Az eredeti római naptárban (amelyet Romulus alkotott - ki más :) ) tíz váltakozó hosszúságú hónap volt (martius, aprilis, majus, junius, quintilis, sextilis, septemer, october, november, december), amelyek összesen 305 napot tettek ki, s ehhez csapott még 56 napot hozzá.

Numa Pompilius (ur. Kr. e. 715-673) az eddigi tíz hónap végére illesztette a januarius és februarius hónapokat.A hónapok tulajdonképpen holdhónapok voltak, 29 és 30 naposak, amelyek összesen 354 napot tettek ki, de a rómaiak babonából (nem szerették a páros számokat) hozzáraktak még egyet, így lett az év hossza 355 nap (31+29+31+29+31+29+29+31+29+29+29+28 nap). A hónap első napja volt a calare (az újhold napja) a 15. vagy 13. nap pedig az idus. Mivel ez jóval rövidebb volt, mint a valódi év, ezért kétévente beszúrtak 22-23 napot, ráadásul február 23-a után. Ez volt a mensis intercalaris vagy mercedonius, amely a konzulok hatáskörébe tartozott, így az aktuális bel- és külpolitikai hatások miatt nem mindig szabályosan alkalmazták, sőt olykor vissza is éltek vele - könnyen meg lehetett hosszabbítani valakinek a konzulságát pár hónappal, aztán ki tudja mi történik közben. Ezek az évek tehát 377-378 naposak voltak. Mivel így sem tudták pontosan meghatározni az év hosszát, bonyolult rendszert vezettek be, hogy mely években kell több, s mikor kevesebb napot beszúrni. Létrehoztak egy testületet (decemviri), amelynek az volt a feladat, hogy ezt meghatározzák. Ők azonban bizonyos (elsősorban üzleti) megfontolásból nem jól látták el ezt a feladatot, így még nagyobb zűrvazar keletkezett. Így történhetett, hogy Julius Caesar i.e. 49. január 10-én, egy ŐSZI napon lépte át a Rubicont, rendet kellett hát tenni.

Julius Caesar (pontifex maximusként, konzulként és diktátorként háromszoros felhatalmazással) miután viszonylagos rendet teremtett a politikában és a közéletben, i.e 46-ban megbízta az egyiptomi származású Szoszigenészt, hogy tegyen végre rendet a naptárban, javítsa ki azokat a hibákat, amelyek az évszázadok során felgyülemlettek. Erre azért volt szükség, mert ebben az időben már 90 napnyi eltérés volt a természet járása és a naptár járása között. Az alapnak a többszáz éve használatos egyiptomi naptárat tekintették, amely az évet 365 napban határozta meg és ismerte a szökőnap fogalmát is.

Szoszigenész munkához látott, s egy nagyon komoly számításokon alapuló rendszert vezetett be az ókori Rómában, amelyet kisebb módosításokkal ma is használunk. Ennek azonban "ára" volt, ez az év lett a "zűrzavar esztendeje" (annus confusionis), hiszen amellett, hogy beszúrta a szokásos 23 napot február 23. után, a maradék 67 napot november és december közé két plusz hónapként iktatta be, amelyekkel az év hossza jelentősen megnőtt, s mivel az év amúgy is szökőév volt, összességében 445 napból állt.

Ezzel az évszakok visszatértek a saját helyükre. A jövőre nézve úgy határozott Szoszigenész, hogy minden negyedik év legyen szökőév, vagyis 366 napos, s ezt a szökőnapot a február hónap 23. és 24. napja illesszék be. Azért oda, mert korábban ott kezdődött a szökőhónap. A szökőnapot elnevezte dies bis sextus-nek, vagyis a március 1-je előtti másodszori hatodik napnak. Ekkor lett január az első hónap, s ekkor lett a quintilisből július (Julius Caesar tiszteletére), s a napok számát 30 illetve 31 volt, kivéve a február hónapot. Ez a naptár i.e 45. március 1-től lépett életbe, mert az év kezdete továbbra is március 1. maradt.

Egy apró igazítást még Augustus is eszközölt a naptáron, hiszen Szoszigenesz nem mondta meg mely évek legyenek a szökőévek, így ő döntött arról, hogy a Város alapításának 761. éve legyen szökőév, amely egyébiránt a mai időszámításunk 8. éve volt, s így szerencsés módon (majdnem) minden negyedik év szökőév lett, ezért viszont cserébe a Julius után következő hónapot saját magáról nevezte el, így lett a Sextilis Augustus, s hogy ne legyen rövidebb, mint az előző megnövelte a hosszát 1 nappal, amelyet a februárból vett el (mert annak már úgyis mindegy), s az utána következők hosszát pedig megcserélte, a 30 napos lett 31, illetve a 31 napos lett 30 nap.
Ez korántsem volt tökéletes megoldás, de sokkal jobb és átláthatóbb volt, mint a korábbi naptárak, s tulajdonképpen a mai naptáraknak is ez az alapja. Ez a számítási mód 11 percnyivel hosszabb évekkel számol a valóságosnál, de ennek csak évszázadokkal később lett jelentősége.

Utódai is kedvet kaptak az ilyesféle névadáshoz, mert Caligula a hetedik hónapot Septembert, Germanicusra, Neró az Aprilist Neroneusra, a Maiust Claudiusra, sőt a Iuniust Germanicusra nevezte át, Domitianus a Septembert Germanicusra, az Octobert Domitianusra keresztelte, de a September volt már Antonius vagy Tacitus is. A November volt már Faustina vagy Romanus is. A legkreatívabb Commodus volt, aki minden hónapot átkeresztelt (Amazonius, Invictus, Felix, Pius, Lacius, Aelius, Aurelius, Commodus, Augustus, Herculeus, Romanus és Exsuperatius) - nos ezek nem nagyon jöttek be :)

Ez a változtatás másfélezer évig meghatározta a mindennapokat, s csak 1578-ban kellett kiigazítani, amikor is Gergely pápa kezdeményezésére újabb naptárreform történt, amelyet az olasz Aloysius Lilius és angol Christophorus Clavius csillagászok dolgozta ki, de az már egy másik történet.

 Ha érdekesnek találtad ... jövő szerdán újra találkozhatunk!

 A történelmi utazás elkezdődött, s remélem akad majd itt némi érdekes olvasnivaló is.
A képek forrása a Wikipedia Common.

DJP

 Ha tetszett a poszt, akkor kövesd a blogot :) 

Források: 

http://mek.niif.hu/04700/04744/html/naptarirendszerek0002.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Juli%C3%A1n_napt%C3%A1r