Leghíresebb lovagkirályunk I. Béla magyar király és Richeza lengyel fejedelmi hercegnő másodszülött fiaként született 1040 körül és közel húsz éves uralkodása alatt az egyik leghíresebb magyar királlyá vált.
Apja halála után mind a bátyja, mind ő elismerték unokatestvérüket, Salamont (I. András fiát) törvényes királyuknak, s közel egy évtizedig békében éltek egymással.
Ekkortájt Salamon tízéves lehetett, s tulajdonképpen az ország főemberei uralkodtak helyette.
Néhány év múlva egyre inkább szembehelyezkedett a családdal, így 1074-ben Géza (László bátyja) döntő vereséget szenvedett, így Géza lett a király, aki azonban három év múlva hirtelen elhunyt.
A trón birtokosa így (a magyar főurak kívánalma szerint is) László lett, aki azonnal hozzáfogott az előző évtizedek trónharcai által szétzilált ország rendbetételéhez.
Már 1077-ben kiadta a legkorábbi törvénykönyvét, amelyben a magántulajdon védelmét helyezte előtérbe, s minden tulajdon elleni bűncselekményt keményen megtorolt. Mindezt még két törvénykönyv követte, amelyek a későbbi évszázadokban is fontos szerepet játszottak. E törvénykönyvekben jelent meg először hivatalos iratban a nemes (nobilis) kifejezés is.
Az emberi élet kevésbé volt értékes, hiszen a gyilkos csak vagyonelkobzásra ítéltetett, és ismerte a kollektív büntetés fogalmát is. Ezen törvényeknek következtében az országban csökkent a bűncselekmények száma és megszilárdult a hatalma.
Uralkodása első évtizedében sokak személyben tulajdonképpen ellenkirály volt, hiszen élt még a bátyja által legyőzött Salamon, aki IV. Henrik német-római császár segítségével az ország nyugati részén szállt meg területeket. Próbált Salamonnal egyezkedni, de az eredménytelen tárgyalások után fegyveresen lépett fel ellene.
Salamon végül lemondott a trónról és a koronát átadta Lászlónak, aki biztos jövedelmet biztosított a számára. László törvényes uralkodóvá vált, amelyet az is mutat, hogy VII. Gergely pápa már egy 1079. március 21-i levelében a magyarok királyának nevezi, bár az is igaz, hogy ez a pápa eléggé komoly harcot folytatott a császár ellen.
Salamon nem tudott nyugodni, a 1082-ben összeesküvést szőtt ellene, azért László végül a visegrádi várba záratta, ahonnan végül az 1083-as szentté avatásokkal kapcsolatos amnesztia során szabadult.
Salamon a besenyőkhöz ment, akik 1085-ben betörtek az országba, de a király kiűzte őket az országból.
László ekkor támogatta a császár ellenfeleit, s húszezer lovast ígért egy esetleges trónharc esetére. A pápa halála után azonban kivonta magát a pápai és császári hatalom küzdelmeiből, amelynek elsődleges oka az volt, hogy pár hónappal korábban Salamon is elhunyt, így már nem kellett a német belügyekbe beleavatkoznia. Ennek eredményeképpen serege nem volt lekötve, így újabb területeket hódíthatott meg, amelyet a Magyar Királysághoz csatolt. Elsőként Horvátország felé fordult, ahol éppen trónharcok dúltak, mert László sógora Zvonimir horvát király törvényes fiú örökös nélkül halt meg. Miközben ő elfoglalta Szlavóniát, ellenfelei Petar Svacicot koronázták horvát királlyá, így nem sikerült teljes a Horvátországot meghódítania.
II. Orbán pápa sérelmezte ezt a hódítást, ezért László kiegyezett IV. Henrikkel, aki cserébe elfogadta a magyarok terjeszkedését. Terjeszkedni próbált dél felé a Bizánci Birodalommal szemben is, seregei váltakozó sikerrel harcoltak.
A Képes Krónika szerint 1095 húsvétján nyugati követek érkeztek a királyhoz, akik keresztes hadjárat vezetésére kérték a királyt, aki azonban már nem tudott ennek eleget tenni, mert 1095. júliusában a cseh-magyar határ közelében súlyosan megbetegedett, s 29-én meghalt.
Halála előtt Álmos herceget nevezte meg örökösének. Ennek oka az volt, hogy (a jelenlegi adatok alapján) csak két leánya született feleségétől Rajnai Adelhaidtől. Ismertebb lánya, Piroska, Komnészosz II. János bizánci császár felesége lett, aki az átkeresztelkedés után az Eiréne nevet kapta, s halála után őt is szentté avatták.
Összesen nyolc gyermeke született, s legkisebb fia majdnem négy évtizedig ült a bizánci trónon, s fontos szerepet játszott a magyar történelemben is. Másik leánya (talán Zsófia nevű) Jaroszláv volhínai fejedelem felesége lett. Talán voltak még egyéb gyermekei is, de bizonyosan lányok, ezért lett örököseként megjelölve bátyja kisebbik fia. Végül mégsem Álmos lett a király, hanem bátyja, Kálmán, aki aztán Európa egyik legműveltebb uralkodója lett.
László király 1083-ban szentté avattatta az államalapító István királyt, annak fiát Imre herceget és Gellért püspököt, két zobori remete (András és Benedek) társaságában. Ennek a tiszteleten kívül bizonyára külpolitikai indíttatásai voltak, hiszen ezzel fejezte ki elkötelezettségét a kereszténység felé, amellett, hogy megbocsátott a nagyapját megvakíttattó magyar királynak.
Uralkodása elején, részben kényszerűségből a pápa uralmát támogatta a császári uralommal szemben, de számtalan gregoriánus elvvel nem értett egyet. Saját magát tekintette a magyar egyház vezetőjének, s később sem ismerte el a pápa hűbéruraságát Horvátországban sem. Pápai engedély nélkül alapította a zágrábi egyházmegyét és egyébként is erősítette a magyar egyház függetlenségét. Ezen viták ellenére a Szentjobbi-apátság felszentelésén megjelent a pápai követ is, valamint egy francia monostor vezetője is.
A krónikák szerint Isten atlétája (ahogyan a korban nevezték) hatalmas termetű és hatalmas erejű férfi volt, aki még ötvenéves korában is megőrizte testi erejét. A csatákban mutatott bátorsága és taktikai jártassága révén a katonái között nagyon népszerűvé vált és a katonai erények mellett Hartvik püspök elismerően írt a király erkölcsösségéről, erényességéről és mély vallásosságáról is. Már életében is legendák szőtték át tetteit, s a nép szentnek, a lovagok példaképnek tekintették. Ennek kiteljesítése volt, amikor 1192-ben III. Béla pápai jóváhagyással szentté avattatta.
Így lett a későbbi korok lovageszménye, akit Károly Róbert és Nagy Lajos magyar királyok, de még Luxemburgi Zsigmond is a példaképének tekintett.
