Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból

A király, aki halála előtt megjutalmazta gyilkosát

2021. április 05. - DJP

or.jpg„Olyan rangban születtem, amely nem ismer el felsőbb rendet, csak Istent, akinek egyedül én vagyok felelős a tetteimért; de annyira tiszták és megtisztelőek, hogy önként és jókedvűen beszámolok róluk az egész világnak. " - Oroszlánszívű Richárd.

Aquitániai Eleonóra és VII. Lajos francia király azért váltak el, mert a király szerint, a felesége nem volt képes fiút szülni (csak két lányuk született). Így, hosszas huza-vona után 1152. március 21-én négy főpap jelenlétében, a pápa engedélyével semmisnek nyilvánították a házasságot, mert (nyílván) akkor jöttek rá, hogy közeli vérrokonságban állnak.

Eleonóra nem igazán volt kétségbeesve, hanem azonnal üzent Henrik normandiai hercegnek, hogy jöjjön és vegye feleségül - gondolom nem minden ok nélkül üzent neki.

A herceg, aki egyébként jó tíz évvel fiatalabb volt tőle, ahogyan tudott, jött is. 1152. május 18-án, a pünködvasárnap tiszteletére, már az esküvő is megtörtént, minden pompa és ceremónia nélkül.

Ennek révén Eleonóra bekerült a magyar történelembe is, hiszen új férje nagymamája Skóciai Matild, míg dédnagymamája, Skóciai Szent Margit volt, aki egyrészt Szent István királyunk másrészt Vasbordájú Edmund unokájaként született, vagyis születendő gyermekei is leszármazottai lettek első királyunknak.

Nos, Eleonóra bizonyított a francia királynak, hiszen tizenhárom év alatt 5 fia is született, valamint három lány is. Így tehát nem nála volt kereshető a hiba ...

Richárd csak harmadik fiúként született, de születésekor már második volt, mert Vilmos nevű bátyja már korábban elhunyt, így, csak Henrik előzte meg a trónöröklési rendben.

richard-i-825349.jpg

Hatalmas (hat láb öt hüvelykes) termete a mozifilmek jellegzetes alakja, aki mindenkit legyőz, s jóságos és igazságos, igazi hős. Ezt megalapozandó, a Westminster-palota előtt egy hatalmas lovasszobor található, amely egy erős, izmos Richardot ábrázol teljes páncélzattal és fején koronával, miközben kardját győzelemre emeli. A korabeli források alapján vöröses-szőke hajú, világos szemű és sápadt bőrű volt.

Ő volt édesanyja kedvence, s bár sokat hadakozott (szó szerint is) apjával, II. Henrik is kedvelte hős fiát, akit a biztonság kedvéért azzal is zsarolt, hogy mellette álljon a harcokban, hogy Richárd édesanyját (vagyis saját feleségét) hosszú évekig fogságban tartotta. Volt rá ideje, hiszen II. Henrik az egyik leghosszabb ideig uralkodó angol király volt.

Hozzá vezethető vissza a háromoroszlános címer is, hiszen az első, 1189-ben használatos Nagypecsétjén még csak egy oroszlán volt, a másodikon már három is. Szeretett viccelődni, s egy alkalommal a szakácsot lovaggá tette, s a „Poitou grófok konyhájának hűbéri ura” címet adta neki.

Nem volt a leghűségesebb fiú (már az apjához), sem pedig közgazdasági tálentum, de az tagadhatatlan, hogy igazi katonai zseni volt, aki legendás győzelmeket aratott és szinte mindent elért, amit lehetett.

5y6a7570-1.jpg

Richárd nagyon komolyan készült a halálra, hiszen pontosan megfogalmazta már előre, hogy melyik testrészét hová temessék. Bár holtteste Fontevraud-ban nyugszik a királyi apátságban, kérésére szívét a roueni katedrálisban helyezték el, míg belsőségeit a Limousin régióban őrzik, ahol elhunyt. Fontevraud-ban nyugszik egyébként édesanyja és apja is.

1191. május 12-én dinasztikus okok miatt feleségül vette navarrai Berengáriát, aki az egyedüli olyan angol királyné, aki soha nem járt Angliában - legalábbis akkor, amikor királyné volt, mert később azért járt ott.

Bár megnősült, a nők sohasem érdekelték különösebben, s valószínűleg törvénytelen gyermeke sem maradt. Az egyetlen nő, aki érdekelte, az édesanyja volt, akit feltétlenül tisztelt. Emiatt (már a nők iránti érdektelensége miatt) egyébként sokszor felmerül, hogy talán homoszexuális vagy biszexuális volt.

Igaz, már tizenkét éves korában eljegyezték a francia király nyolcéves lányával, aki egyébként mostohatestvére volt, hiszen Alys édesapja Eleonora korábbi férje volt, de ez a terv csak arra volt jó, hogy apjának legyen egy francia rabja, huszonöt évig biztosítékként, hogy  a franciák nem támadnak ellene. A rossznyelvek szerint a lány a király szeretője lett, s gyermeket is szült neki. Később a király, János nevű fiához akarta hozzáadni, de Eleonóra ezt nem engedte.

pictures_of_english_history_plate_xxiii_death_of_richard_the_first.jpgRichárd, Oxdordban született (csakúgy, mint János öccse), de nem biztos, hogy beszélt angolul, vagy ha igen, akkor francia akcentussal, hiszen édesanyja franciául beszélt vele.

1199 március 25-én kora este a várostrom során, egy számszeríjból kilőtt nyílvessző eltalálta a bal vállát, s a seb elfertőződött. Két hétig szenvedett, s közben édesanyja odaért, így végül, 1199. április 6-án az ő karjaiban halt meg.

Richárd, halála előtt pár nappal, maga elé idéztette az őt eltaláló Bertran de Gurdun (vagy John Sabroz, esetleg Pierre Basile - krónikája válogatja) nevű fiút, s megbocsátott neki, sőt még pénzt (100 shillinget) is adott a számára, azonban a halála után egy Mercadier nevű kapitány elfogatta a fiút és kivételesen kegyetlen módon kivégezték.

2018-ban eladásra került az a kastély, ahol a király meghalt, s a Bordeaux-tól másfélszáz kilométernyi távolságban, északkeletre található Châlus-Chabrol körülbelül 1 millió euróért megvásárolható volt, a 15 szobával és a hihetelen kilátással.

DJP

A bejegyzés trackback címe:

https://hi-sztori.blog.hu/api/trackback/id/tr3316490640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vuvuvu2 2021.04.06. 19:10:37

Ennek révén Eleonóra bekerült a magyar történelembe is, hiszen új férje nagymamája Skóciai Matild, míg dédnagymamája, Skóciai Szent Margit volt, aki egyrészt Szent István királyunk másrészt Vasbordájú Edmund unokájaként született, vagyis születendő gyermekei is leszármazottai lettek első királyunknak.

ez nem igaz. ez egy hiedelem, semmilyen történelmi bizonyíték nincs rá, történelmi legenda! vagy inkább téveszme!
ha ez így lett volna nem halt volna ki az Árpád-ház! tessék utánaolvasni alaposan idegen nyelvű anyagokban is, nemcsak magyar romantikus irományokban! Skóciai Szent Margit származása teljességgel bizonytalan, többek között több kelet-európai történész foglalkozott a kérdéssel, a magyar származás az egyik legkevésbé valószínű teória.

DJP 2021.04.06. 19:15:06

@vuvuvu2: Szerintem nincs igazad, a Margit első életrajzát író krónikás (akinek szamélyes tapasztalati voltak a gyermekeivel, pl. Róbert nevű fiának közeli barátja volt) szerint magyar és angol királyi származása volt. A legtöbb angol krónika szerint Margit anyja a német császár rokona és/vagy a magyar király lánya. Nos a két említett nagyszülő Gizella (aki a német császár vérrokona volt) és Szent István.
De nem muszáj elhinni - én még nem találtam olyan forrást, amely hitelt érdemlően cáfolta volna ezt, olyat viszont igen, amely ezt erősítette - s nemcsak magyar forrásokban.
De nem szándékozom erről most itt vitázni - pár hét múlva lesz itt egy poszt erről ... ha érdekel, akkor majd elolvasod.

Anselmo 2021.04.06. 19:27:48

Mellesleg a kedves papa és Eleonóra voltak a Plantagenet dinasztia alapítói - ezt akkor ők még nem tudhatták, hogy Anglia királyainak generációit adják majd.
És mérget vehetünk rá, hogy Ricsi nem tudott angolul, lényegében egy francia nemes volt, akinek Angliában is voltak részvényei.

DJP 2021.04.06. 19:29:36

@Anselmo: Valamelyest biztosan tudott, de nem az volt az első nyelve, sem a második :)

sbartha 2021.04.09. 16:45:06

@vuvuvu2: Ne keverd a dolgokat! Ha az 1301-es kihalásra gondolsz, akkor az CSAK a férfiágra vonatkozott. Női ágon még sok leszármazott volt. Pl. Károly Róbert nagyanyja Árpád-házi Mária nápolyi királyné volt, aki V. István lányaként látta meg a napvilágot.

vuvuvu2 2021.05.01. 22:04:27

tessék sz. idegen nyelven is utánaolvasni, nemcsak magyar forrásokban. csak az dokumentált hogy hol született Sk.Szt.M. az hogy ki volt az anya személye, nem! több teória is van erre nézve, az egyik a magyar uralkodóházi teória, ami egyébként az egyik legkevésbé alátámasztott, dokumentáció hiányában. több nem magyar középkorkutató is foglalkozott a kérdéssel, és nincs egyértelmű bizonyíték a magyar származásra vonatkozóan. tehát ismétlem: 1/ függetlenül attól mi a helyzet az Árpád-ház kihalásával, nincs hiteles dokumentum arra, ami alátámasztja hogy Sk.Szt.M. magyar uralkodói házból/magyar anyától született, 2/ idegen nyelven is tessék sz. olvasni, nemcsak a magyar hiedelmek lexikonában!

DJP 2021.05.01. 22:07:27

@vuvuvu2: Már korábban leírtam a véleményem. De ettől Te meg azt hiszel amit akarsz.

Bandibacsi34 2021.06.14. 09:52:25

@vuvuvu2:
1, Manapsag mar DNS(angolul DNA) vizsgalatokkal is jol meg lehet hatarozni, hogy ki kitol szarmazik(a kerdes mennyi evre visszamenoleg lehet DNS-t vizsgalni(megfagyott mammut vagy borostyanba zart bogar eseten evmilliokra visszamenoleg is).
2. Anyai agon(vagy inkabb nem egyenes agakon) meg mindig vannak Arpadhazi leszarmazottak.
Mas: a francia kiraly rajtakapta Eleonorat a sajat nagybatyjaval a masodik keresztes hadjarat idejen(Even before the Crusade, Eleanor and Louis were becoming estranged, and their differences were only exacerbated while they were abroad. Eleanor's purported relationship with her uncle Raymond,[20] the ruler of Antioch, was a major source of discord. Eleanor supported her uncle's desire to re-capture the nearby County of Edessa, the objective of the Crusade. In addition, having been close to him in their youth, she now showed what was considered to be "excessive affection" towards her uncle. Raymond had plans to abduct Eleanor, to which she consented.[21]) de csak kesobb valt el. Eleonora joval gazdagabb es hatalmasabb volt, mint a francia Capeting kiraly, igy II Henrik szamara igeretes feleseg volt(egyebkent kesobb vele is politikai okokbol(Eleonora nem akarta beolvasztani Aquitaniat) veszett össze.
süti beállítások módosítása