A londoni szörnyeteg egy 1788 és 1790 közötti állítólagos londoni nőtámadó volt, s az első jelentések a Szörnyről 1788-ban jelentek meg. III. György már közel három évtizede uralkodott, így a londoniak talán némi izgalomra vágytak, mert ma már azt is megkérdőjelezik, hogy létezett-e a támadó - az újságok mindenesetre bőségesen írtak a támadásokról. Mint azonban tudjuk, az újságban is lehet olykor kacsa.

Az említett áldozatok (többségük gazdagabb családból származott) szerint egy nagydarab férfi követte őket, trágárságokat kiabált és fenekükön szúrta meg őket . Egyes jelentések azt állították, hogy egy támadó térdére késeket erősítettek. A feltételezett támadó minden esetben megszökött, mielőtt a segítség megérkezett volna. Néhány nőt megvágott ruhában találtak, másoknak pedig súlyos sebei voltak. Két év alatt a bejelentett áldozatok száma meghaladta az 50-et (egyes források szerint összesen 56 nőt támadott meg).

A londoniak felháborodtak, hogy nem sikerült elfognia a férfit, sőt John Julius Angerstein filantróp 100 font jutalmat ígért az elkövető elfogásáért. Fegyveres virrasztók kezdtek járőrözni a városban. A divatot követő hölgyek rézserpenyőt kezdtek hordani alsószoknyájuk fölött, valamint voltak hamis vádak és támadások gyanús személyek ellen.

1790. június 13-án Anne Porter azt állította, hogy észrevette támadóját a St. James's Parkban, amikor szerelme, John Coleman lassan üldözni kezdte a férfit, aki hamar rájött, hogy követik. Amikor a férfi, Rhynwick Williams elérte a házát, Coleman szembeszállt vele, azzal vádolva, hogy megsértett egy hölgyet, és párbajra hívta, majd végül elvitte Williamst, hogy találkozzon Porterrel, aki elájult, amikor meglátta.

Williams tiltakozott a vád ellen, de a helyzetét tekintve ez eléggé hiábavaló volt. Beismerte, hogy egyszer felkereste Portert, de volt alibije egy másik támadásra. A bírók a ruházat megrongálásával vádolták meg Williamst, s ez a bűncselekmény a Bloody Code szerint szigorúbb büntetést von maga után, mint a testi sértés vagy a gyilkossági kísérlet. Ez némileg furcsa helyzetet eredményezett, de az angoloknál - különösen a 18. században meg kellett szokni a furcsa törvényeket.

A bíróság végül újratárgyalásra adott lehetőséget Williamsnek. Az új perben Williams védőügyvédje Theophilus Swift ír költő volt (Jonathan Swift unokatestvérének a fia), akinek taktikája az volt, hogy megvádolta Portert a jutalom beszedésére irányuló tervvel, mivel Porter feleségül ment Colemanhoz, aki megkapta a jutalompénzt.

Annak ellenére, hogy számos állítólagos áldozat egymásnak ellentmondó történeteket mesélt, és munkaadója valamint munkatársai azt vallották, hogy alibije volt a leghírhedtebb támadásra, Williamst három vádpontban elítélték, és egyenként két évre, összesen hat év börtönre ítélték. 1796 decemberében szabadult.

A történészek nemcsak azt találgatták, hogy Williams volt-e a tettes, és még azt is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán létezett-e a londoni szörny.

djp