Piroska (vagy Prisca) vagy ahogyan Bizáncban ismerték Eiréne, Szent László magyar lovagkirály elsőszülött lányaként született Esztergomban 1088-ban. Eredeti nevét arról a vértanúról kapta, aki Szent Pál első híve volt Rómában.
Egy névtelen bizánci történetíró szerint „boldog szülőktől, nyugati császároktól származott: pólyás korától kezdve, mint a nemes növények, elárulta és jelezte, hogy idővel milyeneknek fognak mutatkozni sajátságai, mert mindjárt telve volt minden illemmel és bájjal, s dús testi és lelki szépségtől tündöklött.”
Kétéves volt, amikor édesanyja, Adelhaid elhunyt, majd 1095. július 29-én édesapját is elvesztette. A hétéves kislány, a Szent Lászlót királyként követő unokabátyja és gyámja, Könyves Kálmán udvarában élt közel tíz évig.
A megelőző fél évszázadban a két ország (a Magyar Királyság és a Bizánci Birodalom) sokszor összecsapott egymással, majd látványos diplomáciai kiegyezések voltak. Ennek akart véget vetni Kálmán azzal, hogy férjhez adta gyámleányát.
Piroskának tehát dinasztikus okokból férjhez kellett mennie Komnenosz János bizánci társcsászárhoz, aki az utókortól kiérdemelte a Szép melléknevet (annak ellenére, hogy alacsony, sötét bőrű és elég csúnya ember volt). Az apja és anyja minden tekintetben meg volt elégedve a menyasszonnyal, hiszen egy történetíró szerint „Amikor a dicső és kegyes császárok és házastársak, Alexiosz Komnénosz és Eiréné (János anyja) szép és jellemileg kifogástalan leányt kerestek, és őt találták olyannak, aki minden tekintetben gazdag szépségekben, feleségül adták Istentől ajándékozott sarjukhoz, bíborbanszületett Jóannész császárhoz.”
Ehhez a házassághoz azonban át kellett térnie az ortodox vallásra, amelyben az Eiréne (vagyis Irén) nevet kapta, amely anyósa keresztneve is volt. Ez a név szimbolikus jelentőségű Bizáncban, hiszen egyike volt Isten attribútumainak - Béke (Eiréné), Bölcsesség (Sophia), Hatalom (Dünamisz). Férje később közel negyedszázadon keresztül uralkodott egyedül, s a korszak egyik legnagyobb hatású uralkodója lett - mértékletes, igazságos, vallásos, bőkezű és nagyon népszerű volt - ebben sokat köszönhetett feleségének, ahogyan Malcolm skót király is Skóciai Szent Margitnak vagy Hódító Jakab aragóniai király Jolánta magyar királylánynak.
(Persze ez sem volt egyszerű, mert anyja inkább a nővérét Anna Komnénét és annak férjét, Niképhoroszt látta volna szívesen a trónon, de végül is nem így alakult, amelyben szintén elévülhetetlen érdemei voltak a magyar feleség népszerűségének.)
A házasságukból összesen nyolc gyermek született, akik közül Alexiosz apja mellett társcsászár, míg Mánuel majdnem négy évtizeden keresztül egyedüli uralkodó volt, akivel olykor meggyűlt a magyar királyok baja is, ahogyan ezt az 1167-es zimonyi csata is jól példázta.
A császárné sűrűn fogadott udvarában szentföldi zarándokokat, s számtalan küldöttet Magyarországról is. Sok esetben közvetített a Magyar Királyság és a Bizánci Birodalom között a vitás ügyekben.
Kevés szerepet játszott a konkrét kormányzásban, főként gyermekei nevelésének szentelte magát. Ennek ellenére számtalan népjóléti intézkedést hozott, s ő alapította 1124-ben a Pantokrátor-kolostoregyüttest, Bizánc egyik legfontosabb kolostorát a hozzáépített 50 ágyas kórházzal együtt.
Ez magában foglalt három templomot, két szerzetesi kolostort, idősotthont, rokkantmenhelyet, árvaházat és 5 kórtermet. Ez minden társadalmi réteg számára nyitott volt. A császárné aktívan részt vett az épületek tervezésében is, és Xénia néven belépett a kolostor szerzetesnői közé is.
Sajnos az épületegyüttes teljes felépülését, s a kolostor felszentelését már nem élhette meg, hiszen miközben elkísérte férjét egy hadjáratra, 1134. augusztus 13-án elhunyt, a felszentelés pedig csak 1136-ban történt meg. Ennek ellenére mindenféleképpen korszakalkotó volt a tevékenysége, hiszen ez a kórház lett a későbbi évszázadok minta(köz)kórháza.
Az iránta való tiszteletet mutatja, hogy a vallási, politikai és építészeti szempontból is kiemelkedő jelentőségű Hagia Sophia-ban található meg a mozaikképe, amely még életében, 1118-ban készült. Sokan őt tartják a legnagyobb, legszentebb és legtiszteltebb császárnénak, aki szépségével is kiemelkedett kortársai közül.
Férje szerint halálakor „Magával vitte lelkem felét”.
Nyughelye a Pantokrator-kolostor Szent Mihály-templomában, a Komnénosz-dinasztia temetőkápolnájában volt. Zöld márványból készült szarkofágja azonban jelenleg a Hagia Sophia előcsarnokában áll. Sírfeliratát Theodórosz Prodromosz nagy bizánci költő írta.
Apjához hasonlóan őt is szentté avatták - előbb az ortodox egyházak tisztelték szentként, majd ezt átvette a római és görögkatolikus egyház is.
