonban tisztelték és felnéztek rá.

A Konvent ülésén 1793. június 18-án vett részt utoljára, de ez fizikailag nagyon megviselte és végérvényesen visszavonult.

1793. július 13-án két levelet is kapott egy ismeretlen caeni nőtől, aki segítséget kért tőle, mert a levele alapján a girondisták összeesküdtek. A nő nagyon erőszakos volt, így Marat felesége, Simone Évrard végül beengedte a férjéhez a már másodszor próbálkozó Charlotte Cordayt.

Corday azonban nem segítségért érkezett, ahogyan a levelében megírta, hanem gyűlölte Marat-t, s úgy gondolta, hogy a halála véget vet a terrornak.

Emiatt aztán a kádba ülő Marat-t egy hat hüvelyk hosszú konyhakéssel hátba szúrta, s a kés a tüdő átszúrása után a szivet is elérte.

Marat feltehetően azonnal meghalt, s Corday nem hogy nem tagadta a tettét, még dicsekedett is vele. A halált megállapító orvosok szerint azonban Marat néhány héten belül egyébként is meghalt volna, így feleslegesen gyilkolták meg.

Három nappal a meggyilkolása után Marat holttestét eltemették, s egy nappal később Charlotte Corday kivégzésre került.

Marat testét november 4-én kihantolták, s a Panthéonba vitették át, ahonnan azonban 1795 februárjában kirakták, s az arcképét eltávolitották a konvent terméből.

Marat alakja érdekes és ellentmondásos, akit vagy gyűlöltek vagy rajongtak érte. Sokan vérszomjas gyilkosnak tartják, de ebben bizonyosan jelentős szerepet játszott a bőrbetegsége, amely nagyon hatott a személyiségének a változására.

Kora egyik leghíresebb személyiségét is ki akarta végeztetni, hiszen a halála előtt nem sokkal javasolta de Sade márki kivégzését, aki (még Marat halála előtt) egy igazi dicshimnuszt írt a jakobinus vezérhez az életét féltve.

A halálát számtalan metszet, rajz és festmény örökítette meg, de számos szerző is megörökítette az alakját. Victor Hugo szerint Marat: "a 'törpe' egy sárga arcú kis ember volt, aki ha ült, szinte torznak látszott; fejét hátravetette; szeme véraláfutásos volt, beteges foltok mutatkoztak az arcán. Zsíros, lapos haját egy zsebkendővel kötötte le; homloka alig látszott, arcán nagy és félelmes szája uralkodott. Hosszú nadrágot viselt, papucsot, mellényt, mely valamikor fehér szatén lehetett, és e mellény fölé egy övfélét tekert, melyben egy helyen kemény, egyenes kitüremkedés egy odadugott tőrt sejtetett."

 djp