Zách Felicián merényletkísérlete

2025. április 15. - DJP

1330. április 17-én a középkori Magyar Királyság történetének egyik legdrámaibb és legismertebb merényletkísérlete zajlott le.

A főszereplője Zách (vagy Záh) Felicián, egy magyar nemes volt, aki a királyi udvarban vállalt szolgálatot, ám egy merész és véres tettel vált halhatatlanná: megpróbálta meggyilkolni Károly Róbert magyar királyt és családját a visegrádi palotában. Bár az uralkodó túlélte a támadást, az esemény súlyos politikai és erkölcsi következményekkel járt, és mély nyomot hagyott a magyar történeti emlékezetben.

Történelmi háttér

I. Károly Róbert az Anjou-házból származó király volt, akinek hosszú és küzdelmes úton sikerült megszilárdítania hatalmát Magyarországon. Uralkodása idején az ország még nem teljesen nyugodott a rend alapjain: a nagyhatalmú oligarchák, tartományurak korábbi függetlensége miatt gyakran lázongásokkal és merényletekkel kellett szembenéznie. A királyi hatalom központosítása és a rend megszilárdítása – amiben Károly Róbert nagy sikereket ért el – sokak érdekeit sértette.

Zách Felicián egykor a király hűséges híve volt, tagja volt az udvarházainak és valószínűleg a királyi testőrséghez tartozott. Családja jelentős, bár nem legfelsőbb rangú nemesi család volt, a 13. században több tagja is királyi szolgálatban állt. Felicián tette nem csupán személyes, hanem a korszak politikai és erkölcsi konfliktusait is tükrözi.

A merénylet

A támadás 1330. április 17-én történt Visegrádon, a királyi család ebédje közben. Zách Felicián hirtelen kardot rántott, és rátámadt a királyra. Károly Róbert jobb kezén súlyos sebet ejtett, majd Erzsébet királynéra – a lengyel származású Łokietek Erzsébetre, Nagy Lajos későbbi király anyjára – is rátámadt, akit szintén súloyan megsebesített. A királyné hősiesen saját testével próbálta megvédeni két fiát, Lajost (a későbbi Nagy Lajost) és Andrást (a későbbi nápolyi herceget). Mindkét gyermek kisebb sérülésekkel túlélte az incidenst.

A testőrség gyorsan közbelépett: Feliciánt a helyszínen kardélre hányták. A támadás néhány perc alatt véget ért, de a következményei hosszú évekre beárnyékolták az udvar életét.

A merénylet indítékai

Sokan és sokat vitatkoztak Felicián indítékain. A legismertebb elmélet szerint Zách Klára, Felicián lánya a királyné udvarhölgye volt, és Nagy Lajos vagy András herceg erőszakoskodott vele – vagy esetleg az udvarban megalázták, megbecstelenítették. Ez a személyes sérelem vezethette az apát bosszúhoz. Bár nincsenek teljes bizonyosságot adó kortárs források, a későbbi krónikák, mint a Képes Krónika, utalnak efféle személyes bosszúra. Más történészek szerint politikai okok – mint a királyi hatalom növekedése és a nemesség korlátozása – is közrejátszhattak a tett elkövetésében.

Következmények és megtorlás

A király túlélte a merényletet, de az eset hatalmas megrázkódtatást okozott. Károly Róbert példát akart statuálni, hogy elrettentse a jövőbeli merénylőket és lázadókat. Zách Felicián egész családját példátlan kegyetlenséggel sújtották:

- Zách Klárát – akinek sorsa a legtöbb vitát váltotta ki – (állítólag) levágott orral és ajkakkal vezették végig az országon, majd kolostorba zárták.
- A család férfitagjait kivégezték.
- Vagyonukat elkobozták, nevüket sokáig kiátkozták a nemesség soraiból.

A megtorlás mértéke még a középkori normákhoz képest is rendkívüli volt, és a kortársakat is megdöbbentette. A király ezzel egyértelműen jelezte: a királyi család elleni támadás nemcsak bűn, hanem szentségtörés is, amit a legsúlyosabb büntetés követ.

Történeti megítélés

Zách Felicián alakja a magyar történetírásban tragikus, ellentmondásos figura maradt. Egyesek bosszúálló apának, mások politikai összeesküvőnek tekintik. Cselekedete ugyan súlyos bűn volt, de az ellene elkövetett sérelem – ha valóban megtörtént – árnyalja a megítélését.

Egy politikailag feszültséggel teli, átalakuló országban, ahol a régi nemesi kiváltságok szembekerültek a növekvő királyi hatalommal, egy személyes tragédia végül egész családokat és a nemesség sorsát is befolyásolta. A történet évszázadok óta él a magyar történelmi emlékezetben, mint a király elleni árulás, a bosszú és a megtorlás szimbóluma.

djp