A tizenhetedik században egy karmelita apáca, Élisabeth-Baptiste azt mondta a társainak, hogy álmában látta, hogy a Compiègne-i kolostor összes apácája fehér ruhában, pálmalevéllel kezében a mennybe száll, a keresztény vértanúság jelképeként. (a képen Compiègne)

Azt is mondta, hogy az Úr megjövendölte számára a kolostor apácáinak sorsát.

Amikor a francia forradalom kitört, a a compiègne-i karmeliták közössége 21 apácából állt, akik munkából és imádságból élnek. Mindannyian ismerték az egyévszázaddal korábbi jóslatot, de még a mártíromság sem riasztotta el őket.

Amikor augusztus 26-án elfogadták az Emberi és Állampolgári Jogok Nyilatkozatát, abban már szerepelt a vallással kapcsolatban egy árnyékolt fenyegetés.

" Senkit sem szabad a véleménye miatt zaklatni, még a vallásosakat sem, mindaddig, amíg azok megnyilvánulása nem zavarja a törvényben meghatározott közrendet "

Október 6-án arról született döntés, hogy az egyház földjeit elkobozták megoldandó Franciaország problémáit. 1790. február 13-án elrendelték a segítő és tanító rendel kivételével az összes egyházi rend feloszlatását, majd július 12-én életbe lépett a papság polgári alkotmánya, amely papi tevékenységet az állam ellenőrzése alá rendeli.

A februári döntés még a helyén hagyta a compiègne-i karmelitákat, bár a kolostor állami birtokba került, s állami nyugdíjat ígért az apácáknak.

A kolostor vezetője, Thérèse de Saint-Augustin 1792 húsvétján emlékeztette a társait Élisabeth-Baptiste álmára, s úgy döntöttek, ha kell az életüket adják - vértanúsági fogadalmat tettek.

1792. augusztus 15-18 között az állam már az összes vallási gyülekezet feloszlatását kimondta, kivétel nélkül és zéró toleranciával.

Alig egy hónap múlva, szeptember 14-19. között a hatóságok kiutesították a compiègne-i karmelitákat, akik levetették papi ruhájukat és visszatértek a civil életbe.

Nem sokkal később Thérèse nővér néhány család segítségével megszerzett négy egymással összefüggő házat, ahová a 21 nővér beköltözött és folytatta a korábbi közösségi életéhez.

1794 májusában Compiègne városában ellenforradalmárok miatt elkezdték a várost átkutatni, s június 22-23-án a csendőrök átkutatták az apácák otthonait is. Mivel nem voltak hajlandóak a rendi fogadalmat feladni, letartóztatták őket vallási fanatizmus miatt.

A 21 apáca közül hárman éppen a városon kívül voltak, ketten elhunytak, így összesen 16 főt fogtak el. Közöttük volt Thérèse nővér is, aki előző nap érkezett vissza Párizsból.

Az apácák július 12-én érkeztek meg a Conciergerie-be abban a fehér ruhában, amelyben később kivégezték őket.

A per másnap kezdődött, s biztosra mentek, mert ügyvédjük nem lehetett, így a tisztességes védekezés nem adatott meg nekik. Kissé ironikus volt, azonban, hogy a 26 napos közös fogságuk alatt újra együtt lehetettek és együtt imádkozhattak, így lélekben megerősödtek.

A bíró hamar meghozta az ítéletét, hiszen az apácák hiába tettek két éve hűségesküt, mivel visszatértek a rendbe, így fanatikusok vagyis lázadók lettek. " ellenforradalmi tanácsokat hoztak létre, és továbbra is az ő törvényeiknek megfelelően éltek. szuverén és felettesük (Isten) előtt".

Július 17-én 18 órakor a csendőrök megálltak a börtön előtt, ahol az apácákat megbilincselték és elindultak a kivégzés helyszínére. Két óra telt el.

Az apáca látomása így ekkor teljesedett be, amikor 1794. július 17-én egy szekér állt meg a Place du Trône-Renversé (ma Place de la Nation ) közelében, ahonnan a katonák elűzték a tömeget, hogy egy csoport fehér ruhába öltözött nő le tudjon szállni.

A vérpadon Charles-Henri Sanson hóhér várta őket, s minden készen állt a fanatizmussal és lázadással vádolt 16 compiègne-i karmelita kivégzésére.

A kivégzésre váró apácák bátran néztek szembe a halállal és folyamatosan énekelve várták a kivégzést.

A Te Deum és a Veni Creator éneklése közben még a sokat látott hóhér is kissé zavartan álldogált.

Este 8 óra körül már jelentős tömeg gyűlt össze és készültek a kivégzésre.

Az első áldozat a huszonnyolc éves Constance de Jésus nővért, aki Thérèse de Saint-Augustin főnökasszony lába elé térdelt. Imádságra összekulcsolt kézzel engedélyt kér a halálra, Thérèse rámosolyog, Constance pedig átadta magát a hóhérnak, s a Laudate Dominumot szavalta.

Az ő halálával megkezdődött a 16 apáca karmelita vértanúsága. A szokásoktól eltérően a tömeg is csendes volt, hiszen nem minden nap találkoztak azzal, hogy apácát, sőt apácákat végeznek ki.

Ezt a bizarr szertartást még 14 alkalommal megismételték, mindenki Thérèse nővértől kért és kapott engedélyt a halálra.

Marie Henriette de la Providence nővér halála után Thérèse nővér is felsétált a lépcsőn és a guillotine-ba helyezte a fejét.

A karmeliták fejét és testét egy tömegsírba dobják a Picpus temetőben, 128 másik elítélt férfi maradványaival együtt. Az ő haláluk azonban valamit megváltoztatott, mert tíz nappal később Robespierre és más jakobinus vezetők kerültek letartóztatásra, akiket szintén kivégeztek - tárgyalás nélkül.

A három megmenekült nővér közül Marie de l'Incarnation volt, aki az egész életét arra áldozta, hogy minden dokumentumot összegyűjtsön és minden tényt megörökítsen.

1906. május 27-én IX. Pius pápa megkezdte a karmeliták boldoggá avatását, amelyet Ferenc pápa jóváhagyott, s lassan következik a szentté avatás.

djp