Szent László unokája, I. Manuel halála után, komoly trónviszályok alakultak ki, s a Bizánci Birodalom szépen lassan kezdett összeomlani.

Szicíliában éppen II. Vilmos uralkodott, aki hadjáratot szervezett Bizánc ellen, látszólag  azzal az ürüggyel, hogy megvédje az egyik jogos örökös trónigényét, valójában pedig azért, hogy elfoglalja Konstantinápolyt, s ő maga legyen a császár.

Összegyűjtött egy (a források szerint) közel 80 ezer fős hadsereget, amelyből ötezer volt nehézpáncélos, valamint egy 200 hajóból álló flottát is, Margaritis görög tengernagy irányítása alatt. A normann sereg 1185. augusztus 24-én foglalta el Thesszalonikát, de ezután három részre oszlott, s csak az egyik fordult Konstantinápoly ellen.

Közben Thesszalonika elfoglalása és a normannok további előre nyomulása magával hozta I. Komnénosz  Andronikosz bizánci császár bukását és II. Angelosz Izsák felemelkedését is. Az új császár támogatására önkéntesek érkeztek a bizánci Anatóliából, hogy harcoljanak a normannok ellen.

A császár felfegyverezte és jól megfizette ezeket a csapatokat, majd elküldte őket, hogy csatlakozzanak a már tapasztalt Alexios Branas tábornok vezette tábori hadsereghez, amelyet a normann előrenyomulás megakadályozására állítottak össze. A tábori hadseregnek 4000 font aranyat küldött fizetésként és ösztönzőként.

A normannok azonban nagyon magabiztosak voltak, s a tapasztal Branas tábornok ezt használta ki. A normannok erejük tudatában béketárgyalásokat kezdeményeztek, amelyet ugyan Branas a fáradtság és gyávaság jelének tekintett, de látszólag megfontolta az ajánlatot, miközben egyre-másra gyűjtötte a katonáit. Branas azonban  hamar rájött, hogy a vele szemben álló vezér is csak cselből akar tárgyalni, míg elegendő katonát nem gyűjt össze, azért úgy döntött, hogy nem várhatott tovább.

1185. november 7-én a bizánci hadsereg hirtelen támadást indított a betolakodók ellen, s nagyon agresszív harcmodorban támadott, amellyel a normannok hirtelen nem tudtak mit kezdeni, s egy hosszú csata után komoly vereséget szenvedtek.

Az első támadásokat még valamelyest sikerült visszaverniük, de a folyamatos rohamok után végül elmenekültek. A döntő esemény a zászlóvívő megölése volt, amely után a zászlajuk a porba hullott, mire a vezető, Baldwin gróf és testőrei meghajoltak és megadták magukat. Az ott maradt normannokat viszont lemészárolták a bizánci hadsereghez csatlakozott alánok.

A bizánci győzelem teljes volt, hiszen a normann vezetők, Richard d'Accera gróf és Baldwin gróf is fogságba került. Elfogták azt az Aleksziosz Komnénoszt is, aki egykor a császári pohárnok volt. I. Manuel Komnénosz bizánci császár törvénytelen fia volt, aki a normannok seregének tagja lett, akik azzal az ürüggyel éltek, hogy alátámasszák a birodalmi trón iránti igényét, s ezzel legitimálták a támadásukat.

A mégis életben maradt normannok Thesszalonikába menekültek, amelyet aztán csata nélkül elhagytak, de a viharos tengeren nagyon sok hajót elveszítettek. Ekkortájt az Adriai-tenger partján fekvő Dyrrhachium városa volt az egyetlen része a Balkánnak, amely a normannok kezében maradt. De ez sem sokáig, mert a következő tavasszal ez is elesett, s négyezer foglyot küldtek Konstantinápolyba, miközben ezreket mészároltak le.

Egyes hírek szerint, ez a foglyokkal szembeni brutális viselkedés volt az egyik oka annak, hogy a következő keresztes hadjárat éppen Bizánc ellen irányult, amely alatt a keresztesek 1204-ben el is foglalták és ki is fosztották a várost.

Ez a csata tehát véget vetett a normann támadásoknak, de talán ennek eredménye lett Konstantinápoly későbbi  kifosztása, amely után évtizedekig tartott, mire a birodalom magához tért.

A csata helyszínét ekkor még nem így hívták, s ezt a nevet egy Dimitrisa nevű tábornokról kapta, aki ebben a csatában esett el.

djp

https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Demetritzes