Az Angevin-uralkodók egyik őse, aki Anjou grófja, majd Jeruzsálem királya lett, több ponton is kapcsolódik a magyar történelemhez is. (a képen Fulk)
Angers-ben született, s apja halála után, 1109-ben Anjou grófja lett, V. Fulk néven. Egy év múlva feleségül vette Ermengarde Maine grófnőt, így Maine megye felett is megerősítette a hatalmát. Fulk akkortájt még I. Henrik angol király nagy ellenfele, s VI. Lajos francia király támogatója volt. Később viszont szövetkezett Henrikkel, amelynek az egyik formális megerősítése volt, hogy Henrik fia, a trónörökös Vilmos Adelin, feleségül vette Anjou Matildát, Fulk lányát.
Ehhez persze némi adalék, hogy Vilmos Adelin édesanyja Szent István magyar király dédunokája, Skóciai Szent Margit leánya, Skóciai Matilda volt.
Mindez nagyon jó is lett volna mindenkinek, de a trónörökös herceg egy hajószerencsétlenségben elhunyt 1120. november 25-én. Két évvel korábban Henrik felesége, Skóciai Matilda is elhunyt, így újabb fiút nem várhatott, ráadásul amikor rávette magát, hogy újra megnősüljön, a második házassága gyermektelen maradt.
Henriknek az elhunyt fián kívül (a számos törvénytelen mellett) egyetlen törvényes gyermeke volt, Matilda, aki éppen ekkor német-római császárné volt, aki természetesen szintén Szent István magyar király leszármazottja volt.
Közben azért Henrik és Fulk között a szövetség megmaradt, de jó lett volna megerősíteni, így az angol királynak kapóra jött, hogy Matilda férje, V. Henrik német-római császár elhunyt - örökös nélkül. Matilda így apja kérésére/parancsára hazatért.
Persze Fulk sem volt tétlen, hiszen 1127-ben követek éreztek hozzá II. Balduin jeruzsálemi királytól, akinek nem voltak fiai, s lányát, Melisendét jelölte ki utódjának, s a lány Fulknak szánta feleségül.
Fulk ekkor már egy gazdag nemesúr és keresztes lovag volt, tapasztalt katonai parancsnok és özvegy is - minden tekintetben megfelelt a királynak, s lánynak is. Fulk azonban nemcsak férj, hanem király is akart lenni, s Balduin végül ebbe is beleegyezett.
Miközben a jeruzsálemi trónról egyezkedett, a fia, Geoffrey és Henrik lánya, Matilda, 1128-ban összeházasodtak, bár a lány egy évtizeddel idősebb volt.
Egy év múlva aztán, 1129. június 2-án Fulk feleségül vette Melisendét, majd hamarosan megszületett a későbbi III. Balduin.
Melisende apjának halálával Fulk vette át a kormányrudat, bár voltak nehézségei, mert kevesebb tekintélye volt, mint elhunyt apósának. Miközben Fulk a királyságában hadakozott, megszületett unokája, a későbbi II. Henrik angol király, majd meghalt I. Henrik és Angliában polgárháború tört ki. Matilda az ország első uralkodónője lett, majd Blois István ragadta magához a hatalmat, de végül (István halála után) Matilda fia, II. Henrik lett a király, az első Angevin-uralkodó.
Közben Fulknak volt egy vitás ügye II. János bizánci császárral, Árpád-házi Szent Piroska férjével, is, de szerencséjére a császár egy vadászbaleset következtében hamarosan elhunyt.
Fél évvel később azonban Fulk is részt vett egy vadászaton, ahol 1143. november 10-én a lova megbotlott, s ő a fejére esett, súlyos sérüléseket szerezve. Visszavitték Acre-ba, ahol három napig feküdt eszméletlenül, majd meghalt.
A sokáig konfliktusos házassága ekkorra már boldog volt, s Melisende sokáig gyászolta.
Fulk tehát meghalt, mielőtt az unokája Anglia trónjára léphetett volna, s a középkor egyik legnagyobb hatású uralkodójává válhatott volna, akinek felesége Aquitániai Eleonóra volt, s fiai közé tartozott Oroszlánszívű Richárd és Földnélküli János is.
Kapcsolódó posztok
Árpád-házi Szent Piroska – a világszép császárné
Az első Plantagenet-uralkodó születése
A herceg, akinek halála miatt polgárháború tört ki
Aki az erőszakossága miatt nem lett angol királynő
Matilda, az angolok Úrnője és Szent István ükunokája
Szent Margit – Skócia védőszentje
Szent István örököse és öröksége