A francia forradalom és a Bastille szinte elválaszthatatlan egymástól, hiszen tulajdonképpen itt kezdődött a forradalom. (a képen a Bastille bevétele)

A Bastille fénykorában valóban hírhedt hely volt, ahová olykor olyan foglyokat is bezártak tárgyalás nélkül, akik egyszerűen nem voltak szimpatikusak az uralkodónak.

Ide került többek között Voltaire is, aki 1726-ban azért került be a börtönbe, mert megsértett egy nagyhatalmú fiatal nemest, akinek megvoltak a szükséges összeköttetései. A francia filozófust csak akkor engedték szabadon, amikor beleegyezett, hogy Angliába megy száműzetésbe.

A Bastille eredeti neve 1357-ben még Bastille Saint-Antoine volt, amelyben a "bastille" szó erődítményt jelentett. Párizs lakói azonban nem sokára már csak rövidített néven, Bastille-nek nevezték.

V. Károly aztán a százéves háború közben egy hatalmas, nyolctornyú épületté alakította át, hogy Párizs keleti oldalát védje. (a képen a Bastille építése a 14. században)

Az már csak a véletlen furcsa játéka, hogy a Bastille első lakója Hugues Aubrot volt, aki korábban Párizs prépostjaként (polgármestereként) a Bastille építéséért felelt. Megvádolták eretnekséggel és szodómiával is, de a valódi ok az volt, hogy a zsidó lakosságot is meg akarta védeni. A prépostot halálra ítélték, de király végül életfogytiglan tartó börtönbüntetésre változtatta az ítéletet. A nép azonban betört a Bastille-ba és kiszabadította Aubrot-ot. Felkérték vezetőjüknek, amit ő elfogadott, majd szépen lassan eltűnt.

Ekkortájt a Bastille 22 méter magas és 2 méter vastag falu tornyokból állt, amelyeket 3 méter széles falak kötöttek össze, s a tornyoknak becenevei is voltak. (a képen a Bastille 1715-ben)

A 17-18. században a börtön körül lassan megépült Saint-Antoine, mint Párizs külvárosa. A városiak a börtön külső udvarán árulhatták a portékáikat, de borbélyok vagy suszterek is dolgoztak itt. Az emberek tulajdonképen szabadon járhattak-kelhettek. Az építményt egy hatalmas vizesárok vette körül, amelyben nagyon sok baleset történt, mert a sétány és a vizesárok között nem volt korlát.

A Bastille tornyai négyemeletesek voltak, a lakosztályok pedig 5 méter átmérőjűek és 4 méter magasak voltak. A legfelső emeleten egy nyolcszögletű, kalottának nevezett szoba volt, amelyben csak a szoba közepén lehetett felállni, s ahol ráadásul nyáron nagyon meleg, télen nagyon hideg volt.

A többi szoba azonban, amelyekhez három lépcső vezetett fel, meglehetősen kényelmes volt - fehérre meszelt mennyezet, téglapadló és nagy ablakok jellemezték őket. A szobákat kandalló vagy kályha látta el meleggel.

A tornyok alagsorában volt egy föld alatti szoba, amelyek igazi börtönök voltak - nedvesek, penészesek, de ezeket a 18. században betiltották. Olykor azonban egy-egy fogoly megfékezésére később is használták.

A zord hírnév egy Constantin de Renneville nevű adóbeszedő emlékirataiból (a fenti képen) eredeztethető aki 11 évig volt a börtön foglya, a hollandok számára történő kémkedés miatt. Renneville azt állította, hogy nedves szalmán aludt, s patkányokkal osztotta meg celláját, ráadásul csak kenyeret és vizet kapott.

Az állításait azért nehéz ellenőrizni, mert a foglyoknak titoktartási esküt kellett tenniük a szabadon bocsátás előtt. Persze ez nem akadályozta meg a volt rabokat, hogy beszéljenek. Azonban kínzásokról még ők sem beszéltek vagyis vélhetően nagyon ritka lehetett.

A 17. században aztán Richelieu bíboros hivatalos állami börtönné változtatta, de a foglyok jórészt a nemesség tagjai közül kerültek ki, akik hazaárulás vagy kémkedés miatt kerültek ide. Így a rabok a Bastille-ban jó életet éltek. A király még juttatást is adott nekik, de a vagyonosok foteleket, könyveket vagy személyes tárgyakat is beszerezhettek. (a lenti képen a Bastille 1789-ben)

Néhány rab a cellát is díszítgette, s olyan is volt, aki unalmában művészien kifestette a falakat, azért a Bastille kormányzója folyamatosan cserélgette a cellákat, hogy minél több helyiséget kifessen. A rabokhoz látogatók is érkezhettek, sőt olykor néhány nap szabadságot is kaptak, amikor a közeli városokba is kirándultak. Sok fogolynak voltak háziállatai, de sokszor vacsorázhattak a kormányzóval is. Az étkezésük is kiváló volt, hiszen ínyenc ételeket fogyaszthattak, s bort, pálinkát, sört, kávét és cukrot is kaptak, ahogyan dohányt is. De Sade márki feljegyzése alapján 1789-ben az egyik alkalommal csokikrémmel, gesztenyével töltött csirkét és szarvasgombás jércét szolgáltak fel.

A napjaikat zenéléssel, hímzéssel vagy kötögetéssel töltötték, de a kártya, backgammon és sakk is divatos volt. Volt akinek biliárdasztal volt a szobájában, más szerette az asztalosmunkát.

A Bastille leghíresebb foglya egyértelműen a "vasálarcos férfi" (a fenti képen) volt, aki 1698. szeptember 16-án érkezett a börtönbe. A kormányzóval érkező magas, szőke vagy őszes hajú férfi arcát azonban nem vasból készült maszk, hanem fekete bársonyból készült maszk takarta.

A legjobb szobába helyezték el, s az őrök határozott utasítást kaptak, hogy jól bánjanak vele. Soha nem találkozhatott senkivel és sem szóban, sem írásban sem kommunikálhatott senkivel.

A maszkos férfi 1703. november 19-én egy rövid betegséget követően elhunyt, s mindenét elégették. A szobájának a falait lemeszelték, s még a padlólapokat is kicserélték, hogy ne hagyjon semmilyen írást hátra. A következő nap a közeli Szent Pál-templom temetőjében temették el, M. de Marchioly néven.

Egyesek szerint Franciaország marsallja vagy Oliver Cromwell, esetleg Moliere vagy a 72 évig uralkodó XIV. Lajos eltitkolt ikertestvére volt. Ez utóbbiról írt Alexandre Dumas is, s ezt terjesztették Napóleon hívei is, akik szerint a fogoly maga XIV. Lajos volt, akit egy csaló váltott fel a trónon. A Napkirály aztán feleségül vett egy nőt a börtönben, aki megszülte Napóleon ősapját, így a hős hadvezér Napóleon a Napkirály leszármazottja lenne.

A 18. század végére a Bastille-ban évente átlagosan 16 foglyot tartottak, jellemzően rövid ideig. A Bastille fenntartása nagyon költséges volt, hiszen orvosok, vegyészek, papok és egy szépen fizetett kormányzó is terhelte a büdzsét. A katonai jelentősége sem volt igazán komoly, így a kormány a lebontását tervezte.

Így a régmúlt dicsősége már homályba veszett 1789-ben, s a forradalmárok nem azért támadták meg mert börtön volt, sem azért mert az abszolút királyi hatalom jelképe volt. A támadás egyetlen, s valódi oka az a 250 hordó puskapor volt, amelyet két nappal korábban, 1789. július 12-én szállítottak oda a Párizsi Arzenálból.

A nevezetes támadás idején a Bastille-ban összesen hét fogoly volt - négy hamisító, két őrült és egy fiatal nemes, akit a családja vérfertőzéssel vádolt. Őket sem szabadították ki, hanem egy elmegyógyintézetbe kerültek.

XVI. Lajos ráadásul kifejezetten megtiltotta a kínzást, s a forradalmárok sem találtak kínzóeszközöket. Cellába zárva két őrültet találtak, akiket a saját biztonságuk miatt zártak be. A királlyal és családjával aztán már korántsem bántak ilyen kesztyűs kézzel a forradalmárok.

Persze nem sokkal korábban egy igen illusztris fogoly volt a Bastille-ban - Donatien Alphonse Francois vagyis Sade márki. A szexuális kegyetlenkedéseiről híres francia arisztokrata az anyósa miatt került börtönbe.

1789 áprilisában már zavargások törtek ki, amelyek egyre hevesebbek lettek, így júniusban a börtön kormányzója már kevesebb sétát engedélyezett a foglyoknak. A márki ezt szóvá tette, s egy megafont készített, amellyel a Bastille-on kívüli embereknek kiabált ki: "Mészárolják a foglyokat, jönnötök kell és ki kell őket szabadítani"

A kormányzó hamar megunta a márki akcióit, így július 4-én éjjel átszállíttatta Charentonba, ahol elmegyógyintézet működött. A börtönben azonban ott maradt a márki '"A szodoma 120 napja" című regénye, amely pergamenlapokra íródott, amelyek egy 40 láb hosszú tekercset alkottak.

A brutalitást és szexuális kínzást bemutató művet a forradalmárok megtalálták és hamar híressé vált. Az eredeti példányt a közelmúltban 10 millió dollárért vásárolták meg.

A nép nagyobb része meg akarta tartani a Bastille-t, de az egyik támadó, Pierre-Francois Palloy (a fenti képen), aki egy építőipari cég tulajdonosa volt, lehetőséget látott a Bastille köveiben. Meggyőzte a döntéshozókat, hogy hagyják lerombolni, majd a kövekből és gipszből börtönmodelleket készített. Egy részüket eladta, más részüket reklámajándékokként használta. (a képen a Bastille bontása)

djp

A Place de la Bastille-on egy bronzoszlop hirdeti a júliusi forradalom dicsőségét, amely azonban az 1830 júliusi forradalom.