A francia forradalom talán legismertebb áldozata volt Marie Antoinette, aki 19 évesen lett Franciaország királynéja, XVI. Lajos feleségeként.
A francia forradalom talán legismertebb áldozata volt Marie Antoinette, aki 19 évesen lett Franciaország királynéja, XVI. Lajos feleségeként.
Mária Terézia legkisebb leánya a lisszaboni pusztító földrengés másnapján, 1755. november 2-án, éppen halottak napján született, így keresztszülei, a portugál királyi pár nem tudtak elutazni a keresztelőre, Bécsbe.
Kolumbusz Kristóf 1492. augusztus 3-án indult el a Távol-Kelet felé három hajójával. A cél az volt, hogy a Santa Maria, Nina és Pinta elérje Kínát, így bebizonyítsa a kétkedőknek, hogy a Föld nem lapos, persze se a fűszerek se jöttek volna rosszul. (a képen Kolumbusz partot ér)
A korszak legjelentősebb expedíciójának ötlete már egy évtizeddel korábban felmerült a genovai hajós fejében, s támogatókat keresett a tervéhez.
Szép Fülöp, a középkor egyik leghíresebb francia uralkodója 1268 tavaszán vagy nyár elején született Fontainebleau-ben III. Fülöp és Aragóniai Izabella fiaként. Apai nagyapja az egyetlen szentté avatott francia uralkodó, IX. Lajos volt, míg anyai nagyapja Hódító Jakab aragóniai király. Sokkal érdekesebb azonban, hogy Jakab felesége, így Szép Fülöp anyai nagyanyja Magyarországi Jolánta volt, II. András magyar király leánya.
Valois Erzsébet, II. Henrik francia király és Medici Katalin legidősebb lányaként született 1545. április 2-án. A már kisgyermekként is okos, intelligens lány, hamar gyönyörű nővé serdült, aki mindenki figyelmét felkeltette. Dús fekete haja és sötét szeme az olasz ősökre utalt, kecses alakja, szép arcbőre és elegáns viselkedése pedig a francia udvart dicséri. (a képen Valois Erzsébet)
Don Juan de Austria spanyol hadvezér 1547. február 24-én született Regensburgban V. Károly német-római császár és spanyol király törvénytelen fiaként. Talán érdekes momentum, hogy éppen édesapja születésnapján született, bár az is igaz, hogy ő nem mellékhelyiségben, mint az apja.
Miguel Cervantes, akit ma regényíróként ismerünk, s főként a hallhatatlan Don Quijote szerzőjét tisztelhetjük benne, a maga korában kissé más szerepben volt ismert. (a képen a dolgozó író)
A születési idejét nem tudni pontosan, de feltehetően Miguel (Mihály) napján született 1547-ben egy kisnemesi családban. Édesanyja részéről orvosi családban született, míg az apai nagyapja jogász volt. Ez persze nem akadályozta meg, hogy Cervantes apja fizetési kötelezettség miatt börtönbe kerüljön, de végül is szabadlábra került, nemes lévén.
James Abram Garfield a második meggyilkolt amerikai elnök lett, aki valamivel több, mint fél évet töltött a hivatalában. (a képen Garfield a kabinetjével)
Az Ohio államban született Garfield 1859-61 között Ohio állam szenátora volt, majd a polgárháború kitörése után csatlakozott az Unió hadseregéhez, ahonnan 1863-ban vezérőrnagyként szerelt le.
Éppen egy fél évezrede, hogy Ferdinand Magellán egyik hajója, a Victoria kikötött a spanyolországi Sanlúcar de Barrameda kikötőjében, s ezzel az első (ismert) európai hajó lett, amely megkerülte a Földet. A portugál király támogatásával szeretette volna ezt megtenni, de végül az éppen trónra került Károly spanyol király támogatását nyerte el.
Gizella, az első magyar király feleségének édesapja, II. Henrik bajor, majd karintiai herceg már nem érhette meg lánya magyar fejedelemnévé, majd királynévé válását, hiszen már 995. augusztus 28-án elhunyt.