Bercsényi László Ignác, a Rákóczi-szabadságharc egyik jelentős alakjának, Bercsényi Miklósnak a fia, 1689. augusztus 3-án született Eperjesen, s már gyermekkorától fogva a katonai életre készült.
Apja, a fejedelem közeli harcostársa és bizalmasa volt, aki fontos szerepet játszott a szabadságharc vezetésében, így a fia is természetes módon került a fejedelem szolgálatába. 19 éves korában századosként csatlakozott II. Rákóczi Ferenc testőrségéhez, majd a trencséni csatában megmentette a megsebesült fejedelem életét, ami jelentősen hozzájárult katonai karrierjének beindulásához.
A szabadságharc bukását követően Bercsényi Franciaországba emigrált, ahol katonai karrierje gyorsan ívelt felfelé. 1712-ben már alezredesi rangot kapott, és végigharcolta a spanyol örökösödési háború hátralévő részét.
1719-ben ezredessé léptették elő, és ebben az időszakban kezdte meg a francia huszárság megszervezését. Egy évvel később XV. Lajos francia király engedélyével a Rodostóban élő magyar emigránsokból szervezett egy huszárezredet, amely Bercsényi-ezred néven vált ismertté, amely a megszűnt Ráttky-ezredet váltotta fel.
Ez az alakulat a modern francia lovasság egyik alapkövévé vált, és a napóleoni hadseregben is fontos szerepet töltött be. Emellett a huszártaktikák fejlesztése során nagy hangsúlyt fektetett a gyorsaságra, a mozgékonyságra és a meglepetésszerű támadásokra, amelyek később iskolapéldává váltak a katonai stratégiákban.
1726 decemberében Bercsényi francia állampolgárságot kapott, ami lehetővé tette számára, hogy tovább emelkedjen a katonai ranglétrán. Részt vett számos katonai konfliktusban, például a lengyel örökösödési háborúban, ahol kiemelkedő hadvezéri képességeiről tett tanúbizonyságot. Kiváló taktikai érzéke és bátorsága miatt 1734-ben brigadérossá (dandártábornokká), majd 1738-ban tábori marsallá nevezték ki. 1743-ban a francia huszárság legfőbb parancsnoka lett, amely tisztségében jelentős reformokat vezetett be a lovasság szervezésében és taktikájában.
Később, Elzász meghódításában játszott kulcsszerepéért altábornagyi rangot kapott. Különösen kitüntette magát Conti herceg visszavonulásának biztosításakor, amiért megkapta a rangos Szent Lajos-rendet is. Ez a kitüntetés egyértelműen bizonyította, hogy Bercsényi nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi szinten is elismert katonai vezetővé vált. 1758. március 15-én elnyerte a Franciaország marsallja címet, amely a legmagasabb francia katonai kitüntetés volt.
Bercsényi László Ignác közeli barátságot ápolt Stanisław Leszczyński lengyel királlyal, aki szintén száműzetésben élt. Ez a kapcsolat nemcsak személyes szinten volt fontos, hanem politikai és katonai szempontból is, mivel a lengyel emigránsok ügyét is támogatta. A barátság révén Bercsényi nagy befolyást gyakorolt a lengyel katonai hagyományok fejlődésére is.
Élete utolsó éveit visszavonultan töltötte el franciaországi birtokán, ahol több ifjú tisztet is mentorált, akik később fontos szereplői lettek a francia hadseregnek. A marsall 1778. január 9-én hunyt el, és katonai hagyatéka máig a francia és a magyar történelem egyik meghatározó része. Halála után számos tiszteletadás érte nevét, és több katonai intézmény is megemlékezett róla.
1726. május 16-án Bercsényi László Ignác feleségül vette Catherine Wiet de Girard-t, egy polgári származású lányt Haguenau-ból. Házasságukból 12 gyermek született, de közülük csak hat érte meg a felnőttkort. Gyermekei közül többen katonai pályára léptek, folytatva apjuk hagyományait és erősítve a Bercsényi név nemzetközi hírnevét. Egyik fia, Jean-Baptiste Bercsényi, maga is kiemelkedő katonai vezető lett, aki apja nyomdokaiba lépve folytatta a huszártaktikák fejlesztését.
Bercsényi László Ignác neve egyet jelentett a huszárhagyományok megújításával és a modern lovassági taktikák bevezetésével. Az általa szervezett Bercsényi-ezred a mai napig fennáll, és a francia hadsereg egyik legrégebbi, folyamatosan működő alakulatává vált. A huszárok példáját később számos európai hadsereg is követte, és taktikai újításai világszerte hatással voltak a katonai gondolkodásra.
Bercsényi életműve a magyar katonai hagyományok egyik legfontosabb fejezetét alkotja. Történelmi szerepe nemcsak hazájában, hanem egész Európában elismert, mint a huszárság és a modern lovasság egyik meghatározó alakja. Nevéhez méltóan emlékeznek rá mind Franciaországban, mind Magyarországon, ahol emlékhelyek, szobrok és katonai hagyományőrző csoportok őrzik az örökségét.
